UIP hírek 2020. január 3.

fotó: Hiptoro

Így kezdte karrierjét a dadogós londoni színésznő

Mindenki úgy tudja, hogy Emily Blunt Az ördög Pradát visel című filmmel robbant be a köztudatba, ahol a rettenetes magazinfőszerkesztőt alakító Meryl Streep asszisztensét alakította, a színésznő azonban másként emlékszik a küzdelmes kezdetekre. Állítja, első jelentős alakítását a 2004-es Szerelmem nyara (My Summe of Love) című angol drámában nyújtotta, amely egy különös leszbikus kapcsolatot ábrázol. Blunt jól emlékezhet, hiszen a film számos jelentős díjat nyert, többek között a brit Oscarnak is becézett BAFTA-t. A pályakezdő színésznőt nem készítették fel a szerepre, mindent menet közben tanult meg, de az eredmény így is pazar lett.

Bluntról kislány korában senki meg nem mondta volna, hogy egyszer ünnepelt színésznő lesz, mert félős volt és rettentően dadogott. Kitartásának és tanárai lelkes munkájának köszönhetően azonban sikerült leküzdenie dadogását, és menet közben rájött, hogy mindenképpen színésznő szeretne lenne.

Hamarosan a Hang nélkül 2-ben láthatjuk Bluntot, amelyben a vak, de mindent halló szörnyek elől menekül immár egy csecsemővel gyarapodott családjával. A nemrég netre kikerült előzetesből kiderül, hogy a folytatásban bepillantást nyerhetünk a történet előzményeibe: felidézik az idegen lények inváziójának kezdetét, de pozitív fejlemény, hogy hőseink később olyan túlélőkkel találkoznak, akik új ellenállási stratégiákkal ismertetik meg őket.

A film első előzetese itt látható: https://www.youtube.com/watch?v=XEMwSdne6UE

(A Quiet Place Part II – hazai bemutató: 2020. március 19.)

Halloween Kills: a rajongók már teljesen bezsongtak várakozás közben

Még aludni kell pár hónapot a következő Halloween-film bemutatójáig, de a rajongók várakozás közben különféle elméletekkel állnak elő azzal kapcsolatban, mi várható. Ez annak köszönhető, hogy az alkotók nem sokat árultak el az új trilógia második részéről. Azt tudni lehet, hogy a korábbi részek több szereplője visszatér, ám a fórumozók azt feltételezik, pusztán azért, hogy most végezhessen velük Michael Myers, az elpusztíthatatlan rém, ha már az elmúlt negyven évben nem sikerült. Mások tudni vélik, hogy a Halloween Kills cselekménye ugyanúgy egy kórházban fog játszódni, mint a Halloween II-é. Azt minden rajongó biztosra veszi, hogy a késes rém megint egérutat nyer, hiszen enélkül nem jöhetne majd a harmadik rész.

Merészebb elmélet, hogy most már tényleg megölik a Jamie Lee Curtis által alakított főszereplőt, Lauire-t – így volt az új Halloween eredeti forgatókönyvében –, és helyét az unokája, Allyson veszi át. Az unoka előtérbe lépése produkciós szempontból logikus fordulat lenne, hiszen így a sorozat még néhány trilógia erejéig könnyedén folytatható. Vannak, akik azonban úgy gondolják, az alkotók hagyják kifutni Jamie Lee Curtis karaterét, csak a következő rész végén ölik meg, és utána majd valóban Allysonnal rebootolják a sorozatot.

Néhány fékezhetetlen agyvelejű rajongó szerint előfordulhat, hogy az új részben Michael Myers arca látható lesz és meg is szólal. A rém egyik legdermesztőbb tuladonsága az volt az eddigi tíz részben, hogy álarc mögé rejtőzött és soha meg sem mukkant – most elkövetkezhet az igazság pillanata. Ellene szól, hogy ezzel szilánkokra esne szét egy mitikus karakter, mellette viszont azt lehet felhozni, hogy intenzív dráma bontakozhatna ki a hősnő és a rém között. Feltéve, ha valaki képes olyan dialógust írni, ami tényleg odaver.

(Halloween Kills – hazai bemutató: 2020. október 22.)

Tom Hanks az integető árnyékát küldte a görögöknek

Pár napja tiszteletbeli görög állampolgárrá fogadták Tom Hankset és feleségét, Rita Wilsont abból a megfontolásból, hogy Mrs. Hanks anyai részről görög származású. A hollywoodi sztár az év elején immár görögül köszöntette Hellasz-béli rajongóit a Twitteren: Kronia pola!, írta, ami általános újévi jókívánság görögül. Mellékelt hozzá egy fotót is, amelyen az integető árnyéka látható egy ókori görög szobron.

Az a tény, hogy Hanks és felesége tiszteletbeli állapolgárságot kaptak a görög elnöktől, idegenforgalmi reklám szempontjából sem elhanyagolható, mivel a sztárnak és producer feleségének csinos villája áll a Kükládok egyik szigetén, Antiparoszon, ahol szinte minden évben nyaralnak egy keveset.

Hanks jövőre egy érdekes kosztümös drámában tér vissza. A kapitány küldetésében olyan obsitost alakít, aki az amerikai polgárháború után Texast járja, friss híreket visz a világtól elzárt kisvárosi embereknek, és végül vállalja, hogy egy elrabolt kislányt visszajuttat a rokonaihoz. A rendező az Oscar-jelölt Paul Greengrass (A United 93-as, Zöld zóna, Jason Bourne). Greengrass és Hanks már dolgoztak együtt a Phillips kapitány című filmben, és jól sült el a dolog.

Tom Hanks integető görög árnyéka itt tekithető meg:

https://twitter.com/tomhanks/status/1212771696391811073/photo/1?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1212771696391811073&ref_url=http%3A%2F%2Fwww.ekathimerini.com%2F248064%2Farticle%2Fekathimerini%2Flife%2Ftom-hanks-makes-first-tweet-as-greek-citizen

(The News of the World – hazai bemutató: 2021. február 4.)