Sonic, a sündisznó harmadszor is eljön

Még be sem mutatták a Sonic, a sündisznó második részét, már megkezdték a harmadik epizód előkészítését. Az első rész bemutatása idején, 2020-ban még úgy tűnt, nem lesz franchise a SEGA klasszikus videójátéka alapján készült filmből, mert csak annyi matéria van benne, ami egy produkcióra elég – de a hatalmas siker és a közösségi médiában keletkezett spontán felhajtás arra predesztinálta a süni történetét, hogy folytassák. Így is lett, és a mostani, hamarosan látható második részben már olyan utalások bukkannak fel, amelyek a harmadik filmet harangozzák be – ezeket persze leginkább azok tudják dekódolni, akik otthonosan mozognak a Sonic-univerzumban. Ugyanakkor Sonic a széles közönséget is magával tudja ragadni, ezért a továbbiakban új pozitív és vicces karakterek, új gonoszok és leágazó cselekményszálak fognak felbukkanni, mert a gyártó Paramount stúdió szándékai szerint ez a franchise lesz az évtized egyik aranybányája a cég számára.

(Sonic the Hedgehog 2 – hazai bemutató: 2022. április 7.)

 

 

 

Björk, a gonosz boszorkány fekete könnyeket hullajt 

 

Ahogy közeleg a film bemutatója, egyre több dolog derül ki Az Északi című, a 10. században játszódó véres viking eposzról, ami az idei év nagy mozis szenzációjának ígérkezik. Az új információk részben a rendező-forgatókönyvíró, Robert Eggers szíves közlékenységének köszönhetők, aki a minap interjút adott az Entertainment Weeklynek, és érdekes dolgokat árult el. Például azt, hogy a főhőst, a bosszúálló viking herceget (Alexander Skarsgard) nem véletlenül hívják Amleth-nek, ugyans a sztori ugyanazon skandináv eposz alapján készült, amelyből Shakespeare a Hamletet írta. Eggers mindenkit biztosít arról, hogy most igazi vikingeket fogunk látni. „A nézők azt hiszik, ismerik az ősi skandináv harcosokat, mert látták az 1958-as Vikingeket Kirk Douglasszel a főszerepben, amiben rajzfilmekből szalajtott csávók tomboltak szarvakkal díszített sisakban. Vagy megnézték a tévésorozatokat, ahol meg úgy néznek ki a vikingek, mintha sci-fikből kölcsönzött rocksztárok lennének. Mi valami egészen mást csináltunk.”

Eggers nem győzi dicsérni a film főszereplőjét. „Alex már a Tarzanban sem volt nyápic gyerek, de most olyan hatalmasra nőtte ki magát, hogy az elképesztő. Ami az alakítását illeti, teljesen átlényegült, eggyé vált a karakterrel, bosszúálló haragja olyan rettenetes, hogy csak arra tudok gondolni: erre találták ki a mozit.”

A skandináv misztikummal átitatott film hatalmas sztárparádét vonultat fel – Anya Taylor-JoyNicole KidmanWillem DafoeEthan Hawke –, a hab a tortán pedig a vásznon régen látott Björk a boszorkány szerepében, aki szalmakoronát viselve fekete könnyeket hullajt varázslás közben.

(The Northman – hazai bemutató: 2022. május 19.)

 

 

 

Stephen Spielberg tudja, hol rontja el 

 

A világ egyik legsikeresebb filmrendezője tisztában van azzal, mi a gyenge pontja: nem szabad neki folytatásokat készíteni. „A túlzott magabiztosság mindig is a legfőbb ellenségem volt – mondta Spielberg a The New York Timesnak. – A folytatásaim nem olyan jók, mint az első film, mert hajlamos vagyok elbízni magam. A Jurassic Park csillió dollárt hozott, ami kikövezte az utat a folytatás számára, aminek úgy vágtam neki, hogy fáklyásmenet lesz, és csináltam egy középszerű filmet. Ez volt a Jurassic Park: Elveszett világ.”

Az Elveszett világ valóban nem lett átütő siker, sem a közönség, sem a kritika nem rajongott érte. Spielberg tanult az esetből, és végül nem ő rendezte az Indiana Jones ötödik részét, pedig eredetileg ez volt a terv.

Hamarosan a mozikba kerül a dinós sorozat befejező része, a Jurassic World: Világuralom, amelyben visszatérnek az eredeti film főhősei – Sam Neill, Jeff Goldblum, Laura Dern –, és nyomatékosan pont kerül a történet végére. Persze soha ne mondjuk, hogy soha: ahogyan a dinókat sikerült feléleszteni, a széria is feltámadhat, akár tévésorozatok formájában, amivel kapcsolatban már több próbálkozás született, de végül az összes projektet elkaszálták.

(Jurassic World: Dominion – hazai bemutató: 2022. június 9.)

 

Nyáron lovas sci-fivel riogatnak majd

A komikusként indult Jordan Peele pár éve számít Hollywood csodagyerekének: Tűnj el! és Mi című filmjeivel hatalmas kritikai és közönségsikert aratott. Bámulatos arányérzékkel ötvözi a thriller és a horror klasszikus elemeit az amerikai film társadalomkritikai hagyományaival, és valószínűleg ilyen merényletet követ el új rendezésében is. A Nem című film cselekménye egy lótenyésztő farmon játszódik a pusztában, ahol titokzatos erők kezdenek el munkálkodni. Sokkal többet nem lehet tudni a filmről, de az elejtett megjegyzések és az előzetes alapján arra lehet következtetni, hogy idegen lények keze lehet a dologban, azaz Peele most az űrinváziós sci-fit is beillesztette gazdag repertoárjába.

