A jövő

„Az élet nem más, mint mindaz, ami megtörténik veled, miközben te tervezgetsz.” (Shayat Cout Pho)

Biztos mástól is hallották már, de én most tutira megmondom a jövőt: az, ami ettől a pillanattól indul és addig tart, míg vége nem lesz. Ugye milyen egyszerű!? Ebben a megfogalmazásban ugyanis benne van, hogy nem létezik ember a Földön, aki meg tudná mondani, mi lesz a következő pillanatban, pláne nem, aki azt is tudná, mi lesz, mikor ennek vége lesz. Minden más pedig egyszerűen találgatás, tippelés, humbuk és egyéb megfoghatatlan, gagyi-maszlag. Miért foglalkozunk akkor mégis a jövővel? Miért nem élünk a mának és holnap is, meg azután is? Én úgy látom, hogy azért, mert a múlt és a jövő nem más, mint misztikum, ami köthető ugyan a valósághoz, de tele van kellemes illúziókkal – ami olyan jól esik. A múltban ezt úgy hívjuk: nosztalgia, a jövőben pedig álom. A jelen? nos, ez a kőkemény valóság, a maga szépségeivel, kegyetlenségeivel, amit minél hamarabb szeretnénk túlélni. Menekülünk tőle, ezért nem is akarjuk elfogadni, nem szeretnénk vele tisztában lenni, és abban bízunk, hogy majd, mikor már múlt lesz, akkor meg fogjuk érteni. Na, de a jövő! az igazán a csábító! Pedig, sokszor, ha tudnának mit tartogat, inkább a jelenben maradnánk.

Arany igazságok: míg szemben állsz a múltaddal, hátat fordítasz a jövődnek. Na és a jelen? A disznókat nem érdekli se a múlt, se a jövő, az a fontos, hogy a vályúban most legyen moslék. Érdekes, hogy a nőket, többnyire addig nyugtalanítja a jövő, míg férjhez nem mennek. A férfiak viszont ellenkezőleg – mielőtt megnősülnek, egyéltalán nem érdekli őket a jövő.

A jövővel foglalkozó elmék (sorolnám ide az egzakt tudományokat és az igen/nem elismert asztrológiát, és egyéb okkult irányokat) úgy tartják, hogy a világ törvényei kiszámíthatóak és előre meghatározható algoritmus szerint változnak, rendeződnek. A rendező elv (vehemenciától függően) lehet maga az Isten, a sors, a Világegyetem és energiái, a fizikai, kémia és biológiai törvényszerűségek.  Mindezek alapján leszögezhetjük: a jövő meg van írva. Biztosan így van, de mint emberek ezeket az algoritmusokat, törvényszerűségeket, egyelőre csak próbáljuk megfejteni, s talán a mákszemnél is kisebb részét már sikerült is. Nos, ebből pedig nem nagyon lehetne kikalkulálni a jövőt. Az emberi elme által felfogható, teljesen nyilvánvaló következményekre, tapasztalati úton persze rá tudunk jönni, azonban konkrétumok és majdani tények nélkül – egyszóval: roppant homályosan.

Persze, más a helyzet a magabiztos politikusokkal. Nem hiszik el! ők tudják a jövőt (mint minden mást – is). Naná, hogy tudják, hiszen ezt várjuk el tőlük, ezért fizetünk és nézzük el, hogy fizetnek maguknak. Egy valamire való politikus bármely zsebéből elő tudja rántani az aktuális jövőt. A farzsebéből pedig olyat is képes varázsolni, amitől tátva marad a szánk, és alkalomadtán még egy X-et is behúzunk a neve mellé. Aztán persze a furfangos politikus arra is fel van ám készülve, hogy legyen keze ügyében egy csavaros magyarázat, miért is nem úgy alakult, ahogyan azt ő megígérte. Meg tudja nevezni, ki is volt az a galád, aki az ő szép jövőjét átmázolta, és ezzel őt igen kellemetlen helyzetbe hozta a rá voksolók előtt. De a jövőben (már egy másikban ám) ő kerekedik majd felül, addig pedig csak tessék benne bízni továbbra is, rendületlenül.

