Kiakadt, amikor egy bűvész húsklopfolóval ütötte a telefonját
Gáspár Beáról nem újdonság, hogy imád főzni. Néhány évvel ezelőtt megnyerte a Konyhafőnök VIP egyik szériáját, azóta pedig már szakácskönyve is megjelent. A háziasszonyról most az is kiderült, hogy mi idegesíti fel legjobban a konyhában.
„Nagyon nem szeretem, ha más is van a konyhában, ahol épp főzök. Tudom, szokatlan, de én nem szeretem, ha van segítségem, szeretem egymagam megoldani a konyhai feladatokat. Én inkább abba szakadok bele, ha az embereket kontrolálnom kell. Biztos, hogy másnak épp ez lenne a segítség, engem viszont csak hátráltat – árulta el Gáspár Bea, aki az Ízvarázsló forgatásán pont ezzel a nehézséggel küzdött meg.
Egy húsklopfoló teljesen kiakasztotta a háziasszonyt
„A műsor tematikája szerint van egy bűvész, aki nem csak a műsorvezetői feladatokat látja el, hanem bizony bűvészkedik is. Engem ez teljesen kizökkentett a feladatomból, főleg, amikor az volt a trükkje, hogy összetörte a telefonomat egy húsklopfolóval. Tudtam, hogy ez csak egy mutatvány, egy illúzió, és valójában egyben van a telefonom, de teljesen kiakadtam a helyzettől. Azért persze igyekeztem együttműködő lenni a konyhában, mert egy jó hangulatú forgatás volt.” – mesélte Bea, akinek gombapaprikást kellett készítenie, galuskával.
„Örültem a feladatnak, mert amúgy is rég csináltam ilyet, és a nokedli nagy kedvenc otthon is. Én azért erősen a hagyományos alapanyagok híve vagyok, az egészségtudatos táplálkozás tőlem távol áll. Eddig bármit próbáltam ilyen-olyan extra lisztkeverékekből sosem sikerült. Néha használok édesítőt, de nagyobb sütéshez, főzéshez a megszokott alapanyagokhoz nyúlok. Most viszont, meglepődve tapasztaltam, hogy a szénhidrátcsökkentett termékek is jól tudnak működni” – tette hozzá Bea.
Gáspár Beát leginkább a tejbegrízzel, a grízes tésztával, és a kelkáposzta főzelékkel lehet levenni a lábáról. Tejbegrízt például minden héten főz otthon.
Az Ízvarázsló epizódja Gáspár Beával már látható a D-Life YouTube csatornáján: https://www.youtube.com/watch?