Tom Cruise mégsem távozik a Mission: Impossible-ből?

Eddig úgy volt, hogy a Mission: Impossible 7-8. része után Tom Cruise kiválik a szériából, Christopher McQuarrie rendezőnek azonban más a véleménye. Márpedig McQuarrie tud valamit. 2011-ben úgy csöppent a sorozatba, hogy felkérték, turbózza fel a széria negyedik része, a Fantom protokoll forgatókönyvét, a következő két részt pedig már ő rendezte (M:I – Titkos nemzet, M:I – Utóhatás), ahogyan a 7-8. részt is.

A forgatókönyvíró-rendező a minap egy podcastban elmondta (amiről a Variety tudósít), hogy nem kell mindent elhinni, amit a szakmában vagy a környékén biztos információként elhintenek. McQuarrie arra figyelmeztet, hogy ha „a produkcióhoz közel álló forrás” szerepel az információ kiindulópontjaként, érdemes gyanakodni, mert valószínűleg arról van szó, hogy valaki valamilyen okból terelni próbál, és nem lehet pontosan tudni, mi lehet ez az ok. A legjobb legyinteni az ilyenekre és kinevetni az egészet, mert 17 perccel később másik hamis információ kezd el keringeni.

McQuarrie ugyanakkor nem állítja határozottan, hogy Cruise marad, csupán óvatosságra int, és nyilván csak ennyit mondhat a dologról. Az MI:8-at majd 2024. nyarán mutatják be, és addig Cruise-nak rengeteg ideje van arra, hogy eldöntse, akar-e még Ethan Hunt bőrébe bújni.

(Mission: Impossible – Dead Reckoning – Part One – hazai bemutató: 2023. július 13.)

 

 

 

Kirobbanó film készült az atombomba atyjáról

 

„Tudtuk, hogy a világ nem lesz többé ugyanolyan. Néhányan nevettek. Néhányan sírtak. A legtöbben csöndben maradtak” – mondta 1965-ös tévéinterjújában J. Robert Oppenheimer elméleti fizikus a húsz évvel korábbi eseménnyel kapcsolatban, amikor a Trinity Test nevű titkos program keretében felrobbantották a világ első atombombáját az új-mexikói White Sands sivatagban. Oppenheimer, aki az atombomba egyik atyjaként vonult be a történelembe, nem PR-szakember volt, mégis meglepően sok jól idézhető mondás maradt utána. „Eszembe jutott a hindu szent könyv, a Bhagavad-gita egyik jelenete. Visnu meg akarja győzni a herceget, hogy végezze el, amit feladatul kapott. Hogy lenyűgözze őt, sokkarú alakot ölt, és így szól: Én vagyok a Halál, világok elpusztítója. Azt hiszem, így vagy úgy, de mindannyiunkat megigézett ez a mondat.”

Roosevelt elnök 1939-ben rendelte el, hogy kezdjék el kutatni, miként lehet az urániumiot fegyver készítésére felhasználni, mert a hírszerzés jelentette, hogy a nácik hasonló irányban próbálkoznak. Tudósokból és tábornokokból összeállt egy csapat, amely az atomfegyver kifejlesztésén kezdett el dolgozni. A munkálatok felgyorsultak, miután Amerika belépett a világháborúba a Pearl Harbor-i támadást követően. 1943-ban Oppenheimer lett a Los Alamos-i laboratórium igazgatója, itt rakták össze a kísérleti atombombát, valamint nem sokkal később azokat, amelyet 1945 augusztusában Hirosimára és Nagaszakira ledobtak.

Oppenheimerről az az öt Oscarra jelölt Christopher Nolan rendezte pályafutása első életrajzi filmjét, aki még soha nem fogott mellé, ha moziról volt szó (Memento, Batman-trilógia, Eredet, Dunkirk, Tenet).

