Utolsó éjszaka a Sohóban: lerántják a leplet a régi szép időkről

fotó forrás: MAFAB

Régen minden jobb volt, sóhajtunk gyakran, ám ez a nosztalgia csábítóan hamis. Régen se volt jó, legfeljebb most még rosszabb – ez lehetne a mottója Edgar Wright (Haláli hullák hajnala, Világvége, Scott Pilgrim a világ ellen, Nyomd, bébi, nyomd!) új filmjének, amely a boldog emlékezetű hatvanas évek Londonjába kalauzol, azon belül is a Sohóba. Persze nem kis csavarral teszi: a történet modern hősnője, aki rajong a hatvanas évek Londonjáért, különleges érzékenységének köszönhetően az egykori Soho életének résztvevője lehet, ahol ugyanolyan élénken burjánzik a korszak mainstream és ellenkultúrája, mint a bűn. A cselekmény ide-oda vált a múlt és a jelen között, s lassan kibomlik egy több évtizedes rejtély megoldása.

„Túl sokat beszélünk a régi szép időkről, különösen, ami a politikát illeti, és főleg a hatvanas évekről gondoljuk azt, hogy akkoriban minden milyen tökéletes volt, semmi rossz nem történt – idézi a The Hollywood Reporter a rendezőt, aki 1974-es születésű. – Pedig a hatvanas évek sötét oldalát jól dokumentálja az irodalom, a film és a színdarabok tömkelege, de ezt csak az veszi észre, aki direkt oda akar figyelni erre. Van még egy furcsa dolog: minél távolabbra kerülünk egy évtizedtől, annál inkább hajlamosak vagyunk romantikus girlandokkal díszíteni, még a nyilvánvalóan sötét dolgokat is… és azt hiszem, ez veszélyes.”

A film női főszereplője, Thomasin Mckenzie, akinek karaktere fejest ugrik a hatvanas évek legsötétebb bugyraiba, így foglalja össze, amit a történetről gondol: „A forgatás alatt tudatosult bennem, hogy nincs értelme folyamatosan a múltban élni, és nem szabad elsiklani a rengeteg rossz dolog fölött, ami történt.”

Mivel az Utolsó éjszaka a Sohóban hangsúlyosan ábrázolja a korszak brutálisan nőgyülőlő attitűdjét és a nők szexuális kizsákmányolását, a velencei világpremier után azt írták róla, hogy „elvitte a #metoo mozgalom üzenetét a hatvanas évekbe”.

(Last Night in Soho – hazai bemutató: 2021. november 4.)

Ethan Hawke vérfagyasztó gyerekgyilkos lett

Komoly márkát épített fel saját magából a Scott Derrickson író-rendező és szerzőtársa, C. Robert Cargill a Sinister című kis költségvetésű, de nagy bevételű horrorral (meg a folytatásával: Sinister – Az elátkozott ház). Most visszatérnek Fekete telefon című filmjükkel, amelynek Ethan Hawke a főszereplője, akárcsak a Sinisternek.

A történetet Joe Hill novellájából írták, és egy sorozatgyilkosról szól, aki gyerekeket rabol el, rettegésben tartva egy kisvárost. A gyilkoson kívül a címben jelzett fekete telefoné a másik főszerep, de nem szpojlerezzük el, mi célt szolgál, legyen elég annyi, hogy a film az idei amerikai Fantastic Festen óriási sikert aratott, leginkább Hawke dermesztő alakításának és a folyamatosan maximumra tekert feszültségnek köszönhetően, írja a CinemaBlend.

A Fetele telefont az a Blumhouse Productions készítette, amely a Sinistert is, és rajtuk kívül már lassan megszámlálhatatlanul sok kis költségvetésű, de nagy sikerű horror/thrillert, amelyek egy részét jövedelmező franchise-zá fejlesztették. Nem kizárt, hogy a mostani távbeszélő készülékkel is fogunk még találkozni.

(The Black Phone – hazai bemutató: 2022. január 27.)

