UIP hírek

Fotó: Paramount Pictures

Korai filmjeiből rakták össze Will Smith fiatal alteregóját

Új irányt mutathat Hollywoodnak a digitális technológia területén a Gemini Man című thriller, amelyben Will Smith kiöregedett bérgyilkosát saját 23 éves klónja üldözi. Aki már látta a filmet, azt mondja, a fiatal Smith, akit számítógépes technológiával hoztak létre, annyira tökéletes, hogy nem lehet megkülönböztetni egy élő színésztől, ezután pedig bármi lehetséges a mozis szemfényvesztések világában.

A fiatal Smith nem véletlenül sikerült olyan jó, ugyanis saját régi szerepeit táplálták be a nagy teljesítményű számítógépbe. Olyan produkciókat vettek alapul, mint a Kaliforniába jöttem című sorozat (ez volt a színész nagy áttörése a kilencvenes évek első felében), A függetlenség napja című űrinváziós sci-fi, illetve a Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? című akcióvígjáték. Smith e korai szereplései nyomán modellezték a mimikáját, a gesztusait, bőrének szerkezetét, s így született meg Junior, azaz a színész hamvasan fiatal változata.

(Gemini Man – hazai bemutató: 2019. október 10.)

 

Egy évig dolgoztak a Jetikölyök kínai változatán

Fölényes sikerrel, több mint 20 millió dolláros bevétellel nyitott Észak-Amerikában a Jetikölyök című családi animációs film, és hasonló impozáns eredményt várnak Kínában is a produkciótól. Ez nem véletlen, ugyanis az amerikai-kínai koprodukcióban készült filmen egy évig dolgoztak azért, hogy vonzóbbá tegyék a kínai nézők számára, adja hírül a Business Insider. Kína a világ második legnagyobb filmes piaca az észak-amerikai után, ezért nem csoda, hogy sok energiát fordítottak a Jetikölyök átalakítására. Megváltoztatták a poénok jelentős részét és a karakterek háttértörténetét, hogy megfeleljenek a távol-keleti közönség elvárásainak, miután kiderült, hogy az amerikai változat nem működne Kínában.

A Jetikölyök egy csapat gyerekről szól, akik arra vállalkoznak, hogy visszajuttatnak a Himalájába egy elrabolt jetit. A filmet a kritikusok 80, a közönség 96 százalékra értékeli a Rottentomatoes kritikai portálon.

(Abominable – hazai bemutató: 2019. október 24.)

 

Kibékült Dwayne Johnson és Vin Diesel

Egy darabig nehéz volt eldönteni, valóban összeveszett-e Dwayne Johnson és Vin Diesel a Halálos iramban 7. forgatása idején, amikor Johnson nyilvánosan azzal vádolta meg kollégáját, hogy profihoz méltatlan módon áll a munkához. Az akkori szóváltás mégis komoly lehetett, most ugyanis kibékültek a felek, amit Johnson kezdeményezett. Az akciósztár szép sikert könyvelhet el a Halálos iramban-sorozat leágazásaként készült Hobbs & Shaw révén – a bevétel túllépte a 750 millió dollárt –, viszont a spinoff forgatása miatt nem szerepel a tavasszal látható Halálos iramban 9-ben. Sebaj, visszatér a tizedik részben, amint az Instagramon üzente legújabb, békülékeny bejegyzésében: „Minden út egyfelé vezet. Hamarosan találkozunk, Toretto.” (Vin Diesel karaktere a sorozatban.)

(Fast & Furious 9. – hazai bemutató: 2020. május 21.)

(Fast & Furious 10. – hazai bemutató: 2021. április)