Pető Zoltán gondolatai
„Demokrácia olyan, mint a népmese. Csak a szegények hisznek benne, a másik fél pedig ezt tudja s szeret mesélni.” (Shayat Cout Pho)
Nagyon komoly témába tévedtem. Nem is kenyerem az ilyesmi, ezért rögtön – hogy oldjam a feszültséget – egy viccel hozakodnék elő: Tudjuk mikor ütötte fel fejét a világon először a demokrácia? Mikor az Úr megteremtette Ádámot és Évát, majd így szólt: Ádám, válassz magadnak feleséget!
Már megbocsásson mindenki, aki nagy jelentőséget tulajdonít a demokratikus elemeknek, de az elkövetkezendő néhány sorban egy kis tükörrel fogok hadonászni, és odatartom néhány jelenség elé, hogy próbáljunk mindannyian szembesülni. Én úgy vélem – több más, jól bevált egyetemes maszlag mellett – a demokrácia bizonyult a leghatékonyabbnak az utóbbi pár ezer évben arra a célra, hogy a tömegekben tartsák a reményt, s ezzel tettre sarkalják őket az uralkodó, vagy uralkodni készülő elit oldalán. Ma már tudjuk, hogy a demokrácia olyan, mint a bográcsgulyás – minden belefér.
A Wikipedia megfogalmazása szerint, „A demokrácia nem más, mint a társadalom jelentős számú, szavazati joggal rendelkező tagjainak hatalmából eredő politikai rendszer, egy közös területen, ahol hatalmi fékekkel és ellensúlyokkal biztosítják a társadalom jól szabályozott működését, mint például a közhatalom gyakorlóinak kizárólagos hatalomra törésének a megakadályozását, a társadalmi igazságosságot és a jóléti társadalom megvalósulását.” Nem vitatkoznék én ezzel, de első látásra a jó öreg „se füle, se farka” gondolat ugrik be. Aztán rájövök, hogy itt valami nagy összefüggés rejlik. Ugye, ahol hatalom, ott uralkodás. Aki szavazhat, az uralkodik – nos, itt megbotlik a gondolatom. Az még Ok, hogy a szavazók hatalmából politikai rendszert kovácsol a politikai elit. De akkor miért kell megakadályozni, hogy hatalomra kerüljön, hiszen most választották meg!? Hát nem csoda, hogy ebből a kusza helyzetből minden megválasztott politikai vezetés más és más kiutat keresve, a saját képére (mondhatnám, kénye-kedve szerint, hiszen jogot kapott rá) alakítja át a demokráciát.
Arra a kérdésre, hogy hányféle demokrácia van, talán ember nincs, aki válaszolni tudna. Nem sorolom fel mindazokat, amelyek nekem eszembe jutnak, de a skála magába foglalja mindazt az elképzelés halmazt, amelyet az alapeszme soha nem is akart elérni. A mutánsok között felütik fejüket olyan látszólag képtelen eszmék is, melyek annyiban hasonlítanak a demokráciára, mint tehén a vakondokra. (állat-állat, de az egyik kérődzik, a másik pedig földet túr) Többnyire a döntéshozás formája a legmeghatározóbb a szortírozáskor. Ezek szerint van: Deliberatív, félig közvetlen, gyámkodó, illiberális, irányított, képviseleti, konszenzusos, konszociális, közvetlen, likvid, parlamentáris, pártmentes, részvételi, szabadelvű, szovjet, többségi stb. Ugye, önök is megszédültek!? Ember legyen a sarkán, aki hétköznap szintjén értelmezni tudja, éppen melyik demokrácia uralkodik felette. Van, ahol – mihez tartás végett – megmondják a köznek, hogy jó lesz, ha vigyáz, hiszen mindennapos nyugalmára éppen a „gyámkodó demokrácia” ügyel. Máshol pedig a delikvens azon kapja magát, hogy „félig közvetlen demokrácia” zászlaja alatt hűvösre teszik, mert – spontán, haveri körben, a harmadik sör után – nem jót vélt szólni.
