Meghalt Axt László artistaművész

Életének 72. évében elhunyt Axt László Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett, Jászai Mari-díjas artistaművész.

Axt László artista dinasztia tagjaként, lakókocsiban látta meg a napvilágot. Édesapja, a „Nagy Ervinó” volt a példaképe, tőle örökölte a trapéz iránti szeretetét is. Artista pályáját testvérével, Jánossal közös fejenállás egyensúlyozó produkcióval kezdte, majd a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat szakemberei szerződést ajánlottak nekik a Fővárosi Nagycirkuszban. 1970-ben ismerkedett meg későbbi feleségével, Eötvös Ibolyával, akivel Duo Axt néven trapéz számmal világszerte, a legnevesebb cirkuszokban kápráztatták el a közönséget, többek között 8 éven át az amerikai Ringling Circus-ban. 1989-ben első helyezést értek el a Varsói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon. Axt László nevéhez fűződik a veszélyes, egyszemélyes saroktrapéz szám, amit az 1984. március elsején bekövetkezett balesete miatt hagyott abba. Az egész ország drukkolt a bámulatos artistaművész felépüléséért, aki gyógyulását követően visszatért a magasba. Egy ideig A Három Axt néven lépett fel feleségével és lányával, a Porond Csillaga-díjas és többszörös cirkuszfesztivál-díjas Axt Elizabeth-tel. Apa és lánya 1994-től 1996-ig Duo Axt néven varázsolták el a közönséget, majd László abbahagyta az aktív munkát, de éveken át otthonában tanította a leendő artistaművészeket.

Axt László, a „kopftrapéz királya” szeptember 25-én, 72 éves korában hunyt el. Kitartása, precizitása, szerénysége, szorgalma, bátorsága és elhivatottsága példaértékű. A Fővárosi Nagycirkusz társulata fájó szívvel búcsúzik Axt László artistaművésztől.

Nemzeti Cirkuszművészeti Központ

Portré fotó: Urbán Ádám – Fővárosi Nagycirkusz

Fotók: Fővárosi Nagycirkusz