“Az út, amelyet kinek-kinek követnie kell, már ott húzódik a lába előtt, csak látni nem látja.”
Vajon hányan hisznek abban, hogy nincsenek véletlenek? Hány „véletlen” alkalomnak kell történnie, hogy észrevegyük, tudatosan elkezdjünk figyelni a hívó jelekre? Mert az élet gyengéden terelget és ha nem vesszük észre a finom kódokat, előkapja a tarsolyából azt, amire már reagálni fogunk. Manapság amikor esténként lefekszem visszafelé átgondolom a napomat, kijavítgatom amit úgy érzek, hogy máshogy kellett volna csinálnom és megpróbálom megtalálni benne ezeket a „véletleneket”.
Már vagy 5 éve éltem kint Andalúziában amikor kezdtem érezni, hogy nem akarok többet vendéglátóban dolgozni. Dél-Spanyolországban tavasztól őszig van szezon, rengeteg turistával, akik azért jönnek, hogy minél felejthetetlenebb élménnyel távozzanak. Nyaranként minden fel van turbózva, hatalmas energiával nyomjuk a munkát és szezon végére mindenki olyan, mint egy kifacsart felmosórongy. Az egyik ilyen időszakban jöttem rá, hogy másra vágyok, egy olyan munkára, ami nem csak pénzt hoz, de fel is töltődök, esetleg segítségére van másoknak. Hiába nézegettem a lehetőségeket, igazából fogalmam sem volt, hogy mit szeretnék dolgozni, vagy mibe fektessem a pénzem. Generációs vendéglátós család voltunk, gyerekkoromtól szívtam magamba a szakma csínját-bínját és most új kihívást szerettem volna.
Egyik szüttyögős vasárnap, amikor az ember sorozatokat néz és közben chipssel tompítja a tudatát, a következő jelenet játszódott le az egyébként rendkívül érzelemdús egy sémára készült brazil sorozatban. Főhősnőnket megcsalja az akkori igaz szerelme, amire bepattan az autójába és miközben hegyeken vágtázik, rájön, hogy mennyire elrontotta az életét, hogy mindenféle férfiakban bízott meg eddig. Elhatározza, hogy új életet kezd, de mivel soha életében nem dolgozott, de most már emancipált nő akar lenni; kiáll a hegytető szélére kitárt karokkal, és drámai hangon eképpen szól: Istenem segíts, mutasd az utat, merre kell mennem! Nos gondoltam, ezt én is kipróbálom! Kikászálódtam a zacskók közül és kiálltam a balkonra, gyorsan körülnéztem, majd utánozva a hölgy szexuális töltettel fűtött hangját elordítottam magam: “Istenem segíts, mutasd az utam, merre kell mennem! Még aznap jókat röhögtem, másnapra már a következő abszurd hülyeségemmel foglalkoztam és mivel az volt bőven, így el is felejtettem az erkélyes jelenetet.”
Pár napra rá a parton bóklásztam, megismerkedtem egy házaspárral, akik egy masszázsszalont működtettek és felhívtak magukhoz hogy megmutassák, mivel is foglalkoznak pontosan. Ahogy ott üldögélek, egyszer csak bejelentkezett egy turista pár, hogy szeretnének egy kezelést. Akkor lépett oda hozzám az új ismerős pár hölgy tagja, hogy masszíroztam-e már? Mondom igen, de sosem tanultam, inkább csak kedvtelésből.
Jó akkor gyere be velem, egymás mellett vannak az ágyak, sima aromaolajos relaxációs masszázst kértek, nézd mit csinálok és csak próbáld meg leutánozni amit én csinálok.
Mondanom sem kell, hogy mire gyomorgörcsöt kaptam volna, már ott álltam mosolyogva fehérbe öltözve, füstölővel illatos szobában. A félhomály és a zene engem is elvitt és hagytam a kezem hadd dolgozzon, érezze mi kell a vendégnek.
Egy óra múlva tudtam, hogy masszőr lesz az új szakmám, illetve el sem engedtek volna az új ismerőseim szerintük őstehetség vagyok, elfogadtak tanítványnak.
Így kezdődött egy másik szakasza az életemnek, megtaláltam azt a szakmát, amivel segíthetek másoknak, feltölt és pénzt is hoz.
Hiszem azt, hogy aki nyitott szívvel keres, az talál és volt szerencsém látni és megtapasztalni, ha a tanítvány kész, megérkezik a Mester. Legyen az aki egy életfeladatot tanít vagy legyen akár a szellemi mesterünk, rajtunk múlik és egy jó adag kegyelmen, hogy be tudjuk-e fogadni a tanításait.
P.C.