A cirkuszosok is kampányt indítottak a járvány lelassítása érdekében

 

A koronavírus világjárvány miatt a világ legtöbb országában lemondták a koncerteket, a sporteseményeket, a fesztiválokat és szakmai vásárokat, bezártak a sportpályák, mozik, színházak, előadóművészeti intézmények, köztük a cirkuszok is.

A járvány lelassítása és minél hatékonyabb kezelése érdekében az a legjobb, ha otthon maradunk és kialakítjuk az otthoni munkavégzés feltételeit. Ha kerüljük a társas érintkezéseket, akkor nemcsak magunkra vigyázunk, hanem szeretteinkre is, hiszen csökkentjük annak kockázatát, hogy egymást fertőzzük meg, lelassítjuk a járvány terjedését, ezáltal nem terhelődik túl az egészségügyi rendszer, hatékonyabban lehet kezelni a koronavírus terjedését és a fertőzött betegeket.
A különböző területeken fokozatosan állnak át az otthoni munkavégzésre, a cégek és intézmények erre kérik dolgozóikat, az iskolák tanárait és diákjait. Az asztal mellől végezhető irodai munkák esetében könnyű elképzelni és megvalósítani az úgynevezett home office munkavégzést, de mit csinál otthon egy artista vagy előadóművész, akinek gyakorlótér és eszközök kellenek? Tudnak az artisták home office dolgozni? Milyen a home office artistaélet?
A Fővárosi Nagycirkusz művészei és dolgozói ezekre a válaszokra voltak kíváncsiak, amikor pár napja elindították az ACROBATS HOME OFFICE CHALLENGE nevű kihívást. Először felkértek néhány artistaművészt, akrobatát, légtáncost és zsonglőrt, hogy az otthonukban készített rövid videón mutassák meg, hogyan gyakorolnak otthon, hogyan alakítják ki otthonukban vagy lakókocsijuk szűk terében a mindennapi elengedhetetlen gyakorláshoz és edzésekhez szükséges feltételeket.
Az első videók nagy sikert arattak, a továbbított kihívásoknak köszönhetően már a világ minden táján készülnek videók és folytatódik a challenge, egyre több kulisszatitok vagy humoros jelenet kerül fel a különböző közösségi oldalakra, arra biztatva egymást és a közönséget, hogy saját és szerettei egészsége érdekében mindenki maradjon otthonában, és ne keseredjen el, hanem találja fel magát, ahogy a cirkuszművészek is.
A Fővárosi Nagycirkusz által elindított kihíváshoz már száznál is több artista- és előadóművész csatlakozott, köztük olyan sztárok is, mint a Tim Burton 2019-es Dumbo című filmjének cirkuszi jeleneteit rendező Kristóf Krisztián gentleman zsonglőr, az orosz Malhaz Annayev vagy Nagy Lajos „Nereus” zsonglőrök.
Számos artista mellett táncosok, táncművészek, színészek, énekesek és zenészek is jelezték, hogy szívesen csinálnának és megosztanának hasonló videókat, felhívva közönségük és rajongóik figyelmét a mostani járvány elleni védekezés néhány alapvető módjára: arra kérnének mindenkit, hogy tartsák be szigorúan a rendelkezéseket, vigyázzanak egymásra, maradjanak otthon, és ne felejtsék el, hogy a krízis nem tart örökké, és amikor véget ér, úgy lesz gazdagabb a világunk, ha minél kevesebb áldozatot szedett a koronavírus.
A cirkuszművészek által kezdeményezett kihíváshoz bármelyik előadó- vagy alkotóművészeti ág tagjai csatlakozhatnak, az elindítók csak annyit kérnek, hogy a posztolt és megosztott videók alatt használják az alábbi hashtageket: (mindet vagy művészeti águkhoz legközelebb állót): #stayhome #acrobatshomeoffice #acrobatshomeofficechallenge #artistshomeoffice #artistshomeofficechallenge #dancershomeoffice #dancershomeofficechallenge #actorshomeoffice #actorshomeofficechallenge #musicianshomeoffice #musicianshomeofficechallenge

Az első videók itt érhetők el, innen tölthetők le vagy ágyazhatók be az oldalba, további videók a Fővárosi Nagycirkusz facebook oldalán:

Kolev Sisters
Az egy olasz és egy bolgár lányból álló Kolev Sisters duó több mint egy éve dolgoznak együtt. Megalakulásuk óta folyamatosan járják a világot duó erőemelőszámukkal, felléptek már az Alexandre Bouglione Cirkuszban és a Krone Cirkuszban is. Tavaly a XVIII. Moszkvai Nemzetközi Cirkuszfesztiválon arattak sikert, idén pedig a XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon az Ezüst-díjat és egy különdíjat nyertek el.
https://www.facebook.com/nagycirkusz/videos/686418118834243/

Kristóf Krisztián
Kristóf Krisztián nemzetközileg elismert, világhírű artista család tagjaként gyermekkorától a cirkusz bűvöletében él. A Baross Imre Artistaképző és a Magyar Táncművészeti Főiskola elvégzése után egyedülálló zsonglőr számával lett világhírű. Páratlan szivardobozos zsonglőr produkciójával bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe. Nevéhez köthetők többek között a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál 1996 és 2012 közötti rendezései, és a 2019-es Dumbo című Tim Burton film cirkuszi jeleneteinek rendezése. Jelenleg a világhírű magyar Recirquel újcirkuszi társulat nemzetközi menedzsere.
https://www.facebook.com/nagycirkusz/videos/2591668637788808/

Nereus Lajos
A Jászai Mari­- és Hortobágyi Károly-­díjjal elismert légtornász és kézenálló egyensúlyozóművész, Nagy Lajos Nereus fia. Az Állami Artistaképző Intézet és a Magyar Táncművészeti Főiskola elvégzése után dolgozott a világ számos országában zsonglőrként, később átváltott egy humoros tányérforgató számra.
https://www.facebook.com/lajos.nereus/videos/10158967399652573/

Vincze Tünde
Vincze Tünde huszonhét éven át szórakoztatta a közönséget egykerekű bicikli, luft balett és handstand számokkal. Később megtanulta az újdonságnak számító tissue-t, amit a kétezres évektől itthon is népszerűsít. Saját sportegyesületet alapított, összevonva a cirkuszművészetet a sporttal, aminek köszönhetően 2011-ben megrendezte az első hivatalos tissue-sport bajnokságot. Csapatával számos színházi darabban, televíziós műsorban, különböző események megnyitóján vesz részt. Munkáját idén március 15-én Hortobágyi Károly-díjjal ismerték el.
https://www.facebook.com/nagycirkusz/videos/661690597919474/?v=661690597919474