Negyven feletti életem jelentős része a nagy felismerések tükrében zajlik. Ma kozmetikában voltam. Ti milyen sűrűn jártok? Most elsősorban a kortársaimat szólítom meg, mert Nektek kedves huszon-harmincasok, még nincs ilyen égető szükségetek rá.
Pár évvel ezelőtt – az akkori léha életem rendes hétvégéjét élve – bulira készülődtem. Ruhák már kikészítve. Smink. Nagy tükör, jelentős fény. És a döbbenet: orrszőr! Párdon?! Nagyítós tükör elő! Ott van az, nem kétséges. Az volt az első felismerése az emberi működés csodájának. Úgy valahogy lehetett, hogy a Nagy Tervező rájött a teremtménye bizony öregszik. Kompenzálandó a romló szemeket, a nem kívánatos szőrszálakat – úgymint orrszőr, női bajusz, állszőr és rémes társai – jó hosszúra és feketére alkotta. Mázli! Legalább látom kitépni.
Szóval, kozmetikus Nórikához a korom előre haladtával egyre sűrűbben látogatok, létezik ugyanis egy olyan kezelés, ami egyrészt jól esik (tehát nem fáj) és utána csodálatosan sima lesz a bőröm. Valami kaviáros pakolás. Nórával korábban megállapodtunk, hogy a bárhol talál olyan szőrszálat, ami nem oda való, akkor szó- és külön felkérés nélkül semmisítse meg. Megteszi. Én pedig pironkodom, hogy egyre több ilyen van. 🙂
DrágajóAnyámnak nagyon szép bőre volt. Még a halála előtt is (77évesen) alig volt ránca. Semmi extra krémet nem használt, nem is bírta a bőre, egyszerű babakrém volt a csodaszer. Erről ez a dal jutott eszembe. Már akkor is bőgtem rajta, amikor még együtt hallgathattam Vele.
De nem akarok panaszkodni. Igazságtalan lenne tőlem.
Az élet mindig ad és valahol elvesz. Remélem tőlem nem az anyaság átélését akarja elvenni… Sokat agyalok ám ezen. Megszámlálhatatlan élményt kaptam ugyanis. Utazásokat, társakat, barátokat, szeretőket, koncerteket, színházakat… mindent, amire csak vágytam. Csak kérnem kellett. Most pedig hiába kérek. Lehet olyan ez is, mint a petesejtek. Egyszercsak elfogynak.
Kozmetikus mellett persze a lelkemet is karban kell tartani. A Barátnőim és Marci tökéletesen partnerek ebben, de van, amiben tényleg csak szakember segíthet. Időről időre ellátogatok Keller Zsuzsihoz, a kineziológushoz. Óriási felismerések, elfogadások és békék születnek ott. Felismerések a Szüleimről, elfogadások a jelen helyzetemre és békék, hogy mindig minden úgy van, ahogy a legjobb nekem. Hiszek ebben. És itt valahogy megszületett békém.
Szóval Te pici Lélek, ha végre mégis döntést hoznál, hogy Neked velünk lenne a legjobb, akkor egy sima bőrű, orrszőr nélküli, lelki békéjéért hálás anyukát találnál… 🙂