Alkohol

Az alkohol semmire sem ad választ, de segít elfelejteni a kérdést.” (Shayat Cout Pho)

Első látásra hálásnak tűnő gondolatba fogtam, főleg így Szilveszter napján – aztán rádöbbentem, hogy nem is. Szembesültem ugyanis azzal, hogy e témában minél többet tudunk, annál bizonytalanabb a tudásunk, majd teljesen talajt vesztünk.

Világ életemben gyenge voltam kémiából, Így a téma kezdetén fel kell elevenítenem – természetesen a szakirodalomból –, mi is az alkohol és miért is lett életünk egyik fontos eleme. „Az alkoholos ital olyan ital, mely jelentős mennyiségű etanolt (hétköznapi nevén: alkoholt, vagy tisztaszest) tartalmaz, és ennek köszönhetően narkotikus hatása van. Emellett az etanol általános sejtméreg, azaz a közhiedelemmel ellentétben önmagában méreg, amely pusztítja a szervezetet.” (Hazipatika.com) Hoppá-Hoppá! Lehet, hogy itt meg is kellene állnom, még mielőtt komolyabb sorsfordító titkokra derül fény? Most már rendesen felkeltette a kíváncsiságom és megkerestem a tudományos magyarázatot: „Az alkoholok egy vagy több hidroxilcsoportot (-OH) tartalmazó szerves vegyületek. Az alkoholban a hidroxilcsoport telitett szénhidrogénhez kapcsolódik (az alkohol szerkezet lehet R-OH, R2-OH, végül pedig R3-OH.)” Nos, én úgy gondolom, ha erről a fegyvertényről idejében tudomást szereztek volna a jelenleg a kocsma mélyén tartózkodók, esetleg éppen az üveget kibontó jóemberek, biztosan nem nyúlnak a pohárhoz.

A természettudományos (magyar etimológiai szótár) magyarázat még cifrább: „cukor erjedésekor keletkező gyúlékony folyadék, mely a szeszes italok alkatrésze. Származékai: alkoholos, alkoholista, alkoholizál, alkoholizmus.” A jóégbe! Ilyen gyorsan levezethető a logikai folyamat!?

Mindezek után már el sem fogják nekem hinni, hogy az alkohol megnevezés honnan ered! Gondolom, az kevésbé érdekes, hogy az arab „al’kohol” szóból jött, ami finom port jelentett. Jóval figyelemre méltóbb, hogy egy Paracelsus nevű svájci polihisztor, (orvos, csillagjós, ezoterikus bölcselő, természettudós, alkimista, vezető okkultista, szerető családapa és énekes halott…) valami furcsa indíttatásból a borszeszt nevezte el így. (Szathmáry László – Az alkohol neveiről) E drága jóembernek köszönhetjük tehát, hogy e fogalom bekerült az ember életébe.

Talán jobb, ha titokban tartom, mi minden rosszat olvastam az alkohol káros hatásairól. Egy helyen azt olvasom, az alkoholhoz nem jó irányból közelítő tudományos munkatárs tollából: „megváltoztatja az anyagcseretermékek megoszlását, ami a központi idegrendszer szürkeállományának csökkenéséhez vezet.”  Persze, itt nem arra a nagy szarvú őshonos tehénfajtára gondolt a rémisztegető. Ezt követően még elkeserítőbb magyarázatba fog: „Az aminosav- és az energia-metabolizmusban az alkohol hatására bekövetkező változások (pl. glutamin- és citrullin csökkenés) jól kimutathatók.” Arról pedig tényleg nem én szeretnék beszámolni, hogy mit kezd az alkohol a májjal, a vesével a gyomorral és egyéb hasznos belsőségekkel. Nos, akiben még maradt egy kis remény, hogy talán az alkohol fogja őt lelkileg rendbe tenni… Az most bizonyára feladta és csapvíz után nyúl. (a Coca Coláról még több rémhírt olvasni!)