Azt szoktuk mondani: a jövő a jól értesülteké. Nem szeretnék e gondolattal vitába szállni, de mi van, ha mindenről értesült valaki, csak éppen arról nem, ami megváltoztatja a jövőt? A napokban olvastam, hogy leváltották a francia hírszerzés/elhárítás főnökét, bizonyos Eric Vido tábornokot, mert ugyan roppant jólértesült volt ukrán kérdésekben, de a jövőt nem igazán jól vázolta fel. Pedig ő aztán megkapott mindent: francia, pozíciót, rangot, információt, még okos kollégái is lehetnek – erre kiderül, hogy felvázolni meg nem tud. A baj csak az, hogy a francia elnök, a francia nép és mindenki, aki bízik az ötödik francia köztásaságban, elfogadta azt a jövőképet, és úgy vett fel kölcsönt, adott hitelt, szerzett be tartalékokat, járt vendégségbe, kérte ki a szabadságát – egyszóval rendezte be a jövőjét, erre kiderül, hogy e tiszteletben álló jóember még arra sem képes, hogy tisztességes jövőt vetítsen elő. Most aztán meg van ki a hibás a benzinár emelésért, az életszínvonal csökkenéséért, a munkanélküliségért és az inflációs ráta meglódulásáért – és a sárga mellényesekért. A hoppon maradt franciák pedig ott állnak tátott szájjal, jövő nélkül mindaddig, míg nem jön a következő generális, aki tudja kezelni a jövő-vetítőt.

Sokszor van olyan érzésem, hogy minden, ami az emberiség, mint egy nagy nyáj létében végbemegy, nem más, mint haladás előre bizonyos egyének haszna mentén. Semmi sem történik haszontalanul. Ha a jövőt szeretnénk megjósolni, bizony azt kell elsősorban kitalálni, hogy kinek milyen haszna származik abból. Ha igen jól be tudjuk határolni, a domináns erők milyen érdekektől vezérelve szeretnének hasznot realizálni, egész jól meg fogjuk határozni a jövő körvonalait. Tüstént alá is támasztom egy példával. Tegyük fel, van egy háború, mondjuk valahol, nem éppen ott, ahol most van – de van. Valakinek az az érdeke, hogy ez a konfliktus neki hasznot hozzon. Erre mit fog csinálni? Természetesen nem azt, hogy elmegy harcolni, mert abból neki nincs haszna. Jó pénzért mozgósít, lelkesít, együtt érez és úgy terelgeti a dolgokat, hogy övé legyen a projekt haszna, és ezzel együtt felkarmolja a jövőt is. Vagyis, a jövő úgy fog kinézni, ahogyan az ő haszna azt megkívánja. Ha megfelelően domináns vagy, és van kellő eszed ahhoz, hogy tudd, mi a hasznod – máris kész a jövő! A többiek? azok igazodnak, esetleg egy újabb harcba fognak a domináns ellen, egy másik jövőért. Remélem, sikerült elég bonyolultnak maradni ahhoz, hogy még sejteni se tudják, milyen jövő vár önökre – smile.

Bizonyára mindenki tudja, hogy a nevelés nem más, mint a jövőre való felkészítés. Na szépen vagyunk! Nem ismerjük a jövőt, de még nem is sejtjük, erre felkészítünk rá egy teljes generációt, aki bízik bennünk, elhiszi, hogy jót akarunk. Mi meg csak úgy találomra, valami homályos és bizonytalan jövőkép alapján tanácsokkal látjuk el, mi több! tuti tippeket adunk, mit csináljon, hogyan viselkedjen olyan helyzetekben, amiről fogalmunk sincs!? Mindent előadunk, amit a múltból hoztunk magunkkal. Hát csodálkozunk, hogy mi lesz belőle!? Tudom, bennünket is így készítettek fel és ezért is vagyunk olyanok, amilyenek. Szüleink is megtették a tőlük telhetőt, és nem szeretnénk mi sem tétlenek maradni, hisz tudjuk a dalból: „… Mocskos idők, szeretned kéne, A jövő itt van és sose lesz vége!” (Európa Kiadó)

Jó, akkor valami tréfásabbat: „Tudod mit!? dugd fel magadnak a véleményedet! Sajnos, nem tudom, mert már ott van a bölcsész diplomám, a karrierem és álmaim a fényes jövőmről.”

Biztosan hallották már azt a mesét – ha másképpen nem, részleteiben – mikor a faluszéli kovácsnak volt három fia. A legidősebb beállt a kocsmáros mellé alkoholistának. A középső elment informatikusnak, mert az (a prostitúció mellett) a jövőben is keresett szakma lesz. A legkisebb azonban úgy döntött, hogy szerencsét próbál és megkeresi a jövőt. Estin (mert nappal számítógépes játékokkal volt elfoglalva) leérettségizett és nekivágott a rengetegnek. Közvetlen a sarkon túl találkozott egy jóemberrel, aki mindenkinél okosabbnak tűnt. – Ennek az embernek minden bizonnyal biztonságos jövője lehet! – gondolta a Kiskovács – hiszen tekintélyt parancsolóan, egyenruhában álldogált ottan, bátran vizslatva előre, a jövő felé.  Ettől a tekintetes embertől aztán megtudta, hogy a jövőt csak az erdőben leli meg hiszen, ha valahol, ott aztán van minden.

