Szingapúrban építkezik a magyar turisztikai startup

Közel 50 milliós támogatást kaptak a Nemzeti exportvédelmi programban

2021-ben külföldi terjeszkedésbe kezd az Everguest, melynek két célpontja Ázsia és Európa. Az ázsiai központot Szingapúrban tervezik kialakítani, nemrég ehhez kapott közel 50 millió forintos vissza nem térítendő támogatást a Nemzeti exportvédelmi programban a turisztikai startup.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség közreműködésével a Gazdaságvédelmi akcióterv részeként 25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatási keretösszeggel hirdette meg a Nemzeti exportvédelmi programot. Szerdán 30 cég kapott okiratot a külpiaci terjeszkedést segítő állami támogatásról, köztük az Everguest turisztikai szolgáltató és tanácsadó ügynökséget működtető MGMT Group Kft is.

Szijjártó Péter az esemény sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a világgazdaság új korszaka éles versennyel kezdődik, de ezzel együtt új lehetőségek nyílnak a magyar cégek előtt külföldön. Mint mondta, nemzetközi sikerre elsősorban azok az ágazatok számíthatnak, amelyekben a magyarok egyedülálló teljesítményre képesek, így többek között az informatikában.

Az Everguest ügyvezetője Belán Miklós megítélése szerint az európai lehetőségek mellett a hosszútávon tervező vállalatoknak már kelet felé kell fordítaniuk a figyelmüket. Ezért is döntöttek úgy, hogy Szingapúrban tervezik lefektetni egy új ázsiai központ kialakításának alapjait.

„Szingapúr a keleti világ egyik üzleti és pénzügyi központja, földrajzi és kapcsolati szempontból is tökéletes helyszín a szolgáltatásaink és termékeink keleten történő bevezetéséhez”. A vállalat a szingapúri terjeszkedéssel egy hosszútávú stratégia részeként kívánják az első lépéseket megtenni.

„A vendégvélemények, az ár és az online megjelenés a három legfontosabb szempont a vendégek szállás- és étteremválasztási folyamatánál. Ezen területek fontossága ma már ismert, ugyanakkor a legtöbb szálloda és étterem nem rendelkezik megfelelő kapacitással vagy szakemberrel, hogy ezeket a területeket a legújabb trendeket követve, egybehangoltan fejlessze. Az üzleti koncepciónk ezeknek a területeknek a magas színvonalú és egymás szinergiáira építő fejlesztésére és menedzselésére alapul” – mondta Belán Miklós, az Everguest alapítója.

Első hallásra talán sokan furcsának találják, hogy pont a koronavírus által leginkább sújtott iparágban, a turizmusban erősíti jelenlétét az Everguest. Belán Miklós, az Everguest alapítója azonban úgy gondolja, hogy kanyarban kell előzni, ezért még inkább felgyorsították a fejlesztéseiket.

„A szolgáltatásaink ki vannak fejlesztve mind a három üzletághoz és számos partnerünk élvezi már ezek előnyeit. Ugyanakkor hosszú távú terveink vannak olyan termékek létrehozásával, amikre az egész világon szüksége van a szállodáknak és éttermeknek egyaránt. Ehhez keresünk további olyan tőkeerős befektetőt, aki látja, hogy az ilyen időszakban kitartó, fejlesztő és lehetőséget meglátó vállalkozások óriási előnyre tehetnek szert a jellemzően ilyenkor költségcsökkentő vagy menekülő vállalatokkal szemben” – tette hozzá Belán Miklós.