Ezért Oscar-esélyes Kenneth Branagh új filmj

Nagyon hálás a járványnak Kenneth Branagh, mert a karanténban nyolc hét alatt összerakta tizenkilencedik rendezésének forgatókönyvét. „Igaz, a várandósság időszaka vagy ötven évig tartott – mondta a hatvanéves rendező a Varietynek. – Vannak dolgok, amik kikívánkoznak az emberből, és ha eljön a pillanat, gyorsan előbukkannak. Semmilyen más projekt nem terelte el a figyelmemet. A karantén sokaknak szörnyű megpróbáltatást jelentett, de nekem olyan szerencsém volt, hogy kreatív üzemmódba kerültem, ami teljesen magába szippantott.”

Branagh saját gyerekkoráról készített filmet: a Belfast hőse egy kilencéves kisfiú, akinek családja a Bajok (The Troubles) elnevezésű kvázi polgárháborús helyzetben el akarja hagyni az északír fővárost, miközben a kisfiú szeretett Belfastjában szeretne maradni.

A Variety kiemeli, hogy a Belfast remekműgyanús, és olyan alkotások hatása mutatható ki művében, mint Louis Malle Viszontlátásra, gyerekek! című klasszikusa vagy John Boorman Remény és dicsőség című filmje, amelyek szintén fejlődésregények, és egy kisgyerek szemszögéből ábrázolják a felnőttek világát. A Belfast látványvilága pedig Henri Cartier-Bresson fotós munkáit idézi, aki tévedhetetlen szemmel örökítette meg a hétköznapi emberek természetes pillanatait.

A Variety szerint a Belfast Oscar-halmozó lehet, mert aranyat ér mint produkció, kimagasló a forgatókönyv és a rendezői munka, és a szereplők is (Judi Dench, Ciarán Hinds, Jamie Dornan) szoborral távozhatnak a gáláról.

Szintén jó esélyeket ígér a filmnek, hogy a kritikusok odavoltak érte a torontói és a telluride-i fesztiválon, de ami ennél is fontosabb, elnyerte a People’s Choice Awardot. A díj korábbi nyertesei, mint A király beszéde, A nomádok földje vagy a Zöld könyv: Útmutató az élethez ugyanis magabiztosan meneteltek az Oscar-győzelem felé.

(Belfast – hazai bemutató: 2022. február 3.)

 

 

 

Michael Bay lélektani akcióthrillert rendezett

 

Két menekülő bankrabló és egy haldokló rendőr száguld egy rohammentővel – ez volt az alaphelyzete annak a 2005-ös dán filmnek, amelyből most Michael Bay készített lélektani akcióthrillert Rohammentő címmel. A főszereplők Jake Gyllenhaal és Yahya Abdul-Mateen II. A konfliktus abból származik, hogy Mateen karakterének felesége súlyos beteg, de a műtét egy vagyonba kerül. A Gyllenhaal által játszott kemény bűnöző rábeszéli egy nagyszabású bankrablásra, amely biztosítaná a műtét fedezetét, de a vállalkozás természetesen rosszul sül el, így el kell döntenie, hogy a feleségét akarja-e megmenteni, vagy az általuk meglőtt rendőrt.

(Ambulance – hazai bemutató: 2022. február 17.)

 

 

 

A hírekben említett filmekhez anyagokat (képek, a főszereplőkről stúdióképek, magyar nyelvű előzetes, plakátkép, címfelirat, sajtókönyv, rövid tartalom, stb.), illetve a közeljövő megjelenéseiről információkat a Universal filmek esetén a UPIMedia oldalán (www.upimedia.com)  talál, a Paramount filmjeinek anyagait tartalmazó rendszerhez meghívót tudunk küldeni. Ha gondjai lennének a regisztrációval, letöltéssel, illetve további információkért kérem, hívja Pataki Andreát a 394-0008/108-as telefonszámon.

e-mail: pataki@uipduna.hu

Linkek:

www.uipduna.hu

www.facebook.com/uipdunafilm

www.youtube.com/c/UIPDunaFilmYTchannel

www.uipdunafilm.tumblr.com

www.instagram.com/uipdunafilm

www.tiktok.com/@uip_dunafilm

 

 

 

 

 

A közeljövőben bemutatásra kerülő filmek eredeti és magyar címei,

valamint a tengerentúli és a várható hazai bemutató dátuma

(Az előzőleg közöltekhez képest történt változásokat piros színnel jelöljük.

