Becsengettek: milyen laptop kell az iskolatáskába?

10+1 tipp, hogy felkészültek legyünk és maradjon több a családi kasszában

A tanévkezdésnél idén a szülőknek arra is kell gondolniuk, hogy mit tehetnek egy esetleges újabb digitális vagy hibrid oktatás alkalmával. A világ megváltozott, már nem lehet többé csak a könyvekre és a füzetekre támaszkodni, a diákoknak digitális eszközökre is szükségük van. Egy laptop szakértő segítségével azt vettük végig, hogy milyen szempontok alapján érdemes vásárolni.

Tóth Péterrel, a Furbify laptop szakértőjével sorra vettük a legfontosabb szempontokat, amelyeket célszerű a vásárlás előtt átgondolnunk. Így egyrészt nem nyúlunk mellé, másrészt rengeteg pénzt is megspórolhatunk. Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy kizárólag az ár alapján hozzuk meg a döntést, ugyanis az nincs mindig arányban a termék minőségével vagy teljesítményével.

1. Életkor és igények felmérése

Egyik legfontosabb szempont az életkor. Teljesen eltérő teljesítményű laptopra van szüksége egy általános iskolás vagy egy középiskolás diáknak, mint egy egyetemi hallgatónak. A kisebb nebulóknak elsősorban az alapvető programokra és általában néhány alacsonyabb rendszerigényű alkalmazásra van szükségük, így esetükben nem szükséges megvásárolni a legmodernebb, legdrágább eszközöket.

Érdemes figyelembe venni a későbbi terveket és szakirányokat is. A főiskolásoknak, egyetemistáknak már szüksége lehet akár egy mobil munkaállomás teljesítményére is, elsősorban azoknak, akik grafikai programokkal (például Photoshop, Illustrator), rendereléssel, videóvágással vagy 3D tervezőprogramokkal (CAD, 3D MAX) is dolgoznak. Például mozgóképkultúra és média szakirányon, építészet és formatervezés hallgatók esetében. A két csoport esetében nem csak a laptop konfigurációja tér el egymástól, de az árukat tekintve is nagyok lehetnek a különbségek.

2. Ideális laptop konfiguráció tanulóknak

Az alapvető szoftverek futtatásához, internetezéshez, táblázatok kezeléséhez és videók nézéséhez már a belépő szintű konfigurációk is elégségesek. Ezek a laptopok rendszerint 4 gigányi DDR3 memóriával és Intel Core i3 vagy i5 processzorral rendelkeznek. A tárhelyet tekintve érdemes SSD meghajtót választanunk, hiszen érezhetően gyorsabb, mint a hagyományos merevlemezek (HDD-k). Egyetlen hátrányuk a magasabb árfekvés, ami mindent összevetve még mindig arányos az SSD kínálta előnyökkel.

Az alábbi példa konfiguráció bőven elegendő egy elsősorban tanuláshoz, kikapcsolódáshoz, kapcsolattartáshoz használt laptop esetében:
– Intel Core i5-4300U processzor
– 4GB DDR3 memória
– 240 GB SSD meghajtó
– 14” 1600 x 900 HD+ kijelző

Azoknak a diákok, akik komolyabb szoftverekkel dolgoznak, már nem minden esetben felel meg egy alapszintű konfiguráció. Grafikai szoftverek és tervezőprogramok esetében érdemes, ha a gép dedikált videókártyával és minimum 8 giga memóriával rendelkezik. A processzort tekintve minimum Intel Core i5, i7 (lehetőleg QM jelzésű) vagy jobb esetben Intel Xeon mellett döntsünk. Az utóbbi jellemzően a mobil munkaállomásokban található meg. A képátmérőt tekintve 12-15 hüvelykes modellek közül válogathatunk. Míg a kisebb képátmérőjű laptopok kényelmesebben elférnek egy táskában, a nagyobb méretű képernyőn kényelmesebb a munkavégzés és a filmnézés is.

