Mikor a legideálisabb elkezdeni az életmódváltást, ha tudatosan szeretnél gyermeket vállalni?
A tervezett várandósság előtt legalább három hónappal érdemes tudatosabb életmóddal segíteni a várva várt gyermek érkezését, és nemcsak a leendő anyukák, hanem az apukák esetében is, hiszen rajtuk is múlik a fogantatás sikeressége. Karácsonyné Szilágyi Rita dietetikus arról beszélt, az egyik legfontosabb gyermekáldást befolyásoló tényező a táplálkozás, hiszen azzal nemcsak energiát, hanem a szervezetünk működése számára szintén nélkülözhetetlen vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket biztosítjuk. Mint mondta, a zöldségek, gyümölcsök alacsonyabb tápanyagtartalma miatt viszont a táplálékkiegészítők fogyasztása is elhanyagolhatatlanná vált napjainkra.
Mai korunk jellemezője, hogy egyre inkább kitolódik a gyermekvállalás időszaka, ugyanakkor fontos tudni, hogy a várandósság esélye az életkor előrehaladtával csökken. Ezért a családtervezésnél a legfontosabb szempont, ha a párok nem halogatják sokáig a gyermekvállalást. Éppen ezért kiemelt szerepe van a tudatos gyermekvállalásnak, amelyben a szülők nem csak megtervezik a gyermekük születési idejét, hanem felkészítik testüket a fogantatásra. A leendő édesanya tudatosan felkészíti testét a gyermek befogadására, a terhességre, valamint a szülésre.
Karácsonyné Szilágyi Rita, a golyahozza.hu dietetikusa felhívta rá a figyelmet, a tudatos életmód egész életünkben fontos lenne, ugyanakkor a tervezett várandósság előtt legalább három hónappal mindenképp át kellene erre állni. Továbbá ezzel egyidejűleg elkezdeni a terhességi vitaminok szedését, ezzel is segítve egy egészséges gyermek születését. Természetesen ez egyaránt igaz a leendő apukák esetében is, hiszen rajtuk is múlik a fogantatás sikeressége.
Mit is jelent a tudatosabb életmód?
A szakértő szerint a tudatosság nyitottságot jelent arra, hogy más szemszögből is képesek legyünk megvizsgálni egy adott élethelyzetet. Vagyis ne az első reakciónk irányítson, hanem akár nézőpontot váltva képesek legyünk számba venni más lehetőségeket is.
„Nyitottságot jelent a változásra, hogy a megszokottól eltérően reagáljunk, amennyiben szükséges. Levetítve ezt az életmód változásaira: képesek legyünk változtatni az étkezési szokásainkon, lemondani a káros szenvedélyeinkről, így például a dohányzásról, alkoholfogyasztásról, meghúzni a határvonalat például a munka és a magánélet összefüggésében” – magyarázta Karácsonyné Szilágyi Rita.
Mint mondta, a testmozgás esetében a rendszerességen van a hangsúly. Mindegy, mit sportolunk, a semminél az intenzív séta, a túrázás is többet jelent. A test-zsír izom arányát a legjobban olyan edzések képesek javítani, amelyek kombinálják a kardio és az erősítő mozgásformákat.
A dietetikus arról is szót ejtett, a tudatos életmód része a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás is, hiszen ez is szükséges ahhoz, hogy testünk képes legyen regenerálódni. A sikerhez emellett a lelkünk felkészítésével is hozzájárulhatunk. A felgyorsult világ tele van stresszhelyzetekkel, amiket nem áll módunkban minden esetben kikerülni. Vagyis a stresszre adott reakciónkat kell finomítani, amire számos technika áll már rendelkezésre.
Táplálkozás és a célzott gyermekvállalást elősegítő vitaminok
A gyermekáldást talán leginkább befolyásoló tényező a táplálkozás. Karácsonyné Szilágyi Rita felhívta rá a figyelmet, a legfontosabb a rendszeres, napi ötszöri, jó minőségű étkezés, hogy szervezetünket egyenletes energiával lássuk el.
Miket igyunk és együnk inkább?
„Igyunk legalább napi két liter folyadékot, lehetőleg vizet. Fogyasszunk rostos gabonaféléket, naponta legalább háromszor zöldségfélét és egyszer-kétszer gyümölcsöt. Ha nem áll fenn ételallergia, vagy intolerancia, fogyasszunk napi fél liter tejet, illetve ennek megfelelő tejterméket. Húsokból, halakból a soványabb termékeket, ételkészítésnél a zsírszegényebb konyhatechnikai eljárásokat részesítsük előnyben” – sorolta.
A golyahozza.hu dietetikusa felhívta rá a figyelmet, a zöldségekből, gyümölcsökből a szükséges vitamin, ásványi anyag és nyomelem nagy részét fedezni tudjuk, de a tapasztalatok sajnos azt mutatják, hogy tápanyagtartalmuk már közel sem olyan, mint régen volt. Ez részben a kezelési mechanizmusoknak köszönhető, ami miatt akár vegyi anyagok is bekerülhetnek a szervezetünkbe.
Éppen ezért azt javasolja, hogy érdemes célzottan gyermekvállalást elősegítő vitaminkészítményt szednünk. Példaként említette, hogy a magyarok 80 százaléka D-vitamin hiányos, pedig ez az immunrendszer működéséhez elengedhetetlenül szükséges. Továbbá nagyon fontos megemlítenünk még, hogy a magzatvédő vitaminkészítményekkel elsősorban a központi idegrendszert érintő igen súlyos fejlődési rendellenességek kockázatát csökkenthetjük. Például ilyen a nyitott gerinc, a koponya vagy az agy hiányos fejlődési rendellenesség.
Mivel kezdjük a felkészülést?
„Megfontolandó elmenni egy vérvételre, ahol rögtön kiderül, hogy milyen vitaminból van hiánya a szervezetnek. Ilyenkor érdemes olyan vitaminkészítményekhez nyúlni, ami speciális igényeket elégít ki, és akár egyidejűleg a teherbe esést is segíti, a fejlődési rendellenességek esélyét csökkenti” – mondta.
Karácsonyné Szilágyi Rita végezetül arról is beszélt, szülés után sem szabadna az addig kialakított jó szokásokat abbahagyni, hiszen ha elhagyjuk ezeket, újra jelentkezhetnek az egészségügyi problémák. A pároknak pedig arra is gondolniuk kell, hogy ha kis testvért is szeretnének a gyermeknek, akkor hatványozottan meg kell őrizniük az egészségüket. Ne felejtsük el, hogy az első nagy ajándék, amit szülőként adhatunk a kisbabánknak az az egészség!