A Pesti Magyar Színház NYITÁNY címmel pénzdíjas jelenetíró-pályázatot hirdet, amelyre szeretettel várunk minden jelentkezőt!

Célunk, hogy minél több minőségi színpadi jelenet szülessen, illetve hogy megmutatkozási lehetőséget kínáljuk azoknak, akik tehetséget és ambíciót éreznek magukban a színpadi írásra.

A pályázat feltételei:

A pályázatra 1 db, legfeljebb 10 oldalas, maximum 4 szereplős színpadi jelenettel lehet jelentkezni.

A pályázat tematikus: olyan jeleneteket várunk, amelyek a KARANTÉN UTÁNI ÉLET témakörét járják körül. Az adott témán kívül a pályázat semmilyen műfaji, stiláris megkötést nem tartalmaz, azaz vígjátéki, drámai, abszurd hangulatú stb. jelenetek egyaránt beküldhetők.

A pályázat NEM jeligés, azaz minden jelentkező a saját nevével szerepel.

A pályaműnek kereknek, dramaturgiailag felépítettnek kell lennie; olyan jelenetnek, ami nem egy nagyobb mű része, hanem önmagában is megállja a helyét, konkrét történetet, emberi sorsokat stb. ábrázol.

A pályázat díjazása:

A Pesti Magyar Színház dramaturgjaiból álló zsűri a beérkezett műveket előválogatja, majd a legjobbnak ítélt jeleneteket a színház streamelt előadások formájában színpadra állítja. Az ily módon online megtekinthető produkciók közül közönségszavazással választjuk ki azokat, amelyek pénzdíjban is részesülnek.

Díjak:

  1. díj: 100.000 forint
  2. díj: 50.000 forint

III. díj: 30.000 forint


A pályaművek beküldési határideje:  
2020. december 20-a éjfél! A pályaműveket a palyazat@mszinhaz.hu email-címre várjuk!

Az előválogatás eredményéről 2021. január 20-ig értesítjük a pályázókat.

A streamelt előadások elkészítésének és sugárzásának ideje: 2021. február 1- 2021. március 15

Végeredmény kihirdetése: 2021. március 31.

További információ: http://pestimagyarszinhaz.hu/reszveteli-feltetelek/

 

MINDEN JELENTKEZŐT SZERETETTEL VÁRUNK!