THE CURE BEJELENTI ÚJ, CURE TOUR EURO 22 KONCERTKÖRÚTJÁT

44 SHOW 22 ORSZÁGBAN

ELŐZENEKAR:

THE TWILIGHT SAD

A The Cure 2022 őszén ismét útnak indul Európában, ez lesz az első turnéjuk 2016 óta. Ennek az útnak az egyik állomása Magyarország, a csapat október 26-án lesz látható a Budapest Arénában!

Robert Smith 1976-ban alapította meg bandáját, első koncertjüket 1978-ban adták.

Az első időszakban megjelent dalaik alapján a The Curet a post-punk és a new wave vonalhoz sorolták, de a ‘80-as évek elején zenéjükben egyre több sötét téma került előtérbe, amellyel a gothic rock vonalához kapcsolódtak. Végül a ‘80-as évek közepére Smith rátalált az igazi stílusukra, és a popzenei elemek ötvözésével a csapat igazi szupersztárrá vált. Olyan dalokkal járultak hozzá az évtized slágereihez, mint a Just Like Heaven, a Lovesong, a Boys Don’t Cry, a The Love Cats, a Friday I’m in Love vagy a Lullaby.

A zenekar 13 stúdióalbumot, számos koncertfilmet, néhány koncertalbumot, egy maroknyi filmzenét és több mint 40 kislemezt jelentetett meg. Továbbá még egypár díszdobozos kiadványt. És pár könyvet is. Meg egy slágerválogatást és egyéb dolgokat.

A csapat körülbelül 1.500 koncertet adott eddigi pályafutása során.

A Rock’n’Roll Hírességek Csarnokába 2019-ben beiktatott bandának a 42 év alatt összesen 13 tagja volt. 2021-ben közülük öt szerepel a zenekarban: Robert Smith (ének & gitár), Simon Gallup (basszusgitár), Jason Cooper (dob), Roger O’Donnell (billentyűs hangszerek) és Reeves Gabrels (gitár).

A budapesti koncertre jegyek elsőként a regisztrált Live Nation tagok számára elérhetők december 8-án, 10 órától. A teljeskörű jegyértékesítés december 9-én, 10 órakor kezdődik a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül.

További infó:

www.thecure.com

www.livenation.hu

www.funcode.hu