Keresem a magyarázatokat, a kibúvót, az önigazolást, ezért visszanyúlok az afrikai törzsekig, a természetközeli népekig, akik együtt alszanak a csemetéikkel és idézem azokat az orvosokat, akik kijelentették, hogy az együtt alvás jótékonyan hat a gyerek szív- és agyműködésére.
Nem tudom, hogy ősanyának minősülök-e vagy egyszerűen csak lusta anya vagyok, de én vagyok az a példa, aki 2,5 évig szoptattam a kisfiam és csecsemőként is együtt aludtam vele. Megnyugtató volt érezni a szuszogását és kis testének melegét mellettem. Sokan azt mondják az első gyereket, mindenki elrontja…azóta sem alszik jól egyedül a fiam, sőt átjön éjszaka, pontban éjfélkor minden este. Elrontottam-e, lusta vagyok-e vagy csak egyszerűen nekünk így jó? Ki tudná megítélni?
Az egyik gyermekszakpedagógus tavaly le akart szoktatni, járt is hozzánk pár alkalommal terápiát tartani, átbeszéltünk mindent a házasságtól, a saját lelkiállapotomig – akkor valóban nem voltam túl jó passzban, azóta már sokkal jobb, mégsem változott semmi az alvás tekintetében. A fiam érett, okos, vicces, de mégis, ha eljön az este, nettó két órát hajlandó az ágyában aludni és ahogy éjfélt üt az óra járkálásba kezd és van, hogy csak reggel veszem észre, hogy ott szuszog mellettem. Már tökélyre fejlesztette az átsurranási technikáját is. Pedig a pedagógus tanácsára és Vekerdy Tamást is olvasva tudom, hogy az lenne a feladatom, hogy éjszaka százszor is átvigyem, hogy megszokja hol van az ő biztonságos kis kuckója. Próbáltam is, feláldoztam egy estét, többet nem, mi lett a vége? Hogy hajnalban állt az ajtó előtt a gyermek, nem mert bejönni, de halkan altató dalt dúdolt nekünk, hogy álomba szenderüljünk és akkor ő ugyanúgy besurranhasson…hát kínomban már csak nevettem és szeretettel magamhoz öleltem a hitvesi ágyban ezt az ártatlanul huncut gyereket.
Concha