Ki szerepel a filmben? – merül föl a kérdés. Ki nem? – kérdez vissza Adam Starkey, a New Musical Express kritikusa. Nolan csupa nagyágyút vonultat fel, természetesen kedvenc színészeivel az élen. Oppenheimert Cillian Murphy alakítja, a feleségét Emily Blunt, a hadmérnökök parancsnokát Matt Damon, az atomenergetikai bizottság elnökét Robert Downey Jr., Oppenheimer szeretőjét pedig, aki egyébként a kommunista párt aktivistája volt, Florence Pugh. Még vagy másfél tucatnyi jelentős színész erősíti a csapatot, Rami Malektől Gary Oldmanig, akikről egyelőre nem is tudni, milyen szerepet kaptak.

Murphy elmondta az Observernek, mi vonzotta Oppenheimer karakterében: az, hogy olyan ellentmondásos figura, aki párhuzamba állítható a szintén általa alakított Tommy Shelbyvel, a Birmingham bandái (Peaky Blinders) című sorozat banditavezérével. „Az atombomba tudományos vetületéhez nem tudok hozzászólni, mert nincs annyi intellektuális kapacitásom, hogy felfogjam, de az ilyen zavarbaejtően bonyolult karakterek lenyűgöznek. Az emberek vonzódnak az ellentmondásos figurákhoz, hiszen mindannyiunk fejében csupa össze nem illő dolog kavarog állandóan.”

(Oppenheimer – hazai bemutató: 2023. július 20.)

 

 

 

Megint jönnek ördögöt űzni

 

A Halloween-sorozat sikeres újraindítása után Jason Blum producer és az új kaszabolós trilógiát rendező David Gordon Green az örök klasszikus Az ördögűzőt tölti meg újra lélekkel, ideillő képzavarral élve. A cél az, hogy az 1973-as kultfilm jelenleg még szentségtörést kiáltó hívei új impulzust kapjanak, az ifjabb nemzedékek tagjai pedig rákapjanak a történetre. Az új történetben ismét egy ördög által megszállott gyermek áll a középpontban, akinek apja (Leslie Odom, Jr.) az eredeti filmből ismert anyához fordul tanácsért, akit újra Ellen Burstyn játszik (annak idején alakítása Oscar-jelölést ért). A klasszikus darabban szereplő egykori kislány, Linda Blair viszont nem kapott felkérést.

Az új film alkotói ugyanazt az eljárást követik, mint a Halloween esetében: nem vesznek tudomást a klasszikus darab után készült folytatásokról és ilyen-olyan klónokról, hanem tiszta lappal indítják a rebootot. Blum producer ismét töretlenül optimista, hiszen a Halloween-reboot is bejött: „Mindenki azt hiszi, hogy pofára fogunk esni, de ugyanazokkal az alkotókkal dolgozunk, David Gordon Greennel és Jim McBride-dal – mondta Blum tavaly a CinePOP-nak. – Újraalkotjuk Az ördögűzőt, friss lesz, új, más, és ugyanolyan rémisztő, mint az eredeti.”

Linda Blair sorsa egyébként érdekes, mert egyrészt bizonyos értelemben tönkretette őt Az ördögűző, végül mégis megváltást jelentett számára. A film bemutatása után a sajtó azon spekulált, hogy valószínűleg tönkrement idegileg a szerep és a rendező, William Friedkin által szándékosan gerjesztett feszültség miatt. A világsikerű horror után Blair játszott annak folytatásában, aztán kisebb-nagyobb tévés és filmes szerepek következtek, de a démon által megszállt kislány alakjától nem tudott megszabadulni. Az a film tette tönkre tehát a karrierjét, amely egy nagy durranással elindította a pályán. A színésznő emiatt nagyot váltott, állatvédő alapítványt hozott létre, és az utóbbi két évtizedet ennek a küldetésnek szentelte, no meg a vegán életmód népszerűsítésének, amiről könyvet is írt. Nem bánja, hogy a mostani Ördögűző-rebootban már nem szerepel, de sok sikert kíván az új vállalkozásnak.

(The Exorcist – hazai bemutató: 2023. október 12.)