Már gyerekkorban riportokat készítettél, roppant színes és széles munkapályán mozogsz, mennyire fárasztó, a mindig topon lenni lét?
Számomra mindig is fontos volt az önazonosság. Nem szerepet játszom – sem a mikrofon, sem a kamera előtt. Ez máris nagy könnyebbség, mert nem kell külön energiát fektetni abba, hogy olyan legyek, amilyen nem vagyok. Ez pedig egyúttal azt is jelenti, hogy engem tényleg nagyon sok minden érdekel a világból. Semminek sem vagyok fanatikus rajongója, nem tudok tehát annyit, mint egy szakkommentátor, de nagyon sok mindenről többet hallottam, olvastam már, mint nagy általánosságban az emberek, így szerencsére elég sok mindenhez hozzá tudok szólni, illetve mindig van ötletem, hogy mit kérdezzek meg. Szóval ez a nyitottság is pörget. Élvezem a munkám, így kevésbé fáraszt, sőt, sokszor inkább feltölt. Persze én is elfáradok egy idő után, de mivel nem vagyok munkamániás mindig kerítek alkalmat a töltődésre.
Azon műsorvezetők közé tartozol, akiket nagyon jó hallgatni (sőt nézni is). Hogyan tervezed meg az adásaidat? Mik az elsődleges szempontok?
Remélem, nem hangzik fennhéjázóan, de a szakmai alázattal kezdődik minden. Én a mai napig alaposan végiggondolom, hogy másnap mit is szeretnék „átadni” azoknak az Embereknek, akik épp hallgatnak, vagy néznek. Készítek egy rövidke vázlatot, és aztán kicsit utánanézek a részleteknek és összeszedek pár infót, meg felskiccelek néhány gondolatot. És azért hangsúlyoztam az előbb az Emberek szerepét, mert sok rádióban hallom ma már, hogy a műsorvezető beszél, de nem mond semmit. Mert valójában csak önmegvalósít, vagy rosszabb esetben a főnöke által előírt infókat darálja, miközben igazából nem is érdekli, hogy kinek mondja. Ha az én főnököm azt kéri, hogy beszéljek 1 percig a közlekedésről, akkor nem csak találomra beolvasom az első pár hírt, ami elém ugrik, hanem veszem a fáradtságot, végig olvasom a friss jelentést és kiválogatom belőle azt, amiről azt gondolom, hogy adott pillanatban releváns infó, ami tényleg segítségére lesz többeknek.
A műsoraid alapján nyugodtnak és magabiztos férfinak tűnsz, műsoron kívül milyen pasi Somogyi Zoltán?
Örülök, ha ez jön át a képernyőn és az éteren. Szeretném hinni, hogy pontosan ilyen! Nézd, már gyerekként tudtam, hogy mivel szeretnék foglalkozni, és a jelek szerint ez tényleg többnek bizonyult múló hóbortnál. Aztán meg is adatott, hogy azzal foglalkozzak, amit szeretek – 24 éve rádiózom és tévézem párhuzamosan. Sosem voltam körülrajongott celeb, és nem is vágytam rá. Ugyanakkor mindig döntően pozitív visszajelzéseket kaptam – a közönség részéről épp úgy, mint a szakmától. Ez egy stabil alap a munkán kívüli élethez is. És itt is igaz, hogy sok minden érdekel: feltalálom magam villanyszerelés közben, vagy mondjuk barkácsolás terén sem jövök zavarba – legyen szó lambériázásról, csempézésről, vagy beépített polc készítéséről. Szeretek utazni, világot látni, és kifejezetten szeretem ezt magam megszervezni: még Peruba sem irodával mentem, így viszont egy kölcsön terepjáróval olyan helyekre is elmerészkedtem az Andokban, ahová turista amúgy nem igen teszi be a lábát. Európán belül pedig a sátras kempingezés híve vagyok – naphosszat vezetek, ha kell, és aztán a saját tempómban járom végig az adott vidéket.
Könnyű veled?:-)
Ha kiismernek, akkor szerintem igen. Főleg azért, mert az őszinteséget tartom az egyik legnagyobb erénynek oda-vissza, és ez szerintem (legalábbis jó esetben, ha minden klappol) nagyban megkönnyíti két ember kapcsolatát – főleg, hogy abban is hiszek, hogy mindent meg lehet beszélni. De beszélni kell! Biztosan a szakmámból (illetve az érdeklődési körömből) kifolyólag is azt látom a jelen kor egyik legnagyobb problémájának, hogy az emberek nem is próbálják megbeszélni egymással az ügyes-bajos dolgaikat (legyen szó akár kapcsolatról, akár bármilyen hétköznapi helyzetről), hanem sokáig magukban őrlődnek, aztán vagy rögtön robbannak agresszívan, vagy magyarázat nélkül tovább állnak, pedig lehet, hogy egy-két őszinte mondattal, vagy egy egyszerű kérdéssel kezelhető lett volna az adott szituáció.
