Utcáról az Olimpiára: elindult a Magyar Breaktánc Szövetség

Papíron megalakult és 2021-ben az érdemi munkát is megkezdi a Magyar Breaktánc Szövetség. A szövetség legfőbb célja a fiatalok elkallódásának megelőzése a break tánc sokoldalú kultúráján át. Emellett természetesen kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a break tánc 2024-ben debütál majd a párizsi olimpián. Feladatuknak tekintik, hogy támogassák azokat a fiatalokat, akik kihívást éreznek az újdonsült olimpiai sportág kipróbálása iránt.

December elején jelentették be hivatalosan, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése alapján olimpiai szám lesz a break tánc, s breaking néven már bekerült a 2024-ben megrendezésre kerülő párizsi olimpia programjába.

Tóth Zoltán László, a Magyar Breaktánc Szövetség alapítója elmondta: szövetségük nem az Olimpia miatt alakult.

„A szövetség létrehozása más 2008 óta tervben volt. A tevékenységünket sajnos megtépázta a válság, de örömmel jelentjük, hogy mostanra hivatalosan is bejegyzésre kerültünk. Szerencsés egybeesés, hogy olimpiai szám lett közben a break tánc, ami azt bizonyítja, hogy mennyire látványos és fontos a sportág” – mondta Tóth Zoltán László.

A szövetség legfőbb célja a fiatalok elkallódásának megelőzése egy olyan sokoldalú kultúrán át, amely megtanítja őket kiállni, kifejezni magukat, egyéni célokat kitűzni, csapatban dolgozni, növelni a kreativitásukat, szellemi szabadságukat – mindezzel a testüket fejlesztve, karbantartva.

Az Olimpia ma egy olyan plusz a breaktánc életében, amely azoknak a fiataloknak ad egy új irányt, akik főként a tánc erőelemeiben jeleskednek és motivációt éreznek, hogy olimpikonok legyenek.

“Örülünk annak, hogy ennyire sokoldalú a tánc, és egyre több kapu nyílik meg, de egyben érdekes, hogy táncot sportként kezelnek. Azok, akik anno elkezdték ezt a táncot, azok életérzésnek, szabad kifejezési módnak élték meg, és ezt a mai napig fenntartják. Erről Crazy Legs, a break tánc egyik úttörője az amerikai Rock Steady Crew egyik frontembere is nyilatkozott nemrég. Mindenesetre mindenben támogatni fogjuk azokat a fiatalokat, akik kihívást éreznek az olimpiai indulásban” – mondta a Magyar Breaktánc Szövetség alapítója.

Breaktánc történelem

A break tánc a hetvenes években indult az Amerikai Egyesült Államok-beli nagyvárosokból. Eleinte szelídebb mozdulatokat tartalmazott, de az idő előrehaladtával és a tánc-stílus fejlődésével egyre több akrobatikus elemet, mutatványt tartalmazott.

Morgen Hamm a 2008-as Olimpián debütált az air flair mozdulattal, amit breakesektől tanult, amit Zoltánék is a Fradi tornásztermében tanítottak 2002-ben tornászoknak. Persze a breakesek pedig az ollót, Thomas kört tanulták a tornászoktól. Az air flairt Pablo Flores alkotta meg 1998-ban.

Ma már létezik olyan fitnesz-ág is, ami a breaktáncra épül ’breakness’ néven, aminek elindítója Filkóházi Zoltán, az MBSZ jelenlegi elnöke, nemzetközileg elismert break világbajnok, Enemy Squad frontembere – akikről ma még Majka is énekel a ’Mindenki táncol’ című számában. Tőlük tanult kelet és nyugat akkoriban.

„Ha megnézzük, már jelen van a jógában a kézenállás fejenállás, freezek, vagy a fitneszben a fél kör helikopter, és sorolhatnám. Mindenki a mozgás szabadságára törekszik, és ebben a breaktánc rohant előre. Hihetetlen, hogy ma 4-5 éves gyerekek, vagy lányok űberelik felül az eddig letett szinteket, vagy, hogy kibontakozási lehetőséget ad a mozgássérülteknek is, amit a szervezetben Barlein Zsolt Ananász hiphop világbajnok indított el, s a tánc egészségi hatásait népszerűsítő programot is tervez” – mondta Tóth Zoltán László.

A Magyar Breaktánc Szövetség munkájában részt vesz mások mellett Farsang Zoltán világbajnok, Kollár István Steve electric boogie világbajnok és hazai break tánc elindítója, valamint a zenei oldalon Czabán Gábor azaz Dj Revolution Beatbox világbajnok. Mellettük az MBSZ munkáját segíti például az életműdíjjal elismert Bocz Jenő, aki a Pécsett indította el a break táncot 1982-ben Szántó Péterrel, aki az IDO versenyekért felelt és az Enemy Squadot támogatta.

Célok és programok

Tóth Zoltán László célkitűzése, hogy a régi munkásságának egy országosan összefogott folytatása legyen a szövetség. Véleménye szerint van értelme a szóló munkáknak, de nem akkora, mint ha egy ország összefog.

“Minimum 200 új táncost szeretnénk elindítani a meglévők mellett 2021-es évben, ezzel berobbantva a breaknemzedéket” – nyilatkozta.

A jövőben a szövetség számos programot létrehozva szeretné emelni a breaktánc ismertségét, mint breaktánc színház, amit a kétezres évek elején a Dancing With the Starsból jól ismert Kovács Gergely Csanáddal elindítottak a Nemzeti Táncszínházban. Emellett hazai kis és nagy versenyek, nemzetközi versenyeztetés, oktató és népszerűsítő filmek, breakzenék létrehozása, ösztöndíjak, országosan nyíló tánciskolák, akadémia, mozgássérültek oktatása, elkallódás megelőzés is a terveik között szerepel.