❤️ | A Koltay Anna-Turán Eszter alkotópáros 2020-ban készítette el a BP Underground dokumentumfilm sorozat negyedik epizódját, amely a budapesti rock szcénát mutatja be. A BP Underground dokumentumfilm sorozat tisztelgés a város underground szubkultúrái előtt. A különböző epizódok célja az adott szcéna kialakulásának és közösségépítő erejének bemutatása. A filmek a szubkultúrák meghatározó figuráin keresztül kalauzolják el a nézőt a legfontosabb zenéktől a közvetített üzenetig, az ikonikus lemezbolttól a kultikus klubig, a kezdetektől indulva, nagy hangsúllyal a ’90-es évek „aranykoráig”, eljutva a 2000-es évekig, végül kicsit a mára is reflektálva. A BP Underground Rock epizódja, mint egyfajta korlenyomat, visszahozza a kilencvenes évek életérzését, a nyugati hatások korlátok nélküli beáramlásának korszakát, amikor mindenki az MTV Headbangers Ball-t nézte és kazettákat másolt, miközben a Metal Hammert bújta, vagy a Garázs rádióműsort és benne Ferót hallgatta… A sorozat negyedik része olyan csomópontokat érint többek között, mint az E-klub, a Thrash Mosh Club, a Tüzesvíz, a Petőfi Csarnok, a Total Car, a Süss Fel Nap, vagy a legendás Wigwam klub. Bemutatja a kiterjedt zenei szcéna irányzatait; hogyan csapódott le itthon a brit heavy metal új hulláma, hogyan létezik 35 éve a Metal Hammer/Hammer World, kiből lett thrasher, grunger, Csihar Attila hogyan lett a black metal szcéna hazai megalapítója, vagy épp kik csavarodtak rá a lehangolt gitárra és mi az a nu metal? Fontos szerepet kap a dirty rock a legendás Sex Action-nel és az egész óbudai színtér. Thrash vonalról a Thrash Mosh Club és az ott játszó zenekarok szólalnak meg, mint pl. a Bedlam. Megtudható, hogy milyen volt itthon a grunge közeg és ebben hogyan találta meg magát például Kowalsky a Black Out-tal és ahogy a többi epizódban, így ebben a részben is szó lesz vidéki zenekarok fővároshoz való viszonyáról, ebben segít eligazodni Lukács és Fejes a Tankcsapdából mások mellett. Kikerülhetetlen az ikonikus Total Car, elmesélik a Fresh Fabrik story-t, illetve a 2000 körüli nu metal vonulatot többek között a Subscribe-bal, az Insane-nel. Szerepet kap a Junkies és a női zenészek elfogadottsága is. Mások mellett Apey elmondja mit is jelent rockernek vagy metálosnak lenni, vajon a zene szeretetén túl ez sokaknál egy életre szóló kötelék? Milyen ma az itthoni underground rock-metál közeg, kik az új zászlóvivők és van-e létjogosultsága, hangja és ereje a kemény műfajoknak a digitális világban? A 2017-ben indult dokumentumfilm sorozat első része a hardcore-punk szcénát mutatja be, ezt követte 2018 a budapesti hip hop közeg története, 2019-ben pedig a Telekom Electronic Beats-en debütált a 3. epizód, amely az elektronikus zenei szcénába kalauzolta a nézőket. Volt olyan fesztivál, ahol külön színpad viselte a BP Underground nevet, a hip hop film országos moziforgalmazásban volt látható, és a rangos Highlights of Hungary kreatív gyűjtés díjazottja lett, míg az elektronikus zenei rész, -amely szintén országosan elérhető volt mozikban- több rangos amerikai filmfesztiválon is díjat nyert. A dokumentumfilm-sorozat elérhető a Cinego kínálatában: Hardcore/Punk: https://cinego.hu/filmek/bp-undergrou… Hip Hop: https://cinego.hu/filmek/bp-undergrou… Elektronikus zene: https://cinego.hu/filmek/bp-undergrou… Rock 1. rész: https://cinego.hu/filmek/bp-undergrou… Rock 2. rész: https://cinego.hu/filmek/bp-undergrou… A két Rock rész egyben https://cinego.hu/valogatasok/bp-unde… Social Media: WEB: http://bpunderground.com/ FB: https://www.facebook.com/bpundergroun… INSTAGRAM: https://www.instagram.com/budapestund… BP Underground – Rock Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=PH3YZ… Hajnali Facebook: https://www.facebook.com/daniella.haj… Insta: https://www.instagram.com/daniella.ha… ❤️ Riporter: Nagy Daniella