Forrás:@Kohári Éva
GLUTÉNMENTES PURI KENYÉR, FŰSZERES SZILVÁS CHUTNEYVAL
Az összes kenyérféle közül a legegyszerűbb és leggyorsabban elkészíthető kenyérféle ez az indiai, zsiradékban sült puffancs. Aki nem járatos a kenyérsütés rejtelmeiben, nyugodtan álljon neki, hiszen garantáltan sikerülni fog. Ehhez a kenyérhez semmi másra nincs szükségünk, mint gluténmentes kenyérlisztre, sóra, vízre és olajra. Ezekből az alapanyagokból gyúrunk egy jó kis rugalmas tésztát, majd pár perc pihentetés után már süthetjük is a kenyeret. A végeredmény talán egy picit a mi lángosunkra hasonlít (és a bosnyákok ustipciére), de a lángossal ellentétben, ha betartjuk a sütés szabályait, óriási hólyagok lesznek a kenyérkék belsejében. Sütés közeben egy szűrőkanál segítségével végig az olaj felszíne alatt kell tartanunk a kenyérkéket, ettől lesz lyukas a belsejük. A tészták a bennük növekvő levegő mennyiségétől erőteljesen próbálnak az olaj felszínére kerülni a fizika törvényszerűségének eleget téve, de legyünk mi az erősebbek és küzdjük le a felhajtóerőt. A kenyeret tálalhatjuk húsok mellé köretnek, de elkészíthetjük hozzá a kedvenc szószunkat, sőt fogyaszthatjuk édesen lekvárral, fahéjas cukorral, nutellával. A felhasználása igazán sokrétű. Én most egy fűszeres, szilvás chutney-t készítettem hozzá.
Recept: