Aki ma válaszolt – Zalán János

fotó: Juhász Éva

1. Mit jelent Önnek a színháza?
Itt voltam Nemzeti Stúdiós, itt tanultam színházul, itt láthattam azokat a színészeket közvetlen közelről, akik miatt az ember piroslófülű kamaszként ezt a pályát választja, és itt kellett látnom azt is, hogy ha nem sikerül a Magyar Színházat új tartalommal megtöltenünk menthetetlenül eltűnik a budapesti színházi élet palettájáról. Amióta átvettem az igazgatást jócskán megduplázódott a nézőszámunk. Ezt a felelősséget jelenti nekem a Magyar Színház.

2. Mennyire elfoglalt egy igazgató élete?
Nagyon, és ha nem lenne fontos nekem, hogy a kamaszodó lányaim még igényt tartanak rám esténként, akkor még elfoglaltabb lennék. Az utolsó apai pillanataimat mindenképpen ki akarom használni.

3. Mik a jó módszerek, hogy a bemutatott darabok sikeresek legyen?
A sikerre nincsen recept, ezért módszer sincs. A világ legjobb rendezője is tévedhet. Igyekszünk azokkal az emberekkel dolgozni, akik hiteles művészek, és akikkel jó hónapokon- akár éveken át bezárva élni ebben a hetedik kerületi mérsékelt szépségű dobozban, ami a színházunk.

4. Igazgatói státusza alatt mely eredményekre a legbüszkébb?
Arra, hogy a nézők minket választanak és arra, hogy bevezettük a köztudatba a színházi integrációt. Minden előadásunkon ülnek látássérültek, akik audionarrátor segítségével követhetik a színdarabot, a siketeknek pedig a színpadon álló jelnyelvi tolmács segíti a megértést. A nézőink és a színészeink is megszokták, természetesnek tartják, hogy a rászorulók nálunk segítséget kapnak.

5. A színészekről köztudott, hogy olykor pár centivel a föld felett járnak, hogyan tudja őket „földelni”?:-)
Ez egy közkeletű pletyka, afféle színházi közhely, aminek semmi alapja sincs. Nagyon is a földön jár nálunk mindenki, mivel bérből és fizetésből élnek művészként is. Ha éppen nem próbálnak és nincs előadásuk akkor forgatásra vagy a szinkronba rohannak. Ha a föld felett járnának, nem lenne magas a benzinszámlájuk, vagy nem kellene tekerniük a biciklijüket, de kell.

6. Vannak kedvencek? Mitől lesz kedvenc valaki?
Ha lenne is, mélyen magamba temetném ezt a titkot. De mondjuk Meryl Streep abszolút kedvenc.

7. Hányszor szokta megnézni a darabokat?
Sokszor. Néha többször is, mint szeretném.

8. Milyen sűrűn jár el másik színházba szórakozni?
Színházat nézni munka. Ha szórakozom is közben akkor hálás vagyok.

9. Ön szerint milyen a jó színész?
Jó. Bővebben: kreatív, gondolkodó, barátságos, önmagát karbantartó, fejlődni képes, érdeklődő, nyitott, monotónia tűrő. Még szerencse, hogy a színészeink legtöbbje nem ilyen, hanem mindenféle és éppen ezért nagyon szerethetők.

10. Azt szokták volt mondani, hogy sok esetben a férfi színészekkel olykor nehezebb együttműködni mint a nőkkel, van ennek alapja?
Nincs. Annyira sokat kell dolgoznia nálunk mindenkinek, hogy nincs ideje senkinek magán nyavalygásokra.

11. Ön roppant elfoglalt, hogyan tolerálja ezt a rengeteg munkát a család?
Nélkülük nem is tudnám csinálni. Az ő türelmük, szeretetük és sokszor az ötleteik segítenek.

12. Vannak olyan színészek, akikkel szeretne együtt dolgozni és olyanok, akikkel nem? (Miért?)
Mery Streep, hiszen már mondtam. De azt hiszem nem is szeretnék együtt dolgozni vele most, csak ha már felújítottuk a színházat. Akkor vállalom.

13. Mit jelent Önnek a minőségi szórakoztatás?
Minőséget. Azt, hogy nem adjuk alább és megteszünk mindent azért, hogy a hozzánk nézőként érkező fiatalok a továbbiakban ne tudják az életüket színház nélkül elképzelni.

14. Hogyan lehet feldolgozni a sikereket?
Jól, csak jöjjenek.

15. Milyen darabok vannak készülőben és mik a további tervek?
A teljes egészében átírt PIN:okkio bemutatója lesz szeptember 28-án. Egy ifjúságnak szánt majdnem thriller a Holnapelőtt október 5-én, és október 19-én egy színdarab arról a romantikus gyerekszerelemről, ami Tom Sawyer és Becky Thatcher között esett meg. Lesz Kincses Sziget musical, Gulliver utazása és minden részletesen olvasható a honlapunkon: http://pestimagyarszinhaz.hu/

Nagyon szépen köszönjük a válaszokat.
További jó egészséget és jó munkát kívánunk!