Számottevően, hét százalékkal emelkedett a túlsúlyosak aránya a felnőtt lakosság körében Magyarországon a koronavírus-járvány kitörése óta. A nők átlagosan négy, a férfiak három kilogramm karanténtúlsúlyt szedtek magukra 2019 óta. Ma a felnőtt lakosság 62 százaléka túlsúlyos vagy elhízott – állapítja meg a PeakShop.hu reprezentatív kutatása. Ekkora változás ilyen rövid idő alatt önmagában is aggasztó, ám különösen nyugtalanító annak tükrében, hogy a túlsúly jelentős kockázati tényező a koronavírusos betegeknél.1
A PeakShop.hu 2021 júliusában készült kutatása a testtömegindexet (BMI) használta az összehasonlítás alapjául, ami az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által ajánlott testsúlyosztályozás szerint2 összehasonlításra került a 2019. évi európai lakossági egészségfelmérés adataival.31
Idén júliusban a 18 év feletti felnőtt lakosság 62 százaléka volt túlsúlyos vagy elhízott. A normál testalkatúak aránya 35 százalék, a soványaké 3 volt. Az elhízottak aránya 7 százalékkal magasabb most, mint a koronavírus-járvány kitörése előtt, 2019-ben mért adatok szerint. A túlsúlyosak aránya alig emelkedett, a normál testalkatúaké 8 százalékkal csökkent. Bár a sovány felnőtt lakosság aránya nagyon alacsony, 2019 óta ötven százalékkal emelkedett az arányuk.
Több nőt érint a karanténtúlsúly, de a férfiak így is elhízottabbak
Amíg a nők között számottevően nőtt, addig a férfiak körében nem változott a túlsúlyosak és az elhízottak aránya. A túlsúlyosak hányada a nők körében 33 százalék, ami 3 százalékponttal több, mint 2019-ben volt. Az elhízottak aránya 2 százalékponttal emelkedett, 25 százalék. A férfiak között 2 százalékponttal csökkent a túlsúlyosak aránya (39 százalék), miközben az elhízottaké ugyanennyivel nőtt (28 százalék). Bár a nők körében jobban emelkedett az elhízottak és a túlsúlyosak aránya, azonban a férfiak között még így is lényegesen, közel 10 százalékponttal magasabb ez az arány.
A nők között 15 százalékkal csökkent a normál testalkatúak aránya, a férfiaknál pedig 2 százalékkal. A sovány testalkatúak hányada megkétszereződött a férfiak körében, 0,7 százalékról 1,38 százalékra emelkedett. A nők között jóval kisebb, 37 százalékos volt a soványak arányának növekedése.
Mező Mónika étrendkiegészítő szakértő, a kutatást végző PeakShop.hu vezetője szerint a nyilvánvaló tényezők mellett, mint a kevesebb fizikai aktivitás és a beszűkült sportolási lehetőségek, két alapvető ok húzódik a karanténtúlsúly mögött. Egyrészt énképünk társas képződmény, attól függ, ahogyan mások néznek ránk.4 Ezért ha nem lehet közösségbe menni, párkapcsolatot létesíteni, óhatatlanul hanyatlik a motivációnk. Emiatt nehezebben vesszük rá magunkat a mozgásra és kevésbé tartunk mértéket. Másrészről, mivel az emberi viselkedés leginkább a gyönyör kereséséről és a fájdalom kerüléséről szól,5 a karantén alatt sokak számára az evés volt az első számú stresszcsökkentés és örömforrás is egyben.
A korral jár az elhízás
A korábbi kutatásokhoz hasonlóan az életkor egyértelmű kapcsolatot mutat az elhízással. A kor előrehaladtával mind a férfiak, mind a nők testtömegindexe egyre magasabb értéket mutat. A 18–49 éves nők átlagos testtömegindexe 25, a 40–59 éves korcsoportban 27, a 60 év felettiek körében 29. A férfiak esetében a 18–49 éves férfiak testtömegindexe 25, a 40–59 éveseknek 29, a 60 év felettieknek 30.
A korral nő a túlsúlyosak és az elhízottak aránya is az egyes korcsoportokban. Míg a 18–39 éves korosztály 27 százaléka túlsúlyos és 15 százaléka elhízott, addig a 40–59 éveseknek már 37 százaléka túlsúlyos és 31 százaléka elhízott. A 60 év felettiek körében már 44 százalék a túlsúlyosak aránya, az elhízottaké pedig 34 százalék.
Bár a nemek között nem találtunk különbséget, de ha már a korral együtt nézzük, akkor jelentős eltéréseket tapasztalhatunk. A férfiak 40 év fölött jelentősen elkezdenek hízni, mind a túlsúlyosak, mind pedig az elhízottak aránya lényegesen nagyobb a körükben, mint a nők között. Érdekes módon azonban a 18–39 évesek körében jóval több, 17 százalék az elhízott nő, mint férfi, akik aránya 13 százalék.
Mindent összevetve, a koronavírus-járvány kitörése óta romlott a magyar felnőtt népesség elhízottsági állapota. Mivel küszöbön a koronavírus-járvány negyedik hulláma, és a túlsúly jelentős egészségügyi kockázatot jelent, törekedjünk a túlsúly csökkentésére, valamint az optimális testsúly megőrzésére – vonta le a PeakShop.hu kutatásának tanulságait Mező Mónika.
A szakértő szerint a karanténtúlsúly apró szokások kialakításával adható le, vagy előzhető meg eredményesen. Egyetlen apró szokás tartós megváltoztatása, mint például a csoki lecserélése cukormentes fehérjeszeletre, jobb mint bármilyen diéta, mert könnyebb elkezdeni és betartani. Egyszerre csak egy szokást változtassunk, csak miután ez rutinná vált, akkor változtassunk meg egy másikat. Így szinte erőfeszítés nélkül érhetünk el látványos eredményeket.
Hivatkozások
1http://medicalonline.hu/tudomany/cikk/covid_19__osszefugg_a_tulsuly_es_a_korhazi_kezeles_kockazata
2https://www.euro.who.int/en/health-topics/disease-prevention/nutrition/a-healthy-lifestyle/body-mass-index-bmi
3https://ec.europa.eu/9eurostat/databrowser/view/HLTH_EHIS_BM1E__custom_1206261/default/table?lang=en
4, 5 Forgács József (1999): A társas érintkezés pszichológiája. Kairosz Kiadó, 207. o., 240. o.
###
A kutatás módszertana
1000 fős országos, nemre, korra, településtípusra és iskolai végzettségre reprezentatív kutatásunkban arra kerestük a választ, hogyan változott az elhízottak aránya a Covid–19 által meghatározott időszakban. A bázist a 2019. évi európai lakossági egészségfelmérés nevű kutatás, valamint a Központi Statisztikai Hivatal (www.ksh.hu) „A 18 éves és idősebb népesség átlagos magassága és testsúlya nemek szerint, 2019” egyedi kérésre összeállított táblázatos adatállománya adta.