Miután sikerült elbizonytalanítanom az éppen döntés előtt állókat, hírt adnék arról, hogy egy brit neuropszichofarmakológus (aki ezt a szót kimondja egy pohárka bor után, az nyugodtan ihat tovább, még egy litert) a brit szakma fenoménje (Zahergábora) bizonyos David Nutt úgy véli, az alkohol a legkisebb mennyiségben is káros a szervezetre. Ezért nyitott egy borozót és írt egy könyvet, „Drink? The New Science of Alcohol and Your Health” (Igyunk? Alkohol és az ön egészsége, új tudományos megközelítésben) címmel arról, hogy milyen módszerekkel és szokásokkal lehet megfékezni a jelentősebb egészségkárosodást. Minden bizonnyal gyakorlatból vett tapasztalatai alapján bizton állítja, hogy kerülni kell a buborékos alkoholokat, mert a széndioxid gyorsítja a részegedési folyamatot. (ha csak nem ez a cél…) Ugyanezen megfontolásból ne igyunk sört a bor előtt! Szóval, a sörre bor – mindenkor, ezennel elavult! A borra sör pedig már rég nem divat és nem fér bele az etikettbe sem.

Fiatalkorom nagy bölcseletét egy barátom apjától hallottam, egy szürkeállomány csökkenését követő másnap, vasárnap reggelén: „fiam, ha az ivászat másnapossággal kezdődne, többször is átgondolnám, hogy belevágjak-e”. Na igen! ez az az állapot, ami elveszi minden jó élménynek az aromáját. Bizonyára azért találta fel az ember, hogy egyensúly legyen a kedélyállapotban. Azt feltételezem, más előtt is ismerős az a kép, mikor reggel tíz kilóra duzzadt fejjel nem merjük kinyitni a szemünket, mert attól tartunk, hogy nem is otthon tértünk nyugalomra. Majd mikor megnyugodtunk, hogy de mégis, akkor az kezd nyugtalanítani, hogy vajon egyedül tértünk-e haza – vagy hoztak. Amint ezt is tisztáztuk, akkor kezdenek felrémleni a foszlányok, hogy tajt illuminált állapotban miket is követtünk el. Bizonyára már önök is vörösödtek el szégyenükben, másnapos magányukban. Azonnal bocsánatot szeretnénk kérni, de sajnos, nem emlékszünk, hogy kitől is kellene. Ekkor szólal meg a telefon. Egy rendes barát érdeklődik hogylétünk felől, és elkezd mesélni. Na ezt nagyon nem kellett volna! Végül pedig eldöntjük. hogy ez volt az utolsó. Ilyesmibe még egyszer bele nem keveredünk. Itt, ezen a ponton jegyezném meg, ha a koreográfia önöknél nem így, vagy hasonló pontokban megy végbe, hanem vidáman, de zúgó fejjel egy hideg sör után nyúlnak, és tesznek rá, hogy mi volt az éjjel – akkor önök komoly eséllyel pályáznak az addikció (függőség) bizonyos vállfajaira és akár még alkoholista szintig is feltornázhatják magukat.

A COVID-19 kellős közepén, egy kocsma ablakában láttam egy feliratot: „A kocsma azért van zárva, mert nincs nyitva!” minden bizonnyal a tulaj megelégelte, hogy a bezárási tilalom ellenére özönlő érdeklődők magyarázatot követeltek. El nem tudják képzelni, mi lehet az az ok, amitől – a kórház után a legfontosabb – intézmény zárva tart.

Azt hiszem, nem a bibliából származik az a történet, hogy midőn az Úr hat napon át munkálkodott az égen és földön, végül meggyúrá az embert. A tréfa kedvéért két figurát is legyártott belőlük. Az egyiket férfinak, a másikat nőnek alakította ki, hogy azok majd kedvükre szaporodhassanak és benépesítsék e sártekét. Az Ádámnak elnevezett darabot a természet színeivel festette meg, majd úgy döntött, hogy az Évának nevezett figurának inkább ad egy tükröt, és ráhagyja, hogy az, Ádámnak tetszően színesítse magát. Midőn a nő készen lett munkájával és megfordult, hogy az Úr és Ádám láthassák a nagy művet – az Úr visszahőkölt, és egy hírtelen mozdulattal megalkotta az alkoholt.

