Milliókat emelhet a nyaralók értékén a home staging

Nőnek az árak, de velük együtt a vevők igényei is

A koronavírus-járvány kirobbanását követően az egekbe szöktek a tóparti nyaralók árai, ilyen költségek mellett azonban már a vevőknek is egyre magasabb elvárásaik vannak. Vitális-Pintér Veronika és Jenőfi Réka home staging szakértők felhívták rá a figyelmet, mielőtt érdeklődőt fogadnánk, gondoskodjunk arról, hogy a ház ne legyen tele a személyes tárgyainkkal, stílusában illeszkedjen a környezethez, a terasz és kert kialakítása pedig hatványozottan is fontos, hiszen mindenki a városból „menekül” a szabadba. Mint mondták, a nyaraló megfelelő felkészítésével akár milliókat is emelhetünk az ingatlan értékén, vagy tízezrekkel többért adhatjuk bérbe azt.

Évek óta meredeken emelkedik a tóparti nyaralók ára, ezt a tendenciát pedig csak még inkább felgyorsította a pandémia. Jelenleg ott tartunk, hogy a Balaton északi és déli partján a négyzetméterárak szinte mindenhol meghaladták mostanra az egymillió forintot.

A drágulás éves szinten is brutális: Siófokon 49 százalékkal, Balatonfüreden pedig 47 százalékkal drágultak ebben az időtartamban a nyaralók, de a Velencei-tónál és a Tisza-tó mellett is 25 százalék körüli az áremelkedés.

Vitális-Pintér Veronika és Jenőfi Réka home staging szakértők közölték, kijelenthető, hogy luxuscikké váltak a tóparti nyaralók annak ellenére is, hogy az utóbbi időszak gazdasági eseményei miatt a kereslet csökkent irántuk az utóbbi időben. Ilyen árak mellett már a vevőknek is igen magasak az elvárásaik: mindenki az azonnal költözhető vagy kiadható ingatlanokat keresi, amelyek már nem igényelnek semmiféle felújítást, továbbá előnyben részesítik azokat is, melyek jó minőségben bútorozottak és igényesek.

Az apróságokon is hatalmasat lehet nyerni

Vitális-Pintér Veronika közgazdász felhívta rá a figyelmet, ha a lehető legmagasabb árszinten szeretnénk értékesíteni a tóparti ingatlanunkat, akkor az eddigieknél is fontosabb, hogy kiemelkedjen a kínálatból.

„A home staging ereje ugyanúgy működik, akár eladásra, akár kiadásra készítjük fel: magasabb áron lehet vevőt és bérlőt is szerezni rá. Az alapelvek itt is ugyanúgy igazak, mint egy budapesti lakás esetében. A lakás megtekintéskor legyen tiszta, rendezett és főleg ne legyen tele a személyes tárgyainkkal” – mondta a Renna Home szakértője.

Jenőfi Réka lakberendező hozzátette, a home staging semlegességre törekvő elveit a nyaralók piacán félre lehet tenni kicsit. A szakértő azt tanácsolja, a tér inkább legyen izgalmas, hiszen ide pont azért jönnek a vevők, hogy más legyen, mint a nagyvárosi otthon.

„A nyaraló felkészítésekor ügyeljünk arra, hogy stílusában, hangulatában illeszkedjen a környezethez. Míg a hegyekben, pl. Mátrában ezek lehetnek az erdő ihlette színek, a Balatonnál inkább fókuszáljon a víz színeire, a hajózás, a horgászat motívumaira. Emellett a terasz, a kert kialakítása még fontosabb, mint egy lakásnál, hiszen mindenki a városból menekül a szabadba. Ez a home staging legfontosabb eleme a nyaralóövezetekben épített ingatlanoknál, annál is inkább, mert ezzel találkozik a vevő vagy a bérlő, itt éri őt az első benyomás” – mutatott rá.

A home staging szakértők szerint fontos tudni, hogy ki a célcsoportunk, így annak igényeire igazíthatjuk a felszereltséget. Példaként említették, gyerekeseknél lehet ez egy homokozó, romantikázó pároknál egy baldachinos ágy a kertben, nagyobb baráti társaságoknál pedig egy közösségi tér, ahol le tud mindenki ülni. Ezzel kapcsolatban megjegyezték, a kiadó nyaralóknál ma már elvárás, hogy a bérlők el tudják foglalni magukat időjárástól függetlenül. Érdemes kialakítani szaunát, dészafürdőt, jacuzzit, vagy akár fedett teraszt, kerti sütögetőt.

A Renna Home tulajdonosai végezetül szót ejtettek arról is, az érdeklődők fogadásánál hassunk minden érzékre: várjuk a vevőt, bérlőt a helyre jellemző finom falatokkal, friss virággal, csakúgy, mint egy vendéget. Ezek a kis apróságok ugyanis busásan megtérülnek.