Globális világ – aminek össze kell folyni, az össze is fog

“A globalizáció nem más, mint az emberiség nagy közös folyója, mely már körbe járja a földet és összeköt bennünket. Van, aki szomját oltja belőle, más pedig oda könnyít magán s belevizel.”
(Shayat Cout Pho)

  Napokban, egyszer csak azon kaptam magam, hogy elkezdtem globálisan gondolkodni. Meg is rázott a kérdés. Mindez nálam úgy csapódott le, hogy megsajnáltam a globális világban kószáló bevándorlókat és igazságtalannak véltem a fogyasztói társadalmat. Aztán lehűtöttem magam és rájöttem, hogy tévedtem. Az otthonukat elhagyók valóban sajnálatra méltók, de ők engem – a civilizált Európában dőzsölőt – soha meg nem sajnálnának, tehát egyoldalú a viszonyunk (mint moziban a főhős és az én aggódásom). A fogyasztói társadalom pedig az emberiség eddigi történetének talán legigazságosabb elosztási rendszere – az is ehet, aki nem dolgozik. Ennél jobb, eddig még nem volt. Apropó! a migránsoknak sem volt ilyen jó dolga még soha. Csak gondoljunk bele az utóbbi pár évszázad nagy nép-mozgásaiba. Volt azokban minden, csak humán nem. Most pedig az is van benne – ahol jut.

  Szokás lett globálisan gondolkodni. Egyszer csak lekuporodik az ember, otthon, meleg szoba, télvíz, szomszédból átszűrődő, duruzsoló veszekedés, anyázás – szóval, az idill. Már a sörösüveg is könnyebben borul a súlyánál fogva. Nos, ekkor jut eszünkbe, hogy globálisan átfésüljük a dolgokat. Felmerülnek a kardinális kérdések: mi van azokkal, ott a kerítésen túl? tényleg új neve lesz Európának? Eurábia? mi lelte már megint az oroszokat? mért nem hagyják békén az ukránokat? (vagy fordítva van?) már megint drágább lett a benzin? Az nem igaz, hogy az araboknak annyi olajuk van és nekünk meg semmi, de még a haszonból se? Azt hallottam, hogy a világot elönti a szemét. Naponta millió tonnákat termelünk belőle! Azért, nem kutya, hogy a britek nem tudják eldönteni: kívül, vagy belül tágasabb? mi fene van odaát a Trump-pal? Milyen kerítés a mexikói határra? Kínai-Amerikai Nagy Fal? Túlfűtött kínai gazdaság? Na, meg Észak Korea! mit össze nem játszik az a kis ország a naaagy világgal? Mikor az iráni kérdéshez értem, elindultak a hangyák fel-le a szemem előtt.

  Csak úgy cikáznak bennem a globális kérdések! Na, ekkor kerül elő a második sör. Ugyanis, ezt már nem lehet bírni józan ésszel. Teljesen fel vagyok spannolva! Olyan érzésem támadt, mintha mindenki tőlem várná a megoldást! Hoppá-hoppá! Ezek számítanak rám. Nem csoda, hiszen én is része vagyok a globális világnak. A múltkor azt olvastam a Twitteren, hogy ha nem szólok bele a világ dolgaiba, akkor a világ elmegy mellettem, és kéretlen beleszól az életembe. Na, ezt azért már nem hagyom! Elhatároztam, hogy még egy sör, és megírom a magamét a facebook-on. Rendet teszek én ebben a kusza világban!

  Egy cseppet feltartóztattam magamban az indulatokat, hiszen harapni is kell valamit az akció előtt. De nem késlekedhettem, hiszen a globalizáció, csak rám vár! Kezdetnek úgy döntöttem, stílusosan vágok bele és a globális trendnek megfelelő, a hetekig frissen illatozó kenyér mellé, hazai (kínai alapanyagból készült) gázzal füstölt kolbásszal, a tél kellős közepén termett (kínai alapanyagból készült) friss paprikával, (ukrán alapanyagból készült) lengyel mustárral, Dániát soha nem látott (kínai alapanyagból készült) skandináv sajttal, hét és fél percig főzött, lengyel (ukrán alapanyagból készült) főtt tojással agyonverni az étvágyam. Nem volt egy egyszerű eset, hiszen, a Kőbányán palackozott, energia-szegény cseh sör, az olyan, hogy szereti, ha mire leér, van miben meghempergőznie. Na, azért nem hagytam el magam, hiszen, nekem feladatom van a globalizáció frontján!

