A zene öröm veled – Elindult az évad a Liszt Ferenc Kamarazenekarnál!

Szeptemberben több helyszínen is hallható lesz a zenekar.

Az együttes 2023. márciusában ünnepeli megalakulásának 60. évfordulóját. Ebből az alkalomból a 2022/23-as évadra két, egymást követő bérletet hirdet meg. 

Szeptemberben három helyszínen is fellép a Liszt Ferenc Kamarazenekar.

Az I. Távol-Keleti Komolyzenei Fesztivál nyitóhangversenyén játszik az együttes szeptember 1-jén a Magyar Zene Házában. Két nappal később a budapesti kulturális élet legnagyobb közönségtalálkozóján a Pozsonyi Pikniken, 14:30-kor könnyed klasszikus táncmuzsikával vár mindenkit a nagyszínpadhoz az együttes. Szeptember 10-én Szentendrén, a Keresztelő Szent János-templomban a Nyitott Templomok Hétvégéje keretében a zenekar tagjai, Horváth Róbert, Kovács Attila (hegedű), Németh-Izsák Ilona (brácsa) és Lukácsházi György (cselló) Händel, Vivaldi, Haydn, Mozart, Boccherini, Toselli és Weiner műveiből összeállított műsorral várják a közönséget.

A jubileumi év alkalmából két egymást követő bérletet hirdetnek meg, négy-négy koncerttel.

A bérletben elsőként, a Zene Világnapján Várdai István csellóművésszel igazi bravúrra készül a zenekar. Két Haydn-remekművet és művészeti igazgatójuk vezényletével, Beethoven monumentális Eroica-szimfóniáját szólaltatják meg. A bérletsorozat második koncertjén a világ legismertebb szerenádja, a Kis éji zene is felcsendül, és először lép fel Budapesten az együttes angol vendége, Benjamin Grosvenor. A december 4-ei koncertjükön egy új és két örökérvényű klasszikus művet is bemutatnak, a vendég hegedűművészük, Liza Ferschtman szólójátéka Hartmann-versenyműben és a Beethoven-hegedűversenyben felejthetetlen élmény lesz a közönségének. A Zeneakadémia-bérlet záró hangversenyére az utóbbi évtizedek legismertebb fuvolaművészével, Emmanuel Pahud-vel készülnek, ezzel a koncerttel kezdi a zenekar a megalakulásának 60. évfordulóját ünneplő kiemelt rendezvények sorát is.

A bérlet az alábbi koncerteket tartalmazza:

2022. október 1. szombat, 19.30, Zeneakadémia
Haydn/Beethoven
Közreműködik és vezényel: Várdai István (cselló)

  1. november 9. szerda, 19.30, Zeneakadémia
    Mozart/ Mendelssohn/ Arenszkij
    Közreműködik: Benjamin Grosvenor (zongora)
  2. december 4. vasárnap, 19.30, Zeneakadémia
    Prokofjev/ Hartmann/ Beethoven
    Közreműködik: Liza Ferschtman (hegedű), Pablo Barragán (klarinét)
  3. január 16. hétfő, 19.30, Zeneakadémia
    Schumann /Mendelssohn /Fauré/ C. Franck
    Közreműködik: Emmanuel Pahud (fuvola)

 

Az együttes új bérlete 2023 februártól májusig: három koncert a Zeneakadémián és egy hangverseny a Művészetek Palotájában.  Kitűnő szólistákkal, születésnapi meglepetéskoncerttel, klasszikus remekművekkel és izgalmas kortárs zenei kínálattal készülnek.

 

A bérlet az alábbi koncerteket tartalmazza:

Február 4. szombat, 19.30, Zeneakadémia – Engesztelő ima
Christopher Cerrone / Kodály / Bloch / Bruch / R. Strauss
Közreműködik: Amihai Grosz (brácsa)

Március 14. csütörtök, 19.30, Müpa – A zene öröm veled
Ünnepi meglepetéshangverseny a Liszt Ferenc Kamarazenekar megalakulásának 60. évfordulója alkalmábólÁprilis 23. vasárnap, 19.30, Zeneakadémia – Romantikus hangulatban
Boccherini / Weber / Mendelssohn
Közreműködik és vezényel: Martin Fröst (klarinét)
A Mesterjáték projekt keretében a Zeneakadémiával közös rendezés

Május 19. péntek, 19.30, Zeneakadémia – Fordulók
Britten 110 / Ligeti 100 / Dubrovay 80
Közreműködik: Bogdan Volkov (ének)

Részletes információ a Liszt Ferenc Kamarazenekar  koncertjeiről: https://www.lfkz.hu/hu/koncertnaptar

 

 

A Liszt Ferenc Kamarazenekar

A Liszt Ferenc Kamarazenekar 1963-ban alakult a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola végzős növendékeiből. A zenekar közel 60 éves fennállása alatt komoly nemzetközi hírnévre tett szert és a klasszikus zenei élet elitjének állandó szereplőjévé vált. Félévszázados működésük során – Sándor Frigyes, majd Rolla János vezetésével – több, mint ötven országba jutottak el, többek között felléptek a New York-i Carnegie Hallban, a tokiói Suntory Hallban, a Sydney-i Operaházban, a Buenos Aires-i Teatro Colónban, valamint a párizsi Théatre de la Ville-ben. Az együttes, amelynek koncertmestere 2016 óta Tfirst Péter, évről évre a világ legjelentősebb koncerttermeiben, elsőrangú szólisták közreműködésével lép színpadra, akik a nagyfokú precizitás, műfaji sokoldalúság és alkalmazkodóképesség miatt előszeretettel dolgoznak együtt a zenekarral. 2020-tól Várdai István csellóművész művészeti igazgatóként kapcsolódott be a szakmai felkészítésbe és művészi koncepció kialakításába.

 

Kapcsolat:

Liszt Ferenc Kamarazenekar sajtó

Telefon: +36704326086