Egy kettős gyilkosság igaz története – Jön a LIZZIE rockmusical a RAM Színházban

A Filter Produkció és a PB2 Company 2022. október 31-én mutatja be a LIZZIE című rockmusicalt a RaM Színházban Tucker András rendezésében.

A rockmusical története egy 1892-ben történt valós eseményen alapul. Egy kegyetlen gyilkosságot mesél el, melyet 130 éve sok rejtély övez. Lizzie Borden egy amerikai nő volt, akit a Massachusetts állambeli Fall Riverben apja és mostohaanyja baltás meggyilkolása miatt bíróság elé állítottak, majd felmentettek. Lizzie Borden történetét már több film is feldolgozta, sőt, olyan mítosz épült köré az évek során, hogy a gyilkosság helyszíne, a Borden ház ma már múzeumként üzemel.

 

A musical bemutatóját 2009-ben tartották New Yorkban, azóta pedig már 4 kontinensen, 6 ország több mint 60 városában lendült LIZZIE gyilkos fejszéje. Steven Cheslik-deMeyer – Tim Maner – Alan Stevens Hewitt musicaljét már számos díjjal jutalmazták, nyolcszor a legjobb zenei díjat is kiérdemelte.

 

A kettős gyilkosságról szóló rockmusical négy színésznő, öt táncos és egy hattagú rockzenekar tolmácsolásában elevenedik meg a RaM Színházban. A címszerepben Kovács Lottit és Kardffy Aishát láthatja a közönség. Lizzie testvérét, Emmát Foltányi Edina és Faragó Alexandra alakítja. Bridget, a szobalány bőrébe Nagyabonyi Emese és Grubits Blanka bújik, míg Alice, a szomszéd lány szerepét Andrádi Zsanett és Gadó Anita játssza.

 

A LIZZIE rockmusical mindenről mesél, amit egy punk-rock zenétől csak várhatunk: őrült női energiák, düh, szerelem, vér. Négy fiatal nő szemével foglalkozik a szexuális zaklatás és a gyilkosság témájával, bemutatva a nők közötti érzelmeket és szerelmet, mindezt érzékeny lélekkel, de kemény dallamokkal.

 

Az élő rockzenét a Horror-RockBand tagjai, Felszegi Dalma – billentyű, Kurucz Ádám – gitár, Hegedűs Dániel – gitár, Péter Tamás – basszusgitár, Ölveti Mátyás – cselló, Kéringer Lőrinc – dob szolgáltatják.

 

Az előadásban részt vesznek a Pécsi Balett táncművészeiből alakult kortárstánc formáció, a PB2 Company táncművészei: Frank Edina, Pintér Rebeka, Szabó Márton, Szendrői Bence és Tuboly Szilárd.

 

A koreográfiáért Vincze Balázs felel, a produkció zenei vezetője Rácz Márton. A szövegkönyvet és a dalszövegeket Cseh Dávid Péter fordította.

 

Az előadást, melyet október 31-én délután 15 és este 17 órától is láthat a közönség, 16 éven felülieknek ajánlják.