Olivér pszichoterápiára jár, ennek eredményeképpen személyiségfejlődésen megy keresztül. A zenekara új albumát Platón barlanghasonlata járja át, ami a lélek ideákhoz való felemelkedését szemlélteti. Ma már kevésbé végletes, nem démonizál olyan dolgokat, amiket korábban ellenségnek tekintett. Keres, kutat, ás önmagában, és bár ehhez rengeteg bátorság és energia kell, ő nem tartja megerőltetőnek a folyamatot. „Inkább kíváncsi vagyok, mint erős. (…) Talán eljön egyszer egy olyan pillanat, ahol azt mondom majd, hogy eleget ástam, köszönöm, ez így jó. Tanultam annyit, hogy tudok már máshogy tekinteni egy csomó helyzetre. Óriási heuréka-pillanat volt, amikor kiderült, hogy nem a dolgokat kell megjavítani, hanem párhuzamos pályákat kell létrehozni a fejben. És minden egyes döntésnél, amikor erre mentem volna, most arra megyek.” ék lemezbemutató koncert: https://www.facebook.com/events/96653…[%7B%22mechanism%22%3A%22search_results%22%2C%22surface%22%3A%22search%22%7D]%2C%22ref_notif_type%22%3Anull%7D ék Facebook: https://www.facebook.com/ekzene Instagram: https://www.instagram.com/ekbandoffic… Hajnali Facebook: https://www.facebook.com/daniella.haj… Instagram: https://www.instagram.com/daniella.ha… ❤️ Nagy Daniella #virágozzunkszabadon Platón barlanghasonlata: Képzelj el egy föld alatti, barlangszerű szálláson – amelynek bejárata a fény felé tárul, és olyan tág, mint a barlang – embereket, gyerekségüktől fogva lábuknál és nyakuknál megbéklyózva, hogy egy helyen kell ülniük, és csak előre nézhetnek; fejüket a béklyóktól nem tekerhetik körbe: a hátuk mögül, föntről, lobogó tűz világít; e tűz és a béklyózottak között fent út vezet, ennek hosszában alacsony fal épült, mint amilyen a közönség és a bűvészek között lévő kerítés, mikor az utóbbiak csodákat mutogatnak. Ha valamelyiküket föloldoznák és kényszerítenék, hogy álljon föl, tekergesse a nyakát, lépkedjen, pillantson a fénybe, mindezt kínlódva tenné, és a nagy sugárzástól képtelen volna észrevenni, aminek az árnyképét látta; mit gondolsz, mit szólna, ha valaki azt mondaná neki: előbb csak üres semmiségeket látott, most viszont sokkal helyesebben lát, mert közelebb került a valósághoz, és igazibb lét felé fordult, és rámutatva az úton járókra, kényszerítené őt, hogy feleljen a kérdésre: mi az? Szerinted nem volna zavarban, és nem azt hinné, hogy amit előbb látott, sokkal igazabb valóság, mint amit most mutatnak neki? És ha valaki erőnek erejével fölvonszolná a szirtes meredélyen, és nem bocsátaná el, míg ki nem vezette a napvilágra, vajon nem kínlódnék szegény, nem zsémbelődnék, hogy miért húzzák-nyúzzák, és mikor kijutna a fényre, a nagy sugárzástól káprázó szeme látna-e valamit is abból, amit igazi világnak tekintünk? Gondolom, előbb hozzá kellene edződnie, hogy a fentieket láthassa. Először csak az árnyképeket látná, aztán emberek és más dolgok vízi tükörképét, később magukat a dolgokat; aztán már könnyebben szemlélhetné a csillagokat és az eget, persze csak éjjel, amikor a csillag és a Hold fényét pillantaná meg, mintha nappal nézné a Napot és annak fényét. És ha ismét amaz árnyak böngészésében kellene versengenie az ottani örökös rabokkal, és vakoskodnék csak, míg a szeme meg nem szokná a sötétet – és ez az idő, míg megszokná, nem is volna rövid -, hát nem kacagnák ki, nem mondanák-e róla: úgy kell neki, miért ment fel, íme szeme világát vesztve jött vissza, hát lám, nem éri meg a felmenetel! És ha valaki eztán megpróbálná béklyóikat megoldani, és felvezetni őket, azt, ha nyakon csíphetnék és megölhetnék – vajon nem ölnék-e meg?