Soha nem döntöttek még annyian a házi készítésű élelmiszerek mellett, mint a pandémia óta
Napjainkban már nem csak a természet közelében élők kiváltsága, hogy friss, organikus, adalékanyagoktól mentes élelmiszereket fogyasszanak. A városiak körében sem pusztán átmeneti trend a “tiszta étkezés”, így egyre többen vásárolják meg az őstermelők kézműves portékáit – ehhez pedig ma már nem kell vidékre utazniuk.
A pandémia óta sokan egész másképp állnak az étkezéshez, mint korábban: általában jellemző, hogy egészségtudatosabbakká váltunk, jobban odafigyelünk arra, mit veszünk, mit fogyasztunk el. Talán ennek köszönhető, hogy még a gazdasági recesszió idején is volt igény a kézműves termékekre – mondja Berecz Péter, a Mindenki Egyenlő Bt. ügyvezető igazgatója.
“Az elmúlt évben megháromszorozódott a vásárlók száma. Amíg sok vállalkozás a csőd szélére sodródott, a kistermelők áruira egyre növekvő igény mutatkozik. Ennek oka lehet az összetevők iránti bizalom, hiszen ha a nagy szupermarketek polcairól vásárolunk, gyakran nem lehetünk biztosak az összetevők eredetét illetően” – mondja Péter.
Ma már széles körben megfogalmazott elvárás kerülni a tartósítószerekkel megpakolt, sok “E-betűt” tartalmazó élelmiszereket, amelyek hosszú távon köztudottan nincsenek jó hatással az egészségre. Egyre többen iktatják ki az étrendjükből emellett a cukros termékeket, és gabonából is előszeretettel fogyasztják a teljes kiőrlésűt.
Ki sem kell mozdulnunk otthonról, hogy az igazi ízeket élvezhessük
“Sokakban az iránt is felébredt fel az igény, hogy a vidéki kistermelőket támogassák. Az ilyen gazdák a fővárosiak számára is a tányérra varázsolják az otthonos ízeket, anélkül, hogy messzebbre kéne utazni értük. Ez látható a budapesti őstermelői piacok népszerűségéből is, elég csak a Lehel térire gondolni” – emeli ki a bolttulajdonos, akinek étterme bezárt a pandémia alatt, így fordult az organikus élelmiszerek árusítása felé.
“Több termelő áruit is végigkóstoltuk, mielőtt döntést hoztunk arról, mit érdemes elérhetővé tenni a budapesti boltjainkban. Az is óriási hozzáadott értéket képvisel számunkra, ha valaki a saját kezével készíti ezeket az ételeket – így például az a néni is, akitől a házi puszedlit szoktuk beszerezni.”
Az Anya éléskamrájában kapható élelmiszereket úgy válogatták össze, hogy ne legyen bennük tartósítószer vagy bármilyen nemű káros anyag. Minden áru minimális, vagy újrahasznosított csomagolásban érkezik, és már ránézésre is kívánatosabb, mint a nagy élelmiszerláncok termékei – mondja Péter, aki saját anyukája tiszteletére választotta az otthonos hangulatot idéző nevet.
Akárcsak a régi vidéki házakban, az éléskamra itt is tele van válogatott finomságokkal: találunk ezek közt mézet, lekvárt, gyümölcsmustárt, őstermelői tejet, vajat, joghurtot, szalonnát és kolbászt, de szörpöt, chilit, kólát és jégkrémet is.
“Szeretnénk, ha az emberek látnák, hogy az ilyen organikus termékek tényleg megérik az árukat a mai világban, ahol nagy kincs az eredetiség. Két üzletünk van: benézhetnek hozzánk a Rákóczi út 47. és a Visegrádi utca 5/c szám alatt is. Extrém hosszú nyitvatartással működünk, tehát ebben is kiálljuk az összehasonlítást a szupermarketekkel” – hangsúlyozza Péter.
Az üzletek kínálata emellett a Wolton és a Netpincéren is elérhető, így ki sem kell mozdulnunk otthonról, hogy az igazi ízeket élvezhessük.