Ki(k) inspirálnak?
Az emberek – úgy általában. Sosem voltak példaképeim, mert nem akartam hasonlítani senkire sem (azt hiszem már nagyon fiatal koromban is elég öntudatos voltam). Viszont szakmailag mindig is felnéztem azokra, akik valódi teljesítményt nyújtottak, és igazi sikereket értek el. Emberileg pedig bárki inspirál, akiben látok valamiféle lelkesedést és elkötelezettséget – legyen az a pénztáros a boltban, az ügyintéző a telefon végén, aki tényleg próbál segíteni, vagy egy ember a metrón, aki valami értelmesnek tűnő könyvet olvas éppen. A barátaim is egytől-egyig szorgalmas, életrevaló, közvetlen emberek.
Milyen zenét hallgatsz? Van olyan, hogy kedvenc?
Mindenevő vagyok. A zene, amit a Sláger FM-en játszunk valóban közel áll hozzám, nem pedig „úgy teszek” a rádióban, mintha szeretném. Az már hangulatfüggő, hogy éppen a 80-as és 90-es évek zenéje esik jól vagy pont az ezredforduló utánról hallgatok valamit szívesen, bár leginkább tényleg keverve szeretem ezeket… Bizonyos alkalmakkor viszont kifejezetten élvezem a komolyzenét is, edzés közben a konditeremben pedig simán hallgatok metált, vagy rapet, ami más körülmények között kizárt.
Az internet révén az elmúlt 10-15 évben rengeteg vegyes információ megy rajtunk át, te hogyan szelektálsz?
Tapasztaltból. Hálás vagyok a sorsnak, hogy még abban az érában nőttem fel és szívtam magamba az alapvető ismereteket, amikor ezt lektorált könyvekből, illetve az élet szinte bármely területén szakemberek alapos munkája nyomán tehettem. Szerintem ez elég szilárd alapot teremtett ahhoz, hogy a fokozatosan átalakuló világban is magabiztosan lavírozzak az információ dömping közepette. Másrészt – ahogy korábban is céloztam rá – nem csak a munkám, de a mindennapi életem egyik alapköve is a kommunikáció, így elég jól működnek a receptoraim: azt hiszem, hamar felismerem a hamis szituációkat.
Mit jelent számodra az igazság?
Az osztályfőnököm egyik bölcs meglátása jut hirtelen az eszembe, amit gyakorta emlegetett a gimnáziumban: „Az én igazam nem a te igazad” – azaz van olyan, hogy adott esetben mindkét félnek igaza van, miközben épp nem értenek egyet, és teljesen másképp vélekednek valamiről. Szóval szeretem és szoktam is beleképzelni magam a másik helyébe bizonyos helyzetekben, és erre őszintén biztatnék másokat is – lehet, hogy rögtön békésebb és szebb hely volna ez a világ.
Mi jut eszedbe a piros színről?
Elsőként? Hogy beszélni kell!! A rádió. Valahányszor bekapcsolom a mikrofont ott virít a piros lámpa fél méterre a szemem előtt. És persze az RTL-es forgatásokon a kamerán, de az kisebb LED, azt csak kevésbé látom.
Mit üzennél a 20 éves Önmagadnak? És a 80 évesnek?
A fiatal önmagamnak talán azt, hogy egy kicsit kevesebbet aggódjak a jövő miatt, az időskori önmagamnak pedig azt, hogy a múlt helyett továbbra is előre tekintsek!
Szerencsésnek tartod magad, elégedett vagy?
A szerencsében, mint olyanban nem annyira hiszek. Legalábbis nekem nem ez az út jutott. Bár adódtak szerencsés együttállások az életemben, például sorsszerű találkozások, összességében mégis inkább a kitartás, némi lemondás és a kőkemény munka az, aminek köszönhetően most igen, elégedettnek érzem magam. Pontosabban az ember ne legyen soha elégedett, hiszen az viszi előbbre, de azt szívesen vállalom, hogy alapvetően jól érzem magam a bőrömben.
Köszönjük szépen