Ment-mendegélt és nemsokára, a lakótelep mögött, az M3-as vonalában talált egy rendesen elterülő, alig beépített erdőt. Na, ott aztán a rozsdás biciklitől a repedt sarkú prostituáltig volt minden. Az első élőlény egy hatalmas tölgyfa volt, aki maga is csodálkozott, miként élhetett meg ilyen tisztes kort, hisz naponta legalább 101 kiskutya vizeli körbe. Ez a tisztes fa elmondta, hogy ő semmit nem tud a jövőről. Lassan már a múltat is elfelejti, a jelenről pedig azt sem tudta, hogy egyáltalán létezik olyan. Ő, csak van. Annyit azért megosztott Kiskováccsal, hogy az utóbbi időkben azt vette észre, eltűntek az évszakok, tehát, ha jót akar magának a jövőben, akkor ne vegyen télikabátot. – Na, ezzel is ki vagyok segítve! – gondolta a legkisebb és továbbállt. Kisvártatva észrevett egy almafát. Na, ennek aztán rendesen felvágták a nyelvét! Előbb mesélt a zöldellő mezőkről, tarka rétekről, a tavalyi almatermésről, amely nem esett messze a fájától. Végül elénekelte Mágnás Miska lelépőjét (az azonos című Szirmai Albert műből), mely úgy kezdődött: „ha én nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre…” – Na, ezzel sem lettem előbbre, summázta Kiskovács és megette szendvicsét, majd megivott egy fél liter enyhén szénsavas, jól felrázott 0 cukros üdítőt. Felszedelődzködött és bandukolt volna tovább, de útját állta egy tüskés csipkebokor. – Na, hess-pi*csába! – mondta neki dühösen. Az pedig csak hetykén odavágta neki: – csak a testemen keresztül ecsém! – Ez lehet az igazságosztó, jövő megmondó transzformer! – eszmélt fel Kiskovács. Nos, tüskés nyomban felvázolta a jövőt: – Nagyra kell nőnöd fiam. Bele kell kötnöd az élő fába is! Ha pedig mindenki félni fog tőled, te leszel az erdő és egyben a jövő ura.

Kiskovács elgondolkodott – mit tudna ő kezdeni ezzel a piszkos, nagy erdővel? Tán’ még a NAV is rákérdezne, miből van. Egy határozott mozdulattal letett a jövője kereséséről. Hazament, ahol Kovács-anyuka már megtálalt. Rendesen megvacsorázott, majd netezett egy jót és ebben a sorrendben leélte az életét.

Tudták, hogy vannak olyan jelen idejű szavaink, melyeknek a jövő idejét a szokásostól eltérően ragozzuk? Ilyenek például: lopás – börtön; figyelmetlenség – baleset; zabálás – kövéredés; pofátlanság – orrba vágás; sorolhatnám még, de bizonyára ezek a szavak ott vannak az önök szótárában is, csak úgy a jövőre nézve. Ugyanakkor tudjuk jól: semmi sem tud úgy összekovácsolni egy társaságot, mint a közös nevetés és a bűn.

Maradjunk annyiban, a jövő nem más, mint a jelen és a múlt nemzette gyermek, akiről akkor tudjuk meg, hogy ki, ha felnőtt. De azért addig is nevelgessük rendesen, hátha olyan lesz, amilyennek látni szeretnénk!

Tudom, most nagyon népszerűtlen leszek, de akkor is idecitálok egy orosz anekdotát:

Állítólag, Hitler nagyon gyanakvó és babonás ember volt. Egyszer meghívott egy cigány javasasszonyt, hogy megjósolja neki a jövőt.

• jaj, drágajó Führer uram, azt látom én itten, hogy a tekintetes Führer úr egy nagy zsidó ünnepen fog meghalni,
• melyiken? – kérdezett vissza ingerülten a vezér,
• ó, nagytiszteletű Führer úr, má’ meg ne haraguggyon nekem megint, de legyen az bármelyik nap, az biztosan nagy zsidó ünnepre fog esni.