(Nope – hazai bemutató: 2022. július 21.)

 

 

 

A hírekben említett filmekhez anyagokat (képek, a főszereplőkről stúdióképek, magyar nyelvű előzetes, plakátkép, címfelirat, sajtókönyv, rövid tartalom, stb.), illetve a közeljövő megjelenéseiről információkat a Universal filmek esetén a UPIMedia oldalán (www.upimedia.com)  talál, a Paramount filmjeinek anyagait tartalmazó rendszerhez meghívót tudunk küldeni. Ha gondjai lennének a regisztrációval, letöltéssel, illetve további információkért kérem, hívja Pataki Andreát a 394-0008/108-as telefonszámon.

e-mail: pataki@uipduna.hu

Linkek:

www.uipdunafilm.tumblr.com

www.facebook.com/uipdunafilm

www.facebook.com/UniversalHorrorHungary

www.youtube.com/c/UIPDunaFilmYTchannel

www.youtube.com/c/GyerekfilmekUIPDunaFilm

www.instagram.com/uipdunafilm

www.tiktok.com/@uip_dunafilm

www.uipduna.hu

 

 

 

 

 

 

 

A közeljövőben bemutatásra kerülő filmek eredeti és magyar címei,

valamint a tengerentúli és a várható hazai bemutató dátuma

(Az előzőleg közöltekhez képest történt változásokat piros színnel jelöljük.

A zölddel jelölt filmek 3D-ben is bemutatásra kerülnek.

Narancs színnel a korhatárok – zárójelben az ideiglenes adatok.)

 

 

Ambulance (8 April 2022) – Rohammentő, 2022. április 7. – 18

www.ambulance.movie

előzetes: https://youtu.be/TZufvPtdnH0

 

 

Bad Guys, The (22 April 2022) – A rosszfiúk, 2022. március 24. – 12

www.dreamworks.com/movies/the-bad-guys

  1. előzetes: https://youtu.be/JKeqD8b02oU

új előzetes: https://youtu.be/GF1zMSltznY

TV szpotok: https://youtu.be/DYvKSBV5T4c , https://youtu.be/kPrvTYt28mo , https://youtu.be/vlk6KA_rPKQ , https://youtu.be/8Uq-27i-fl4

 

 

Black Phone, The (24 June 2022) – Fekete telefon, 2022. június 23. – 16

www.theblackphonemovie.com

előzetes: https://youtu.be/yy3DqLvSayM

 

 

Downton Abbey: A New Era (UK: 29 April, US: 20 May 2022) – Downton Abbey: Egy új korszak, 2022. április 28. – 12

szinkronizált előzetes: https://youtu.be/1vhSsUtaR1k

feliratos előzetes https://youtu.be/rKLlpS5tQOw

 

 

Firestarter (13 May 2022) – Tűzgyújtó, 2022. május 12. – (16)

www.firestartermovie.com

előzetes: https://youtu.be/KM_I5YP7FxA

 

 

Jurassic World: Dominion (10 June 2022) – Jurassic World: Világuralom, 2022. június 9. – (12)

www.jurassicworld.com

Előszó a filmhez: https://youtu.be/iF5LM67ivvg

előzetes: https://youtu.be/dU2gkr0KMXg

 

 

Lost City, The (25 March 2022) – Az elveszett város, 2022. április 21. – (12)

előzetes: https://youtu.be/KQzRf7j8UxM

 

 

Minions: The Rise of Gru (1 July 2022) – Minyonok: Gru színre lép, 2022. június 30. – (6)

www.facebook.com/aminyonok

www.minionsmovie.com

előzetes: https://youtu.be/xUe_as-Ak78

új előzetes: https://youtu.be/mABRITtUeu4

 

 

Mrs. Harris Goes to Paris (15 July 2022) – Mrs. Harris Párizsba megy, 2022. október 6. – (12)

 

 

Nope (22 July 2022) – Nem, 2022. július 21. – (16)

https://www.nope.movie

  1. előzetes: https://youtu.be/9aWtyJTW63M

új előzetes: https://youtu.be/6IS-MkU23o4

 

 

Northman, The (22 April 2022) – Az Északi, 2022. május 19. – (16)

            szinkronos előzetes: https://youtu.be/uFizOorbH8A

feliratos előzetes: https://youtu.be/aC4HmGanzJA

 

 

Oppenheimer (21 July 2023) – Oppenheimer, 2023. július 20.

 

 

Puss in Boots: The Last Wish (23 September 2022) – Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság, 2022. szeptember 22. – (6)

 

 

Sonic the Hedgehog 2 (8 April 2022) – Sonic, a sündisznó 2, 2022. április 7. – (12)

előzetes: https://youtu.be/XZ4JSroHlz0

 

 

Tiger’s Apprentice, The (10 February 2013) – A tigris tanítványa, 2023. február 9.

 

 

Top Gun: Maverick (27 May 2022) – Top Gun: Maverick, 2022. május 26. – (12)

www.topgun.hu

www.facebook.com/TopGunMovie

  1. előzetes: https://youtu.be/yl9cRdAWty4

új előzetes:  https://youtu.be/a29-gfRCO-I

Tom Cruise, a vadászpilóta https://youtu.be/zXlY1P-qwFA

 

 

Transformers: Rise of the Beasts (9 June 2023) – Transformers: A fenevadak kora, 2023. június 8.