Pesti Magyar Színház Tiszavirág

A Pesti Magyar Színház Tiszavirág című produkciója fontos vállalás, ugyanis megfigyelhető, hogy a társadalmunkban a halál tabutéma, nem szívesen beszélünk róla, csak úgy, mint az élet negatív történéseiről, a negatív érzelmekről és a betegségekről sem. A boldogság, az egészség, a fiatalság kultuszát éljük, pedig az élet nemcsak napfényből áll, helye van az árnyéknak is, az öröm mellett a bánatnak, az egészség mellett a betegségnek, az élet mellett a halálnak. A legtöbben tehetetlennek érzik magukat, amikor környezetükben valakit ilyen veszteség ér. A segíteni akarás és a jó szándék megvan, de mintha az eszközök hiányoznának.

A Pest Magyar Színház előadása  olyan újfajta szemszögből láttatja ezeket a lelki folyamatokat, amely által mi magunk is közelebb kerülhetünk saját életünk tragédiáinak újraértelmezéséhez.

Érintsd meg, és apró darabokra törik… És akkor ott van!

JOE WHITE: TISZAVIRÁG
csak egy nap

Fordította:
Cseke Lilla Csenge és Horváth János Antal 

Rendező: Horváth János Antal

A cselekmény Shropshire-ben, egy apró angliai faluban játszódik, ahol mindenki ismeri egymást, a közösségtudat erős, és ahol a magány mindig jelen van. Az egykor négytagú család – apa, anya, fiatal lányuk és az öngyilkosságot elkövető fiúk ki nem hűlt helye egy napjáról szól. A darab e tragédia első évfordulóján játszódik. Az eltelt év során mind a három szereplő igen eltérő módon próbálja feldolgozni a gyászt: a lány önámításba menekül, az anya módszeres önpusztításba kezd, és az tölti ki az egész napját, hogy videókazettákat néz a fiáról, az apa képtelen kimondani a fia nevét és már nem tud a felesége szemébe nézni. Ennek a családnak a közepébe véletlenül ékelődik Harry, aki elkerülhetetlenül hatással lesz az életükre, ugyanis általa válik újból minden pillanat a nagy és nehéz terhek ellenére egy valamilyen formában tovább élhető élet elemévé. Neki köszönhetően jöhetünk rá arra is, hogy igazán csak a kis dolgok számítanak. A darab a legmélyebb rétegekig megmutatja mindazt a fájdalmat és az abból származó újjáépülést, amit a gyász folyamata a lélekben okoz

 

A teátrum színészei nincsenek könnyű helyzetben, hiszen a premier előadáson közönség és nézői visszajelzés nélkül kell megteremteniük magukban a feloldásra váró belső feszültséget, olyan emberekké kell válniuk, akik töréssel a lelkükben élik meg életük minden pillanatát. A szereplők hiteles ábrázolása nagyon nagy jelenlétet és színészi tudást, tudatosságot igényel, amit Soltész Bözse, Rancsó Dezső, Cseke Lilla Csenge és Bölkény Balázs kiválóan oldanak meg.

Egy igazi angol humorú szívbe markoló történet arról, hogy a tragédiák feloldása mindig onnan jön, ahonnan a legkevésbé várnánk. Online premier: 2021. március 27. 19.00. Az előadást 14 éves kortól ajánljuk!

Stáblista:

Cat : Soltész Bözse Jászai Mari-díjas
Ben: Rancsó Dezső
Loops : Cseke Lilla Csenge
Harry: Bölkény Balázs

Rendező: Horváth János Antal

Díszlet: Szabó Márton István
Jelmez: Csomor Katerina
Dramaturg: Tóth Réka Ágnes
Zene: Szendrey-Nagy Olivér
Világítástervező: Vajda Péter
Ügyelő: Laczkó Edit
Súgó: Jármai Edit
Rendezőasszisztens: Lestyán Luca