tánc az esőben…

?

“Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor 8:30 körül bejött egy
bekötözött ujjú idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert 9:00 órakor van
egy fontos találkozója. Kértem, hogy foglaljon helyet tudván, hogy
eltelik legalább még fél óra, míg megérkezik az orvos. Figyeltem milyen
türelmetlenül néz percenként az órájára.

Idő közben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a
kötését, és megnézném, miről van szó. A seb nem tűnt olyan
súlyosnak… az orvosra várva, eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a
sebet, és egy kis beszélgetésbe elegyedtem. Megkérdeztem, hogy
mennyire fontos a találkozója, és hogy nem szeretné-e mégis megvárni
az orvost a seb kezelésére. Azt válaszolta, hogy feltétlenül az idősek
otthonába kell menjen, ahogyan évek óta mindig teszi, hogy megreggelizzen a feleségével. Udvariasan a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős
úr elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek
otthonában. Gondolva, hogy a feleség, egy tiszta pillanatában esetleg
felizgatná magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét, de
az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve már, hogy nem ismeri fel… Akkor
csodálkozva megkérdeztem: “És Ön minden reggel elmegy, hogy együtt
reggelizzenek?” Egy édes mosoly és egy lágy kézsimogatás közben ezt
válaszolta: “Az igaz, hogy Ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól
tudom, hogy ki Ő”.
Szó nélkül maradtam és kellemes borzongás futott végig rajtam,
miközben néztem a siető léptekkel távolodó öreget… Lenyeltem a
könnyeimet miközben arra gondoltam: “Ez a szerelem, ez az, amit az
élettől szeretnék!… Hiszen alapjába véve ilyen az igazi szerelem
?!… nem feltétlenül fizikai, és nem is ideálisan romantikus.
Szeretni azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, ami volt, ami van és azt ami még nem történt meg. És mindezt a legnagyobb egymás iránti tisztelettel!!
Nem feltétlenül azok a boldog
és kiteljesedett személyek, akiknek minden dologból a legjobb van,
hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni mindabból, amijük van”.
Az élet ne csak azt jelentse , hogy túlélünk egy vihart, hanem, hogy tudjunk
táncolni is az esőben !!…..