Kodolányi Gyula Kossuth-díjas (2020), Prima Primissima-díjas (2016) költő, műfordító, irodalomtörténész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2022. június 10-én, pénteken, 17 órakor az Ünnepi Könyvhéten dedikálja a 2021-ben, a Nap Kiadónál megjelent A világfa ágain című kötetét. A költő-politikus beszélgetőtársa a könyvben Csűrös Csilla. A nagysikerű könyvből immár a harmadik kiadás jelenik meg.
Nap Kiadó, Budapest, 2021, 325 oldal
A frissen megjelent életrajzi kötete kapcsán jubileumi interjút vettünk fel Kodolányi Gyula költő-politikussal júniusban, az Országúti randevú című sorozatunkban. Gazsó L. Ferenc újságíróval és dr. Szekér Nóra történésszel politikáról, rendszerváltásról, Antall Józsefről, a Kádár-rendszer sajátos-ságairól és persze költészetről, irodalomról is beszélgettek.
A közel egy órás filmet ezen a linken tudják megnézni:
https://www.youtube.com/watch?v=nhLBwrKMvho
A 80 éves Kodolányi Gyula Kodolányi János unokaöccse, Illyés Gyula veje, az ELTE BTK Angol–Amerikai Intézet egykori tanára. Középiskolai tanulmányait a budapesti József Attila Gimnáziumban végezte, ezután előbb a Műszaki Egyetemre iratkozott be, de egy év után átment az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar–angol szakára, itt diplomázott, 1966-ban. Pályáját a Corvina Könyvkiadóban kezdte, mint szerkesztő 1966–1970 között. 1970–1985 között az ELTE BTK Angol Tanszékének, 1985–1990 között az Összehasonlító és Világirodalmi Tanszéknek volt munkatársa. Közben 1972−73-ban az American Council of Learned Societies (ACLS)–, 1984–85-ben a Fulbright-program ösztöndíjával az Amerikai Egyesült Államokban kutatott és tanított. 1989-ben megszervezte az ELTE amerikanisztikai tanszékének a létrehozását.
Fotó: MTI/Cseke Csilla
1988–1996 között a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja volt. Kivette részét a rendszerváltásból, többek közt a Duna Mozgalomban is. 1990–1994 között miniszterelnöki külpolitikai főtanácsadója, címzetes államtitkár volt. 1992-2017 között a Magyar Szemle alapító főszerkesztője, 1992–1996 között a Duna Televíziót létrehozó Hungária Tv Alapítvány alelnöke volt. 1996 óta a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökségi tagja, 1996–97-ben a Hungária Tv Közalapítvány kuratóriumának elnökségi tagja volt. 2003 decemberében az újonnan alapított Prima Primissima díj második fokozatát nyerte el a Magyar Szemle általa vezetett szerkesztőségi csapata, első lapként a magyar írott sajtóban. 2004–2009 között az Emory Egyetemen (Atlanta, USA) tanított. 2008 óta az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja. 2010-2020 között a Magyar Szemle angol nyelvű változata, a Hungarian Review alapító főszerkesztője, jelenleg Editor at Large. 2020-tól az Országút kétheti lap alapító szerkesztőbizottsági tagja.
Az Országút című lapban róla megjelent cikkből idézve:
(https://orszagut.com/kozelet/a-vilagfa-again-eletut-interju-2086)
„A rendszerváltozás hozta meg a nagy fordulatot nekem és a politikába belépő értelmiségi társaimnak: olyan történelmi pillanat jött el, amikor hirtelen mindent ki lehetett mondani és újra lehetett gondolni, amikor úgy éreztük, azonosulni tudunk a saját közösségünk létével és sorsával. S ilyenkor vállalni lehet a tervezés és a döntés felelősségét. Amikor így belekerültem a politikába, 1987-től kezdve, megértettem a két vagy három hivatás harmóniáját is. Tapasztalatom az lett, hogy író voltom segített a politikában, mert elsőrangú fontosságú lett munkámban a pontos fogalmazás és az emberismeret, segített tudósi tájékozottságom száz év európai és magyar eszméiben, és tapasztalatom a diplomáciai érintkezésben. Amikor viszont visszatértem az íráshoz, úgy találtam, sokkal gazdagabb képem lett az emberről és a létről, mint annak előtte. Főleg pedig megtanított a politika arra, hogy vállalni kell a döntések felelősségét, a vélekedéseim valós következményeit.”
További információ, jelentkezés interjú készítésre, forgatásra:
Vas Mónika marketingvezető-lapmenedzser
E-mail: lapmenedzser@orszagut.com
Telefon: 06 30 566 3097
A felvett beszélgetés hangban/és képben szabadon felhasználható az Országút megjelölésével!