Azt tartja a mondás, hogy az idő mindent meggyógyít. Emlékszünk még arra, milyen keserű volt az első korty alkohol? Nos, azóta egészen másképp vélekedünk, ugye!? Tagadjuk vagy sem, az alkohol az egyetlen társunk, mely életünk során részt vesz hétköznapjaink és ünnepeink minden kellemes és kellemetlen pillanatában. A család és hozzájuk tartozók isznak egy jót érkezésünkre. Aztán mikor kellően belenőttünk a kabátba, pohár után nyúlunk magányunkban, jókedvünkben, családi-baráti körben, étteremben, kocsmában, a templomban (pl. úrvacsora, misebor stb.) és végül a ravatalozó után is isznak egyet emlékünkre.

Gyerekkoromban volt egy plakát a körzeti orvosi rendelő falán: „az alkohol öl, butít és nyomorba dönt.” Valami ügyeskezű karikatúrista egy földön fetrengő jóembert is rajzolt a szlogen alá, hogy nyomatékosítsa a súlyos szavakat. Akkoriban lőtték le Amerikában Kennedy elnököt. Jó asszociációs képességemmel én azonnal rájöttem, hogy a gyilkos nem lehetett más, mint az alkohol! Persze erre rajtam kívül senki nem jött rá, én pedig nem mertem elmondani. Azt viszont tapasztaltam, hogy butít, mert mikor a szomszédtól – aki csak a kocsmán keresztül ismerte az utat hazáig – megkérdeztem: „hogy teszik lenni Sanyi bácsi?” ő a kerítésbe kapaszkodva, csak annyit dörmögött, hogy „Voltam már máshol is!” Anyám erre arrébb vonszolt és fülembe súgta: fiam, vannak rosszul köszönő emberek… De én felismertem, ő az a plakátról, akit az alkohol lebutított. Tudom, most arra gondolnak, hogy a harmadik tételről, miszerint az alkohol nyomorba is dönt, Afrika népe ugrott be, de nem, tévednek!

Kényelmes autómban utazgatva a városban, sokszor elmélázok azon, hogy az utca lakói vajon azért kerültek ki oda, mert nem győzték megállni az alkohol tartalmú italok fogyasztását, vagy azért nem találnak haza, mert már ittak, és innentől már nincs is számukra hova haza? Tudom, a kérdés ennél jóval szomorúbb és összetettebb. Ráadásul nem is tréfa-alap, nem szabad viccelni az ilyesmivel. Egyszer egy piros lámpánál az oldalsó ablakomhoz nyomta egy ápolatlan jóember kis táblácskáját, melyre az volt felkarcolva: „Én is ültem ott, ahol most te ülsz, és te is állhatsz itt, ahol most én állok!”

Én azt javaslom, figyeljünk oda a mértékre, hisz ismerjük a mondást: azért iszunk, hogy felejtsünk, de a mértéktelenségtől egyszer csak elfelejthetünk inni.

Nem szeretném a témához asszociálni az oroszokat egy otromba tréfával, ezért csak úgy, megosztok önökkel egy viccet:

Uram, rágyújthatok? – kérdi talaj részeg jóember a kocsiban a sofőrtől. És az sem zavarná, ha kijönne belőlem a vacsora, ide a hátsó ülésre? Természetesen nem! tegyen mindent uram a kedvére. – válaszolt a sofőr. De az biztosan nem kerülné el figyelmét, ha ide vizelnék az ülések közé? – érdeklődött tovább az egyre elhagyatottabb állapotban lévő alak. Á dehogy, könnyítsen magán, ha jól esik! – felelte a sofőr, majd megállt és elbúcsúzott: – uram, hazaértük! Köszönjük, hogy a mi sofőr szolgálatunkat választotta, legyen szerencsénk máskor is!

2020. december 31.