Radnóti Zsuzsa dramaturg kapja az első Art is Business – Fidelio „Művészek a művészekért” különdíjat

fotó: Szkárossy Zsuzsa

Az Art is Business Díj kuratóriuma kihirdette az első díjának kitüntetettjét, aki a Fidelio „Művészek a Művészekért” elismerését veheti át december 17-én a Magyar Nemzet Múzeumban, az Art is Business Díjátadón. A díjat idén Radnóti Zsuzsa dramaturg kapja, akit a Kortárs Magyar Dráma-díj létrehozásáért terjesztett fel a Fidelio szerkesztősége. A kategória célja az, hogy olyan művészembereket ismerhessen meg a közönség, akik mecénás gondolkodással, a magánvagyonukból a kulturális szcénát segítik. Az Art is Business Díj azért jött létre, hogy azokat a felelősen gondolkodó személyeket és vállalatokat emelje ki, akik példaértékű tevékenységükkel követhetők bárki számára. A decemberi eseményen derül ki, melyik nagyvállalat, kis-és középvállalkozás és mecénás veheti át az elismeréseket.

A Fidelio „Művészek a művészekért” különdíj olyan, a kultúrában tevékenykedő művészeket kíván elismerni, akik önerőből támogatják a művészeti szférát és ezzel saját kollégáikat. 2019-ben, az első különdíjat Radnóti Zsuzsa Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, érdemes művész, dramaturg kapja a Kortárs Magyar Dráma-díj megalapításáért, amelyet a Kossuth-díjjal járó juttatásából hozott létre. Az alapítvány olyan kortárs drámákat, színpadi írásműveket díjaz, amelyek közéleti tartalmúak, kritikus hangvételűek, a történelmi múlt eddig kibeszélhetetlen, fájdalmas eseményeiről vagy a minket körülvevő jelenkori magyar valóságról szólnak.

Mi, a Fidelio szerkesztősége azt valljuk, hogy a kultúra sokkal több mint pusztán a művészeti ágak összessége. A kultúra része az is, ahogy beszélünk egymással, törekszünk megérteni és közösen feldolgozni a körülöttünk lévő társadalmi-, történelmi eseményeket. Éppen ezért a kortárs drámáknak, színpadi műveknek nagyon fontos szerepe van abban, hogy a legfontosabb kulturális párbeszédek elinduljanak. Radnóti Zsuzsának jelentős szerepe volt a magyar dráma hetvenes évekbeli kibontakozásában, most pedig azért tesz erőfeszítéseket, hogy a jelen és jövőbeni kortárs magyar drámák között is megszülethessenek a remekművek. Ezt mi példaértékűnek tartjuk.„

2019. december 17-én a Magyar Nemzeti Múzeumban az Art is Business Díjátadón további három kategóriában osztanak ki a szervezők elismeréseket. Ezzel azokat a felelősen gondolkodó nagyvállalatokat, kis- és középvállalkozásokat és mecénásokat díjazzák, akik nyitott és befogadó szellemiséggel, tudatos választás útján lépnek kapcsolatba a művészeti élet képviselőivel és projektjeivel, majd együttgondolkodás során alakítanak ki működő konstrukciókat a közös jó érdekében.

A díjazott művészről, vállalatokról, mecénás személyéről hattagú kuratórium döntött, melynek tagjai: Fehér Zsuzsanna, a Ludwig Múzeum marketing- és kommunikációs vezetője, Juhász Dóra, a Müpa PR-vezetője, Vég Szilvia, a Jurányi Inkubátorház kommunikációs vezetője, Batta Barnabás, a MITTE Communications stratégiai igazgatója, Drucker Dávid, a Trafó marketing- és kommunikációs vezetője és Balogh Máté András, a kortársPRos ügyvezetője.