Idén nyáron is számos siker produkcióval, hazai és nemzetközi fellépőkkel várják a közönséget az ország egyik legnagyobb szabadtéri színházába, a Tokaj Fesztiválkatlanba! Három játszóhelyen, a Fesztiválkatlan Nagyszínpadán, Teátrumában és a Paulay Ede Színházban kínálnak izgalmas programokat.
Az évadot az ingyenes városi gyermeknapi rendezvénnyel nyitották meg május 29-én. A nagyszínpadi program június 17-én a Dumaszínház tagjainak előadásával kezdődik. A világhírű szerb trombitás és rezesbandája a Boban Marković Orkestar ezúttal Palya Beával kiegészülve idézi meg a Kusturica filmek hangulatát, vérbeli balkán temperamentummal a színpadon. A világ legismertebb zongoristája Richard Clayderman az évtizedek alatt slágerré vált szerzeményeivel és legújabb dalaival varázsolja el a közönséget augusztus 27-én. A magyar popsztárok közül pedig fellép többek között Majka & Curtis, Rúzsa Magdi és Ákos, akik a nagy slágereik mellett számos meglepetéssel is készülnek.
A színházat kedvelők láthatják a Csárdáskirálynő című operettet a Pesti Művész Színház előadásában, melyben olyan ismert slágerek csendülnek fel, mint A lányok, a lányok, a lányok angyalok, a Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád vagy az Álom, álom, édes álom. Július 3-án mutatják be a Játékszín Legénybúcsú című vígjátékát, Nagy Sándor és Szente Vajk főszereplésével, akik a végsőkig feszítik a nézők nevetőizmait, a bohózat minden lehetséges eszközével.
Az igazán látványos Vadak Ura – The Convenant egy állati jó családi musical, amely nem csak gyerekeknek szól július 8-án. Egy nagy erdő tele állatklánokkal, akikre számtalan veszély és kaland vár, miközben küzdenek a hatalomért, a Vadak ura címért. Fülbemászó dalok, csodálatos jelmezek és különleges látványvilág Pesák Ádám, Magyar Viktória, Fesűs Nelly, Ragány Misa főbb szereplésével. Az Omega együttes slágerei szólalnak meg a Gyöngyhajú lány balladája musicalben többök között Szabó Máté, Sánta László, Fésűs Nelly, Koós Réka, Lux Ádám és az ExperiDance táncosainak közreműködésével. Egy olyan történetet mesélnek el, amit mindenki átélt, aki volt fiatal és szerelmes!
A Veres 1 Színház Nők az idegösszeomlás szélén című musicaljének alapját Pedro Almodóvar híres filmje adja. Egy fordulatos történet természetesen a NŐről, temperamentumos, latinos zenével, Sári Évi, Janza Kata, Buch Tibor főbb szereplésével és Tasnádi Csaba rendezésében.
A Paulay Ede Színházban Az Illúzió Mesterei elvarázsolják és ámulatba ejtik a nézőket a hihetetlen és lenyűgöző trükkökkel, illuziókkal. Egy örök érvényű történet elevenedik meg a színpadon június 24-én a Miss Daisy sofőrje című előadásban. A barátság köteléke miként lépheti és élheti túl az idő kihívásait? Erre a kérdésre adja meg a választ Egri Márta, Kálid Artúr és Pál Tamás. Ady Endre verseit, szövegeit Földes László Hobo adja elő augusztus 16-án, Neil LaBute Fat Pig (Kövér disznó) című szatírája pedig a modern kori szépségideál kérdését járja körbe Balázs Andrea, a Karinthy Színház színésznőjével a főszerepben.
A Teátrumban találkozhatnak Ördög Nórával és Nánási Pállal, magyar írók, költők, művészek fennmaradt szerelmes leveleit Náray Erika és Nyáry Krisztián előadásában hallhatják a Borítékolható szerelem című zenés irodalmi esten. Augusztus 26-án első alkalommal Tokajban mutatják be a #Jóéjtpuszi című előadást, melyben Lackfi János a verseit Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint zenei közreműködésével adja elő. A Szomjas férfiak sört isznak helyettem egy őszinte, szókimondó és ironikusan humoros, néha kissé zavarba ejtő színdarab, melyben négy nő vall saját magáról, női mivoltáról, az életükben fontos és kevésbé fontos szerepet játszó férfiakról, történésekről.
A 31. Zempléni Fesztivál keretében megújult hangzásvilággal mutatják be Tolcsvay László – Müller Péter – Müller Péter Sziámi Mária evangéliuma című rockoperáját, a mű harminc éves jubileuma tiszteletére. A Swing á la Django együttes Szőke Nikolettával és Szabó Ádámmal saját stílusaikban adják elő Fényes Szabolcs csodálatos életművének legnagyobb slágereit.
Ha nyár, akkor Tokaj Fesztiválkatlan, ahol színes programok, kikapcsolódás, szórakozás vár minden korosztályt.
Részletek és információk: www.fesztivalkatlan.hu
A 2022-es szezon programjai:
június 17. (p), 20.00, Nagyszínpad
(esőnap: 2022. június 18.)
ALL STARS – Kiss Ádám, Dombóvári István, Szomszédnéni Produkciós Iroda
június 19. (v), 19.00, Paulay Ede Színház
AZ ILLÚZIÓ MESTEREI
június 24. (p), 19.00, Paulay Ede Színház
Alfred Uhry: MISS DAISY SOFŐRJE
A Veres 1 Színház előadása
július 3. (v), 20.30, Nagyszínpad
Szente Vajk: LEGÉNYBÚCSÚ
A Játékszín előadása
július 6. (sze), 18.00, Teátrum
ÖRDÖG NÓRA ÉS NÁNÁSI PÁL közönségtalálkozó
július 8. (p), 20.30, Nagyszínpad
VADAK URA – THE COVENANT családi musical
július 9. (szo), 20.30, Nagyszínpad
GYÖNGYHAJÚ LÁNY BALLADÁJA – OMEGA MUSICAL
SZÍNPADON AZ EXPERIDANCE
július 15. (p), 18.00, Teátrum
BORÍTÉKOLHATÓ SZERELEM
Náray Erika és Nyáry Krisztián zenés irodalmi estje
július 16. (szo), 20.30, Nagyszínpad
(esőnap: 2022. július 17.)
Kálmán Imre: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ operett
A Pesti Művész Színház előadása
július 24. (v), 20.30, Nagyszínpad
MAJKA & CURTIS