Petőfi Sándor híres versét dolgozta fel az erdélyi sztárzenekar

Modern kori Petőfi jelent meg a No Sugar klipjében

„Hagytam gondod, hazám s házam! Ott lenn hagytam minden gondot…” – énekli új dalában a No Sugar zenekar. Az erdélyi együttes Petőfi Sándor: A hegyek közt versét zenésítette meg, amivel az volt a céljuk, hogy a Petőfi 200 emlékév kapcsán közelebb hozzák a mai fiatalsághoz a legendás költő munkásságát.

Október 5-én debütált a No Sugar zenekar YouTube-csatornáján a legújabb daluk, amihez már a videoklip is elkészült. Az erdélyi pop rock együttes alapító tagja, Bereczky Botond elárulta, hogy az új dal egy igazán különleges apropóból született.

„Hargita megye és Bács-Kiskun megye között testvérkapcsolat van. Így talált egymásra a zenekar és a Petőfi 200 Emlékév kapcsán az a kezdeményezés, hogy készítsünk egy dalt a költő versei közül. Nagy örömmel mondtunk igent a felkérésnek, mert régóta rajongói vagyunk Petőfi költészetének” – mondta Bereczky Botond.

Kávézás közben lett meg a tökéletes vers

A zenekar teljesen szabad kezet kapott a versválasztásban, ahogyan abban is, hogy miként dolgozzák fel, bár utóbbiban nem voltak kérdőjelek.

„Azt rögtön tudtam, hogy olyan „nosugar-osnak” kell lennie, hogy illeszkedjen a stílusunkhoz. Hogy melyik vers legyen a kiválasztott az már nehezebb volt. Közel 900 verse van Petőfinek és azon túl, amit az iskolában tanul az ember, én sem nagyon ismertem többet. Így hosszú heteken keresztül keresgéltem, olvastam a verseit, mígnem egyik reggel, kávézás közben megtaláltam a tökéletest. Petőfinek nagyon sok szerelmi és forradalmi vers van. De olyan üzenetet kerestem, ami a mai korban, a mai embernek is tud adni valamit – tette hozzá a zenekar alapítója.

Vissza a természethez

A hegyek közt című versre esett a választás, hiszen Erdélyben valóban hegyek között élnek, de a vers mondanivalója ettől jóval mélyebb.

„Azt az üzenetet adta át számomra ez a költemény, hogy milyen jó egy kicsit kiszakadni a mindennapi robotból, lopni magunknak egy kevés időt, élvezni a természetet, kiengedni a fáradt gőzt. Azt hiszem, napjainkban ez elengedhetetlen fontossággal bír” – mondta Bereczky Botond, aki arra is figyelt, hogy a klipben is ezt a szellemiséget hozza vissza.

„Egy modern Petőfit képzeltem el, aki akár ebben a korban is élhetne. A helyszínek is ehhez igazodtak, forgattunk Erdélyben és Bács-Kiskun megyében is. Előtte, sokan nem jártam ezeken a magyarországi tájakon, de gyorsan a szívembe zártam és nem csak a természet szépsége, hanem az emberek közvetlensége miatt is. Valahogy az egész dalra jellemző ez a könnyedség. Már, amikor készült is, ezt éreztem. Megvolt a dallam, az alap kíséret, és amikor bevittem a fiúknak a próbaterembe gyorsan kész lett a hangszerelés is. Éppen az a lendület és lüktetés határozza meg, amit szerettünk volna átadni” – zárta gondolatait a No Sugar zenekar alapítója.

A rivaldafényben: Petőfi Sándor

Az elkészült dalt a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat tetszését is azonnal elnyerte, elmondásuk szerint a zenekar maximálisan teljesítette azt a célt, hogy Petőfit közelebb hozzák a mai fiatalsághoz.

„Egy sláger minden fiatal szívébe könnyedén belopja magát. És mi lehet attól szerencsésebb, ha Petőfi Sándor születésének 200 éves évfordulója alkalmából éppen róla, az ő verséből íródik az a sláger. A legtöbb költőnket tényleg csak az iskolai irodalomórákról ismerik a fiatalok, és meg sem fordul a fejükben, hogy egy-egy verset elolvassanak, akár már felnőttként. Ráadásul ma már nem is kell a verseskötetet lapozgatni, hiszen ott van az interneten is. Most – a Petőfi 200 Emlékév kapcsán – egy kicsit több rivaldafény vetül Petőfi Sándorra, de azt hiszem sosem késő újat tanulni” – tette hozzá Szekeres Béla, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat munkatársa.

A No Sugar új klipje megtekinthető a zenekar YouTube-csatornáján és a Petőfi 200 oldalán is.