Az Avemar, Dr. Hidvégi Máté professzor fermentált búzacsíra-kivonata több mint 30 országban egészíti ki rákbeteg felnőttek klinikai kezelését. A hazánkban készülő, speciális gyógyászati célra szánt élelmiszer mostantól 14 éven alattiak számára is adható.
Óriási áttörést jelent a daganatos gyermeket ápoló családok és orvosok számára világszerte, hogy a recept nélkül kapható Avemar készítmény fogyasztása mostantól 2-14 éves kor közötti betegek részére is lehetséges.
„Rendkívül boldoggá tesz, hogy legfontosabb találmányom a daganatos betegségben érintett gyermekek számára is elérhető vált” – nyilatkozta Dr. Hidvégi Máté, az Avemar Köztársasági Elnöki Aranyéremmel is kitüntetett feltalálója. „A kezdetek óta biztos voltam benne, hogy az Avemar különleges szerepet fog betölteni a világon. Minden független szakértői visszaigazolás erősíti ezt a meggyőződésemet. Szent-Györgyi Albert, a kutatásom ihletője is örülne ennek az eredménynek. Az elmúlt közel 30 évben a kísérletekben, gyártásban részt vevő kollégáim nevében mondhatom, mindannyiunk számára jelentős mérföldkő ez a mostani” – tette hozzá a 66 éves, Budapesten élő biokémikus.
Az új ajánlás szerint, az eddig csak felnőttek számára elérhető Avemar készítmény mostantól tabletta és italpor formájában is adható 2-14 közötti gyermekeknek, a klinikai onkológiai kezelés kiegészítésére. Az italport szörpbe, szénsavmentesített hűtött kólába, vagy hűtött kakaóitalba is keverhetik a szülők.
„Az Avemar az elsőszámú készítményünk, melyet a hazai forgalmazás mellett az Egyesült Államoktól egészen Malájziáig exportálunk kunfehértói gyógyszergyárunkból” – mondta Tamkó Gergő, az Avemart előllító Biropharma Kft. ügyvezetője. „Már megkaptuk az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet visszaigazolását a gyermekeknek való ajánlhatóságról. Közvetlen vásárlóink és nemzetközi viszonteladóink egyaránt örömmel fogadták a hírt”.
A kiváló minőségű, magyar búzaból készített Avemar a világ elsőszámú fermentált búzacsíra-kivonata, melyet 1998 óta fogyasztanak a daganatos betegek az orvosi kezelés kiegészítésére. Országszerte kapható a gyógyszertárakban, gyógynövény szaküzletekben és webshopokban.