Aki ma válaszolt: Herczeg Zoltán

Ez a kicsi vírus, ami szemmel nem is látható, megállította az egész emberiséget. Azt mondta: STOP, gondolkozzál ember, álljál meg, mert valamit nagyon nem jól csinálsz! Érdekes, hogy egy ilyen pici, láthatatlan vírus miatt van ez a STOP, és nem azért, ami szemmel látható: az óceánok halállománya az öt százalékára csökkent, mindent kihalászunk, mindent kibányászunk, mindent fölzabálunk, mindent tönkreteszünk. Hihetetlen pusztítás megy végbe az esőerdőkben, ugyanúgy, mint az óceánokban. Olvadnak a jégsapkáink a Föld két pólusán, szemmel láthatóan emelkedik a tengervízszint. El fogunk pusztulni, meg fogunk halni a saját mohóságunk miatt – most a fejlett, nyugati társadalmakra gondolok. Ész nélkül, megállás nélkül fogyasztunk. Ez a beteg dolog, ebben kell megállni. Nincs úgy, hogy háromévente cserélem az autómat, mert mi lesz azzal az autóval? Megy a szemétbe. Afrikába. A tengerpartokra. A tengerekbe. Az óceánokba. Nem is tudom, hány ezer tonna hulladék megy percenként – percenként! – az óceánokba, és pusztulnak a halak, pusztulnak a mikroorganizmusok, pusztul minden, és az ember egyszer csak ott fog állni egy összecseszett sz*rgolyón. Válaszút elé kerül az emberiség: el tud-e gondolkozni, meg tud-e állni, tud-e ép ésszel, felelősen gondolkozni fenntartható távon, hogy a gyermekei, az unokái, a dédunokái, az ükunokái is élvezhessék azt az áldást, amit Földanya biztosít számunkra, vagy nem.” Ha tetszik nektek a Hajnali, iratkozzatok fel a YouTube csatornára! 🦋 Hajnali Facebook: https://www.facebook.com/daniella.haj… ❤️ Riporter:  Nagy Daniella