Ideális belépő szintű laptop konfiguráció grafikához, tervezéshez, munkához:

– Intel Core i7-3740QM processzor
– minimum 8GB DDR3 memória (ajánlott ennek a duplája)
– 256 GB SSD meghajtó
– 15.6” FULL HD, IPS kijelző
– NVIDIA Quadro K2000M 2GB videókártya

3. Felszereltség

A digitális oktatásban elengedhetetlen a webkamera (beépített vagy külső) és a mikrofonos fülhallgató is. Kényelmi megoldásként javasoljuk egy vezeték nélküli egér beszerzését is. Ha a laptopon nincs numerikus billentyűzet (általában a kisebb méretűeknél), akkor a matek házifeladatokhoz és a számolásokhoz hasznos lehet egy külső numerikus billentyűzet is. Az asztali számítógép összeállításokhoz leggyakrabban pedig USB wifi jelfogót szoktunk javasolni. Ha laptopról van szó, egy táska mindenképp növelheti az eszköz élettartamát.

4. Méret, súly

Egy nagyobb méretű laptop akár túl nehéz is lehet egy általános iskolás kisdiák számára. Középiskolás, egyetemista számára sem komfortos, ha esetleg sokat utazik vele. Ugyanakkor, ha grafikai feladatokra vagy táblázatokhoz fogja használni a gépet, a túl kis méretű képernyő nem alkalmas.

5.Tablet-laptop, Mobile Workstation vagy Ultrabook

A hétköznapi laptopok mellett több kategória is létezik, amelyek más-más igényeket hivatottak kiszolgálni. A vásárlók tapasztalata szerint a normál tabletek nem váltak be a digitális oktatásban, általában azokat laptopra szeretnék cserélni. Nem tartják őket mindig teljes mértékben praktikusnak, és az operációs rendszerük nem teszi lehetővé bizonyos programok futtatását.

Létezik azonban a 2 az 1-ben megoldást kínáló tablet-laptop kategória is, amely a laptopok és a tabletek legelőnyösebb tulajdonságait ötvözi. Lecsatolható (detach) vagy elforgatható (convertible) kijelzővel rendelkeznek, amelyek sokoldalú használhatóságot tesznek lehetővé. Gyakran érintőkijelzővel és érintőtollal rendelkeznek. Ha mindenáron tabletet szeretne a gyermekünk, akkor megvan a megoldás.
A már említett mobil munkaállomásokat elsősorban mérnököknek vagy azoknak a diákoknak, hallgatóknak ajánljuk, akiknek komoly teljesítményre van szükségük a programok futtatásához. Ezek az eszközök a grafikai- és tervező alkalmazások által támasztott igényeket hivatottak kiszolgálni. Méretre némileg robusztusabbak az univerzális laptopoknál, hiszen komoly hűtőrendszerrel, videókártyával és konfigurációval rendelkeznek. Áruk ezért magasabb a hétköznapi használatra szánt laptopokénál.

Az ultrabookok olyan felső kategóriás laptopok, amelyek kisebb tömeggel, legfeljebb 21mm-es (rendszerint 15mm körüli) vastagsággal és meggyőző teljesítménnyel rendelkeznek. Rendszerint az áruk is magasabb, mint az egyszerűbb társaiké.

6. Ne a legolcsóbb laptopot válasszuk, hosszú távra tervezzünk!

Az iskolakezdés általában megterheli a családi kasszát, ezért sokan esnek abba a hibába, hogy a legolcsóbb akciós laptopok között keresgélnek. Ez elsőre jó ötletnek tűnhet, de gyakran a 100 000 forint alatt kínált vadonatúj gépek már az első hetekben csalódást okozhatnak. Teljesítményüket tekintve hozzák az elvárható szintet, sőt sok esetben még nagyobb teljesítményt is ígérnek, mint azt elsőre gondolnánk. Netezésre, filmnézésre és általános használatra ideálisak. Akkor mi a gond?