  Tudom én jól, és azzal is tisztában vagyok, hogy a fogyasztói társadalom is ruházott rám elvégzendő feladatokat rendesen. Ugye, amit megettem, azt meg is kellett vásárolnom. A közért pénztárnál pedig nem érdekelte a vörös, kis hölgyet, hogy mit hajtottam össze azért a pár ezresért, amit ő lazán begyömöszöl a pénztárgépből kiugró osztott fiókba. Az persze senkit nem érdekel, hogy önfeláldozóan megveszem azokat a termékeket is, amelyekre tegnap azt mondták a rádióban, hogy megrövidíti az életemet, mert hizlal, meg a tüdőmnek is árt – testileg, lelkileg kikészít. De én, feláldozom magamat! Enyhe pátosszal, azt mondhatnám, hogy a globalizáció és a fogyasztói társadalom oltárán. Ez a feladatom, hiszen, ha leállnék, akkor hova tenné a sertés-egylet a vitamindús, diétás cupák-csülköt? Ha nem híznék, nem kellene évekig ruhát vennem. Éhen halnának a kínai, és egyéb távol-keleti, meg az indiai gyerekek és tinédzserek, hiszen berozsdásodnának a varrógépeik. Ha nem menne tönkre a májam, a gyomrom, a vesém és a bélrendszerem, nem zsírosodna el a szívem, mi dolguk lenne a szakembereknek az SZTK-ban, a gyógyszertárban, gyógyszergyárban? Elképzelem, ahogyan az egészségügyi intézmény portása reggel hétkor kinézne az épület elé, és ledöbbenten visszasírná azokat az időket, mikor fél hétkor már ott zokogott „egy egész koldus sereg” (Ady után szabadon…) Egykedvűen visszavonulna odújába, s legyintene: ma sem jön senki vérvételre – mindenki egészséges. Na nem! Ezt a szörnyű világot nem fogják rám kenni! Én eleget teszek és eleget eszek, hogy rám ne verjék a szomszédok a csúfot: már megint azt láttuk, hogy nem járt boltban! nem lesz ez így jól! Lazán elnézi, ahogyan a fogyasztói társadalom hasznos tagjai bevásárolnak? Nagyon azt látjuk, hogy elindult a lejtőn szomszéd! Ideje eggyel nagyobb méretű gatyába ráznia magát! Na, ezt a szégyent én nem élném túl.

  Mire végre végeztem az étkezéssel – a fogyasztói társadalom által rám rótt összes feladatával –, kis híján elfelejtettem, hogy minek is ültem én le – az evésen és az iváson kívül. Hát persze! a globális kérdések. Na igen. Szóval, megoldáskeresés, globális gondolkodás. Nem értem én meg azokat, akik migrálkodnak itten fel, s alá a világban. Nincs jobb dolguk? Nem értem a Trumpot sem. Annyi pénze van, hogy már gyanús. Erre nyakába veszi az Egyesült Államok globális kérdéseit. Minek ez a felhajtás az olaj körül? Amíg van, addig el kell füstölni – kerül, amibe kerül. Majd, ha nem lesz akkor gondolkodjanak az okosak. Ugyan kérem! Vegyük csak példának a mamutokat. Sajnálom őket, de az lett a végük, hogy nem háziasította e fajt az ember. Pörköltnek nem volt jó a húsuk, hasznuk semmi, ki is pusztultak. Most meg elmotorozzuk őket, meg műanyagot csinálunk belőlük. Bizonyára, az általunk itt hagyott szemét is hasznára fog válni egy majdani nemzedéknek. A Föld, amit kitermel, azt vissza is fogadja – mindegy milyen formában. Legfeljebb, mi emberek nem illünk majd bele a körforgásba, de ez legyen probléma akkor. Azt sem fogom fel, hogy minek éheznek ottan Afrikában, hiszen csak bele kellene vágniuk valami jó kis bizniszbe, aztán dőlne rájuk a lé, hiszen, a globális gazdaság, mindenkinek tálalja a lehetőséget. Vagy vegyenek fel hitelt! Már a konyhába is kiviszik. Nem. Láttam a múltkor a TV-ben, hogy csak ülnek ottan, körbe-körbe tétlenül és a kanalat eszik. Mit tudnék én innen tenni értük? Minden igyekezetem ellenére már a Facebook-ig sem jutottam el. A nagy buzgóságban elaludtam a kanapén. De esküszöm! a globális világgal, a fogyasztói társadalom kihívásaival álmodtam.

  Mikor ébredtem, fejfájással kísért lelkiismeret-furdalás vett erőt rajtam, hogy a világ egyik fele éhezik, és én tegnap a kolbászom másik végét odadobtam a kutyának – mert már elege lehet a száraz tápból. A maradék sajttal, meg nem tudok mit kezdeni, mert belém ugyan nem fért, de ott hagytam tányéron, megbőrösödött és olyan gusztustalan zsírcseppek ültek ki rá – a kutya végzett ezzel is. A mustárból ugyan többet nyomtam ki, de a víz könnyen leviszi. Ma már mindenre van megoldás!

  Még egy pár percig uralkodott rajtam a lelki marcang, majd valami furcsa elégedettség öntött el. Meggyőztem magam, ha meg nem is oldottam a világ nagy kérdéseit, de azért, az én szintemen igenis nagyot tettem! sorba vettem a gondokat, megoldást kerestem és mondhatni, meg is találtam a kardinális problémákra. A kivitelezéssel pedig foglalkozzon a következő. Én eleget tettem társadalmilag rám rótt humán feladataimnak. Bár, nem szeretném lerázni magamról a további teendők terheit, de megemlítenék egy érdekes orosz közmondást: Jóllakott az éhest soha meg nem érti! (Mi eszükbe nem jut ezeknek az oroszoknak!)

Pető Zoltán gondolatai