Ingyenes karácsonyi koncert lesz a Kongresszusi Központban

A nemzetközi keresztény könnyűzene legismertebb dalai csendülnek fel

Egy boldog karácsonyi koncertet ígér a 100% Jézus zenekar és Janicsák Veca, december 21-én a Budapest Kongresszusi Központban. Az első kétezer regisztráló ingyenesen kapja meg azt az élményt, hogy lerakja az évvégi rohanást és békét találjon önmagában. Az 1 este, 10 üzenet mottóval ellátott koncerten Böjte Csaba is felemelő gondolatokat és sosem hallott karácsonyi történeteket fog megosztani.

December 21-én azoknak az embereknek készülnek egy különleges karácsonyi koncerttel, akik a nehéz évet után egy kis feltöltődésre vágynak. Az esemény a Budapest Kongresszusi Központban kerül megrendezésre.

„Ez egy igazi karácsonyi koncert lesz, minden olyan embernek, aki szeretne egy kicsit elmélyülni, kapcsolódni a Jóistenhez egy zenés élményen keresztül. Ki ne szeretne néha kiszakadni egy kicsit a világ zajából, a pörgésből. A koncerttel azt szeretnénk elérni, hogy egy kicsit békét találjanak magukban az emberek. Szeretnénk a fókuszt a vásárlásókról és az árcédulákról átirányítani a saját lelkünkre” – mondja Vizy Márton ötletgazda, zeneszerző, előadóművész.

Janicsák Veca és Böjte Csaba karácsonyi lecsendesedést ígér

A nemzetközi keresztény könnyűzene legismertebb dalai fognak megszólalni. De a szervezők más meglepetéseket is ígérnek.

„Alapvetően egy dicsőítő koncert lesz kortárs táncokkal, megfűszerezve Janicsák Veca csodálatos hangjával, aki most karácsonyhoz kapcsolódó dalokat fog elénekelni, de felszólal Böjte Csaba testvér is. A ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, évek óta foglalkozik árvákkal. Rengeteg karácsonyi története van, ami a szolidaritáshoz és a szeretethez kapcsolódik” – tette hozzá a koncert ötletgazdája.

A részvétel ingyenes, de regisztrálni kell

A koncerten a 100% Jézus zenekar fog zenélni, akik már sokszor bizonyította. Legutóbb ősszel, Kovács Ákos koncertje után a Budapest Sportarénában léptek fel, és adtak egy különleges hangulatú koncertet.

A 100%Jézus karácsonyi koncertre 2000 főt várnak, így érdemes sietni annak, aki vágyik a különleges zenei feltöltődésre. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A részvételhez nem szükséges védettségi igazolvány felmutatása, a szájmaszk viselése viszont kötelező.