A zölddel jelölt filmek 3D-ben is bemutatásra kerülnek.

Narancs színnel a korhatárok – zárójelben az ideiglenes adatok.)

 

 

 

Ambulance (18 February 2022) – Rohammentő, 2022. február 17.

 

 

Bad Guys, The (22 April 2022) – A rosszfiúk, 2022. március 31.

 

 

Belfast (12 November 2021) – Belfast, 2022. február 3. – (12)

www.focusfeatures.com/belfast

előzetes: https://youtu.be/0QMfRtPrz8w

Black Phone, The (4 February 2022) – Fekete telefon, 2022. január 27. – (16)

www.theblackphonemovie.com

előzetes: https://youtu.be/x-R1xDhWfwo

 

 

Clifford The Big Red Dog (10 November 2021) – Clifford, a nagy piros kutya, 2021. december 23. – 6

www.cliffordmovie.com

előzetes: https://youtu.be/hsJO0fujA9Y

Clifford, mint munkatárs https://youtu.be/9p6pJkPZtpE

 

 

Downton Abbey: A New Era (18 March 2022) – Downton Abbey: Egy új korszak, 2022. március 17.

 

 

Jurassic World: Dominion (10 June 2022) – Jurassic World: Világuralom, 2022. június 9. – (12)

 

 

Last Night in Soho – Utolsó éjszaka a Sohóban, 2021. november 4. – 16

  1. feliratos előzetes: https://youtu.be/BXBHWCjjNNc

új, magyar nyelvű előzetes: https://youtu.be/bk3G4Ku0QHQ

új, feliratos előzetes https://youtu.be/Oq7xyB_HB1o

Filmklipek:

Szoba a legfelső emeleten https://youtu.be/wwYDy3lmmJU

„A tulajjal találkozom” https://youtu.be/BJcL8zB8m3E

“Fel tudod küzdeni magad?” https://youtu.be/hauhReLVpMo

„Azt látom, hogy akarod” https://youtu.be/IKOT8e9Pqxc

 

 

Lost City, The (25 March 2022) – Az elveszett város, 2022. március 24.

 

 

Marry Me (11 Ferbuary 2022) – Vegyél el, 2022. február 10. – (12)

 

 

Minions: The Rise of Gru (1 July 2022) – Minyonok: Gru színre lép, 2022. június 30. – (6)

www.facebook.com/aminyonok

www.minionsmovie.com

előzetes: https://youtu.be/xUe_as-Ak78

 

 

Oppenheimer (21 July 2023) – Oppenheimer, 2023. július 20.

 

 

Rumble (18 February 2022) – Szörnyviadal, 2022. február 24.

www.facebook.com/RumbleMovie

 

 

Sing 2 (22 December 2021) – Énekelj! 2, 2021. december 2. – 6

www.facebook.com/enekelj

www.facebook.com/SingMovie

előzetes: https://youtu.be/o-AH8yoj29Q

 

 

Sonic the Hedgehog 2 (8 April 2022) – Sonic, a sündisznó 2, 2022. április 7.

 

 

Top Gun: Maverick (27 May 2022) – Top Gun: Maverick, 2022. május 26. – (12)

www.topgun.hu

www.facebook.com/TopGunMovie

  1. előzetes: https://youtu.be/yl9cRdAWty4

új előzetes:  https://youtu.be/a29-gfRCO-I

Tom Cruise, a vadászpilóta https://youtu.be/zXlY1P-qwFA

 

 

Transformers: Rise of the Beasts (24 June 2022) – Transformers: A fenevadak kora, 2022. június 23.