Aki ma válaszolt – Zséda

fotó: Gergácz Tibor
Zséda – többszörös Fonogram- és EMeRTon-díjas magyar énekesnő. A magyar könnyűzenei élet egyik legsikeresebb női előadója.

1. Mit jelent számodra a zene?
Kicsi korom óta zenében fejezem ki örömöm, bánatom. Egyenértékű számomra a levegővétellel. A zene olyan régiókba is eljut, ahova az emberi szavak és tettek is csak nehezen.

2. Hogyan dolgozod fel azt az információáradatot, amivel találkozol nap mint nap?
A közösségi média pörgése az életünk része lett, de csak hivatalos oldalaim vannak, az emberi kapcsolataimat nem itt ápolom. Igyekszem minél több időt fordítani a családomra, a barátaimra, személyesen találkozni mindenkivel, aki közel áll hozzám, mély, valódi kapcsolatokban élni.

3. Mit jelent számodra a béke?
Amikor minden harmonikusan működik, a családi életemben és a hivatásomban egyaránt. Amikor mosolyogva kelek fel reggel…

4. Milyen a jó barát?
A jó barát őszinte veled, nem azt mondja, amit hallani akarsz, hanem azt, amit gondol. A jó barát soha nem sértődik meg és elveszíteni sem lehet. Persze ezzel nem szabad visszaélni, mert akkor te nem vagy jó barát.

5. Mit javasolnál a mostani fiataloknak, mire figyeljenek?
Nemrég a Nemzeti Tehetség Program védnöke lettem, évek óta foglalkoztat a tehetségek segítése, mentorálása. Így sokat foglalkozom fiatalokkal, de azt hiszem, általános jótanácsok nem léteznek. Mindenkinek a saját útját kell bejárnia, minden személyfüggő, nincs általánosan bevált recept. Amikor egy fiatallal dolgozom, igyekszem arra figyelni, hogy ő hol tart az életében, a pályáján, és ahhoz hozzátenni.

6. Hogyan szoktál kikapcsolni, relaxálni?
Imádok olvasni, jó filmeket nézni, utazni. Szeretem a fürdőket, minden jöhet, ami wellness.

7. Hova utaznál szívesen?
Bárhova!

Köszönjük a válaszokat!