A demokrácia mára olyan gyűjtő fogalom lett, amelybe könnyen be lehet integrálni olyan rendszereket, amelyek régebben vegyíthetetlenek voltak. Ezek egyike például a vallás. A vallás alapból nem ismeri a demokráciát. Ugyanis a – fentebb jelzett definíciók szerint – e rendszerben a szavazást és döntést a vezető elit tartja kezében tehát, már a demokrácia alapjait sem alkalmazzák. Ma, a civilizált világban az egyházi és a világi uralkodás többnyire kettévált, azonban egymás kölcsönös támogatása nélkül egyik sem tudna funkcionálni. Ezért a köz elégedettsége érdekében – mind az egyházi, mind a világi berkekben – köztes megoldást kell kitalálni, mely ugyan látszatot kelt, de valójában nem enged érvényesülni. A mutatvány lényege, hogy a társadalom közreműködjön saját szédítésében, s egyúttal érezze, hogy mindez az ő érdekében történik.
Ne is rágódjunk tovább az értelmezéseken! Bizonyára hallották már azt a leegyszerűsített megközelítést, hogy a demokrácia az, mikor a bolhák elhiszik, uralkodhatnak a kutyán. Mint hasonlat, annyiban biztos sántít, hogy a kutyának semmi szüksége a bolhákra. De ha már az állatvilágból merítünk példákat, akkor azt is mondhatnám, hogy a demokrácia nem más, mint mikor a táplálékláncban az oroszlán helyett a hiénák határoznák meg a rendet. Felmerül bennem a dilemma: A demokrácia nem a káosz egy rendezett formája? Egyáltalán, van szükség demokráciára, vagy csak annyiban, amennyire a népmesékre? Gondoljunk csak bele, milyen felfordulás lenne, ha a népmesei elemek elkezdenének a valós világban ténykedni. Tudom, most nagyon felfordítottam a gondolatot, de azért megjegyezném, hogy a fegyveres erőknél, a hajón és a repülőgépen és más rendezett fegyelmet megkívánó egységnél a demokráciát úgy hívják, hogy felkelés, lázadás. Ugyanis, vannak szituációk, mikor a fő demokrata mondja meg, hogy ki mennyire lehet a demokratikus rendszer eleme és mennyire élvezheti annak előnyeit és részesül hátrányaiból. Ez pedig már csak nyomokban hasonlatos a demokráciához. A demokrácia eszméi közé keveredett diktatúra elemek pedig olyanok, mint kocsmai tömegverekedésben a lelkiismeret. Valójában semmi közük a fő tartalomhoz.
Az Ellentét-szótár a demokrácia ellentéteként olyan tételeket hoz fel, mint az abszolutizmus, az autokrácia, diktatúra, egyeduralom, totalitarizmus, önkényuralom, elnyomás, zsarnokság. Ha visszafelé nézzük meg az adott szavak ellentét párját, jellemzően nem a demokráciát kapjuk. Olyanok jönnek vissza, mint egyenjogúság, jogegyenlőség, közuralom, néphatalom stb. Tehát, a demokrácia már itt sem állja meg helyét.
Egyszer – pihent pillanatomban – azon gondolkodtam el, hogy a demokrácia zászlaja alatt szervezett választások előtt úgynevezett kampány ajándék gyanánt rágógumit kellene osztogatni. Természetesen, levédett márkanévvel ellátva, úgy mint: „Pure Maszlag”, „Ízesített konszenzus”, „Rózsaszín ígéret”, „Natur Demokrácia”, „Zöld jövő”, „Megoldás-csomag”, „Általános Jólét”, „Fékek és Ellensúlyok”, „Társadalmi Igazságosság”, „Jóléti Társadalom” stb. Az emberek pedig jóízűen elrágódhatnának. Csapatokba verődve lelkesen, néha indulatosan pattogtatnák, kifújnák, orrukra ragasztanák – egyszóval, valójában eljátszadozhatnának ezekkel a súlyos eszmei gondolatokkal. Majd az urnához lépve, előbb körül néznének, látja e valaki őket, majd egy óvatlan mozdulattal odaragasztanák a szavazófülke tartó lécéhez. Persze alulról, mert az emberek szeretik eltitkolni véleményüket.
Végezetül egy orosz anekdota jutott eszembe: „Miért jó a demokrácia a vezető politikai hatalomnak? – mert nem kell figyelnie a polgárokat, ugyanis a demokrácia jegyében minden második ember résen van.”