- novemberében a MaxCity Bevásárlóközpont harmadik alkalommal szervezte meg művészeti programsorozatát, mely 2020-ban a Black Friday generálta vásárlási lázat feloldó Art Friday néven indult, idén pedig már túlmutatva egy hét végén, Art November lett belőle. Ráadásul a művészeti projektek nem csupán időben, de térben is terjeszkedtek, hiszen a MaxCityben található Gallery MAX kiállítóterén és rendezvénytermén túl a Jurányi Inkubátorházban Design Páholy néven is indítottak támogatói együttműködést a város egyik lefontosabb kortárs művészeti szcénáját üzemeltető Füge Produkcióval. Az előadásokban olyan művészekkel találkozhattak a nézők, mint Levkó Esztella, Száger Zsuzsanna, Mangi Kornélia, Juhász Kata, Dobra Mária, Sárközi-Nagy Ilona, Szirmai Melinda vagy épp Tarr Judit. A MaxCity számára a művészetekkel való kollaboráció rendkívül fontos és a hazai vállalati színtéren egészen egyedinek is számít. A ház vezetése elkötelezett abban, hogy a jövőben is több izgalmas művészeti projektet indítson és ezeknek is köszönhetően egyrészt támogassa a kulturális szektort, másrészt kiszolgálja Dél-buda erre nyitott közönségét.
Kovács Zsófia a MaxCity Bevásárlóközpont centermenedzsere és Vandlik Júlia a ház marketingkommunikációs vezetője, Tollár Mónika művészeti menedzser vezetésével 2020 óta azon dolgoznak, hogy a törökbálinti bevásárlóközpont művészettel teljen meg időről-időre. Ezért működtetik a Gallery MAX kortárs galériát is, amelyben már több, mint 15 alkalommal neves kortárs alkotók tárlatait láthatja a házba látogató közönség. November 3-án Kiss Zoltán festőművész kiállítása nyílt meg Rétegrendben címmel.
Ezen teret kiegészítve 2022-ben ArtNovember címen művészeti eseménysorozatot rendeztek, amelyre a nyár folyamán kiírt Art Incubator pályázaton nyertes kortárs tánc és színházi előadások kaptak meghívást.
Az alkotók között találtuk Juhász Kata és Mangi Kornélia kortárs táncosok egy-egy előadását, amelyeket a térhez igazítottan kreáltak.
A színházművészet területéről érkező előadások: Az E.Mancik Színházi Manufaktúra előadását, a Verslábak neccharisnyábant Dobra Mária, Sárközi-Nagy Ilona, Szirmai Melinda és Tarr Judit összeállításában láthatta a közönség, majd a fiatal és kísérletező Globart társulat következett Somogyi Anna rendezésében bemutatott Duplaszaltó előadásukkal, melyet Rumena Buzsarovszka A férjem című darabja zárt, ahol Pass Andrea rendezésében volt látható Levkó Esztella és Száger Zsuzsanna.
—
Design Páholy a Jurányiban
A MaxCity idén kilépett saját területi kereteiből, hogy az ország egyik legfontosabb kortárs előadóművészeti intézményével, a Jurányi Inkubátorházzal közös projektbe kezdjen. Az együttműködés a Tavaszi Fesztivál idején a Kiscelli Múzeumban megrendezésre került különleges „Testmaszkok” kiállítás, majd a Soharoza produkció szeptemberi „Keleti Blokk” darabjának támogatásán túl, annak jelemezeiből a MaxCityben tartott bemutató után most egy újabb stílusos támogatói projekttel folytatódik.
A Design Páholy tulajdonképpen egy Jurányit támogató kezdeményezés, amelynek során a támogatói jegyet vásárlók a Desidea jóvoltából négy darab, Picasso ihletésében készült, pop-art holland design limitált kiadású Leolux Antipode szék szetten (Clemens Briels, 1980) nézhetik meg a Jurányiban bemutatott darabokat.
Az együttműködés 2023. május végéig tapasztalható a Jurányi Inkubátorházban.
További információ: www.maxcity.hu