Quintus Flóra színésznő a tengerentúl épített karriert, szüleit azonban Magyarországon ismeri mindenki. Szülei Nagy-Kalózy Eszter és Quintus Konrád, de Rudolf Pétert is édesapjának tekinti, aki két éves kora óta neveli. A fiatal művész Montreálba ment színészetet tanulni, és saját jogán vívta ki szakmai sikereit Kanadában. Kitűnően beszél angolul és németül, a latin táncok mestere, végzett mediátor, a szíve azonban tizenkét év után hazahúzza.
Ha Kanadában készülne ez az interjú, akkor valószínű, hogy csak rólad beszélgetnénk, azonban itthon kikerülhetetlen, hogy a szüleidről is kérdezzelek. Nem bánod?
Természetesen nem. Nagyon büszke vagyok rájuk, fantasztikus embereknek és művészeknek tartom őket. Ezzel együtt arra vágyom, hogy az emberek a munkáim után ítéljenek meg. Mindig is magam szeretnék érvényesülni.
Ezért is döntöttél úgy, hogy a tengerentúlig meg sem állsz?
Azt éreztem, hogy a prekoncepciókon, a családi kapcsolódásokon túl szeretném a saját utamat megtalálni. Olyan embernek tartom magam, aki vágyik arra, hogy mindent saját maga érjen el, aki szeret mindent a nulláról egyedül felépíteni.
Ilyen családi háttérrel egyértelmű volt, hogy te is a színészetet választod?
Mivel ebben a közegben nőttem fel, gyakran voltam színházban színészek között, mindig is ez az életstílus volt a természetes. Gyerekként Földessy Margit stúdiójába is jártam. A továbbtanulásnál a jelentkezési lapomat azonban nem csak a Színművészeti színész szakára, hanem az Iparművészeti textil szakára is beadtam. A Színműn a második rostáig jutottam, az Iparon pedig a harmadik fordulón estem ki. Aztán az érettségi után elmentem Németországba, mert egy évet akartam adni magamnak arra, hogy eldöntsem, hogy pontosan mi is szeretnék lenni.
Hamar kiderült?
Igen, nagyon hamar, úgyhogy gyorsan tizenegy helyre jelentkeztem színész képzésre a nagyvilágban Angliától Németországon át Kanadáig. Végül egy montreáli főiskolán kezdtem meg a tanulmányaimat.
Ezek szerint angolul és németül is jól beszélsz.
Igen, bár amikor elkezdtem az iskolát, akkor jelezték, hogy gyakoroljam szorgosan az angolt. Ma már szinte akcentus nélkül beszélek.
A felvételikre segítettek felkészülni a szüleid? Próbáltak befolyásolni?
Én ezt a “kártyát” soha nem használtam ki, nem akartam hogy segítsenek. Nem éreztem komfortosnak, ráadásul angolul és németül felvételiztem, szóval ahhoz nem is nagyon tudtak volna hozzászólni. Ezek a dolgok ma már nem feszélyeznek. A véleményüket természetesen kikérem, és hála Istennek, teljesen tiszteletben tartják azt is, amit én szeretnék. A legutóbbi castingomat például anyával csináltam meg, ő végszavazott nekem.
Hogyan indult a pályád odakint?
Nehezen, ugyanis másfél évig nem kaptam meg a munkavállalási engedélyt. Ekkor minden időmet és energiámat a latin táncokra fordítottam, amit már a főiskolás évek alatt is űztem. Tíz évig meg sem álltam, szenvedélyem lett a tánc. Mondhatjuk, hogy fanatikus lettem. Séta közben is ritmusokat számolgattam, vagy a kézmozdulatokat gyakoroltam. Hét napból hatot biztosan táncoltam. Közben folyamatosan képeztem magam, rengeteg filmes és színházi kurzust elvégeztem.
Szőke hajad, törékeny alkatod ellenére egy tüzes és szenvedélyes táncot választottál. Az északi külső egy lobbanékony mediterrán belsőt takar?
Nem mondanám magam lobbanékony típusnak, de szenvedélyesnek igen. A táncban is a show, a performansz érdekel, ahogyan a színészetben is. A szenvedély pedig a táncban és a színészetben is jól jön. Filmen és színházban is teljesen átadom magam a feladatnak. Nem tudom csak félig csinálni.
Az élet más területén is ez jellemző rád?
Igen. Például 2014-ben szerettem volna újra egy szünetet tartani az életemben, minden kötöttségtől mentesen. Töröltem a bankkártyámat, az egész addigi életemet és elmentem Dominikára.
Nyaralni, kikapcsolódni, csak úgy élvezni az életet, a semmittevést?
Nem, egy hotelben dolgoztam. Szőke, fehér nőként azonban folyamatosan célpont voltam, és azt láttam, hogy akik körülöttem dolgoztak, azokat csak a pénz érdekli. Akkor úgy döntöttem, hogy hazajövök látogatóba, azonban a tervezett 2-3 hétből két és fél év lett. A filmszakmában helyezkedtem el, a kamera másik oldalán a gyártásban dolgoztam. Azonban egyre jobban hiányzott, hogy színész legyek, ezért visszamentem Kanadába, de már Torontóba. Teljes erőbedobással újra csak a színészetre koncentráltam.
Mikor fogalmazódott meg benned, hogy újra haza gyere?
Volt egy utam lefoglalva San Franciscóba és Los Angelesbe, mivel úgy terveztem, hogy ott szeretném folytatni a pályámat. Ezt azonban a covid keresztülhúzta, és a járvány alatti időben teljesen megváltozott bennem valami. Egyre jobban éreztem, hogy hazahúz a szívem, hogy szeretnék többet itthon lenni. Arra vágyom, hogy az anyanyelvemen is játszhassak, legyen az film vagy színház. Szeretném, ha megtalálnának itthon is a feladatok.
Nem félsz attól, hogy újra elölről kell kezdjed?
Egyrészt azt érzem, hogy a sok év tapasztalata, a sok munka és önképzés eredményeképpen, saját jogon tudok bekopogtatni bárhová, hogy itt vagyok, erőm teljében szellemileg, fizikálisan és szakmailag. Másrészt, semmit nem kell feladnom, hiszen ma már könnyen kialakíthat az ember kétlaki életet.
Általában milyen karaktereket osztanak rád?
Szerencsére a skatulyák elkerültek, bár azt gyakran megkapom, hogy a koromnál sokkal fiatalabbnak tűnök. Játszottam már gyereket, de öreg nénit is.
Két éve elvégeztél egy mediátor képzést is. Miért gondoltad úgy, hogy egy teljesen más szakmát is kitanulj a színészet mellett?
Mediátorként az a feladatom, hogy a feleket segítem abban, hogy megértsék egymást, az emberek motivációjának, cselekedeteinek az igazságát keresem. Ez is művészet és hasonló skilleket igényel mint a színészet, hiszen ott is a figura igazságát kell tudnom, hogy az alakítás hiteles legyen. Szeretem, hogy akkor van megoldás, ha win-win helyzet van, hogy mindenki megelégedettsége vezethet a sikerhez.
Az előadó-művészeti szférában is el tudod képzelni a meditációt?
Igen, abszolút. Színész családból származom, színész végzettségem is van, dolgoztam a kamera mindkét oldalán. Úgy látom, egy ilyen mediáció segítené a szakmát. Ezek azonban inkább távlati tervek, most szeretnék a színészetre koncentrálni.