Az olcsó fogyasztói laptopok esetében a gyártók leginkább az anyagok és az összeszerelés minőségén spórolnak. Ezért olcsóbbak, mint például az üzleti kategóriás laptopok, amelyek komoly igénybevételre és hosszú távra vannak tervezve. Az alacsony árfekvésnek viszont megvan hátulütője: kevésbé hatékony hűtőrendszer, ropogós műanyag burkolat, ami könnyen reped és karcolódik, valamint gyenge kijelzőpántok, amelyek hamar feladják a harcot. Ha olcsón szeretnénk megúszni, a legjobb, ha alaposabban körülnézünk a piacon és egy minőségi laptopba fektetjük a rendelkezésre álló keretünket. A Furbify felújított üzleti laptopjai pont ezt kínálják: megbízható minőség, kedvező áron.

7. Ismerjük meg az üzleti kategóriát, azaz a business classt!

Ez a kategória egyáltalán nem, vagy csak elvétve található meg az üzletek polcain. Miért is van ez? Egyrészt azért, mert ezek a komoly berendezések kifejezetten vállalati, professzionális használatra lettek tervezve, másrészt jóval drágábbak, mint a szélesebb közönségnek szánt fogyasztói laptopok.

Az üzleti kategóriára jellemző a precíz kivitelezés, az elsőosztályú alkatrészek, kiforrott technológiák és biztonsági megoldások sokasága (például ujjlenyomat olvasó). A minőségüket sok esetben akár katonai szintű tesztelés és minősítés is szavatolja (például Lenovo ThinkPad vagy HP EliteBook esetében).

A legmegbízhatóbb laptop márkák, mint a Lenovo, Dell és HP kínálatában is megtalálhatók ezek a termékek. Az áruk jellemzően magas és a nagyon magas között mozog, ezért a hétköznapi felhasználók körében nem igazán terjedtek el. Az utóbbi években ez némileg változott, hiszen egyre többen fedezik fel a kategória előnyeit.

8. Spóroljunk és válasszunk felújított üzleti laptopot!

A felújított laptopok nem az apróhirdetésekből ismert agyonhasznált eszközök, hanem prémium üzleti laptopok, pc-k, amelyek kimondottan időtállóak, munkára tervezett gépek. Napi 8-24 órás munkavégzéshez készültek. A Furbify élen jár a prémium felújított számítógépek és laptopok terén, ezek jóval strapabíróbbak, mint az új alsó kategóriás eszközök. „Rengeteg iskolát és tanulót szolgáltunk ki az elmúlt időszakban Közép-Európában. Leginkább a hosszú garanciát (minimum két év), elállási időt (30-60 nap), ingyenes szállítást és újszerű minőséget díjazzák vásárlóink” – tette hozzá Tóth Péter. A Furbify felújított gépei többnyire nyugat-európai bankok és nagyvállalatok 1-3 évet használt, hibátlan állapotú márkás eszközei, amelyeket lecserélnek vadonatújakra a lízingcégnél, elsősorban modellfrissítés miatt. Ezek a kitűnő minőségű termékek ezután kerülnek a professzionális felújításra szakosodott céghez, ahol alapos tisztítás, karbantartás, újracsomagolás után újszerű, esetleg szépséghibás állapotban kerülnek újra értékesítésre, jelentősen alacsonyabb, akár 70%-kal kedvezőbb áron.

9. Küllem, esztétikai állapot

A gyerekeknek általában kiemelten fontos a laptop külleme is. Kizárólag a külső miatt ne vegyünk új alsó kategóriás gépet, mert rá fogunk fizetni teljesítmény és élettartam terén. Ha fontos a kinézet is, a felújított kategóriában is megtaláljuk, amit keresünk. A felújított gépek közt rengeteg újszerű, vékony, kecses, elegáns darab is található.

10. Laptop vagy asztali gép a jobb választás?

Az asztali számítógép olcsóbb, könnyebben szerelhető és bővíthető. Ha nem fontos a szállíthatóság, jobb megoldás az asztali gép. Azonban, ha mobilis eszközre van szükség, akkor mindenképpen laptop.

+1: Milyen operációs rendszer a legoptimálisabb?

„A Windows 10 eddig szinte minden igényt kielégített vásárlóink körében. Nem kell megijedni a Windows 11-el kapcsolatos hírektől sem. A Windows 10 minimum 2025-ig támogatva lesz és nagy valószínűséggel ezt a határidőt még pár évvel ki fogják tolni” – mondta Tóth Péter, a Furbify laptop szakértője.