„Ha az évet összegzendő, szilveszternek éjjelén a felnőtt, cselekvőképes lakosság körében kiosztanánk egy tasli/fő fejadagot – titokban mindenki tudná, hogy miért is kapta.” (Shayat Cout Pho)
Visszagondolva az elmúlt év eseményeire, könnyen beláthatjuk, hogy a tavalyi B.U.É.K fordítva sült el. Ezen okból felbuzdulva javaslom, az idén próbálkozzunk egy K.É.U.B variációval, hátha ismét a fordítottja jön be és végre nem csak a kívánság szintjén rekedünk meg, hanem valóban boldog is lesz az elkövetkezendő.
Az alábbi pár sorban igyekszem rövid lenni, hisz lábatlankodtam eleget az utóbbi év során (is). Arra gondoltam, így az utolsó percekben készítek – magam módján – egy besztof 2022. gondolatai csokrot. Célom semmi, így hát nem is leszek konzekvens, tán’ még önmagamhoz sem. Javaslom, hogy (az én megszokott kis-lámpásommal) barangoljuk be a közelmúltat, és kukkantsunk be pár ablakon, összegezzük mi jót s rosszat is tettünk az idén azért, hogy magunknak és utódainknak hamarosan ne olyan legyen, mint eddig.
Úgy érzem, bátran ki merem jelenteni, hogy a 2022-es év volt évszázadunk eddigi legkritikusabb éve. A COVID járvány ’19-ben vonatfütty volt ahhoz képest, amit sikerül beújítanunk az idén. Ha valaki még emlékszik, miként fejeztük be az előző évet, az biztosan nem figyelt rendesen, hisz egyáltalán nem úgy vetettünk véget a tavalyi évnek, hogy azt kívántuk volna, ami az idei 365 nap alatt megtörtént. Bár minden bizonnyal valakiknek mégis bejöhetett a számításuk, hiszen annyira nem hülye az emberiség (úgy minden ember kollektíve), hogy ennyire nyakló nélkül szabadítsa magára a sz*art. A maradéknak (többségnek) pedig az jött be, amit a kisebbségnek nevezhető többiek már nem szerettek volna, hogy az övék legyen. Állítólag ez a természet egyik alaptörvénye. Nem vagyok jártas a nagy dolgokban, s már nem is leszek, de azt mondják az arrafelé, nálam otthonosabban mozgók, hogy az igazság – az Úr jóváhagyásával – a természet kezében van. Csak mi emberek próbáljuk erőnek erejével kitépni azt onnan, hisz a világban (egyelőre) egyetlen csoda van, a homo sapiens – minden más természetes.
Az idei év legfájdalmasabb eseménye címet a nyugati és keleti civilizációk összecsapása nyerte el. Háttérbe szorítva a foci VB igazságtalanságait, több híres embertársunk elvesztését, valamint Lajos kiszavazását a Farmról.
Az unionizált Európa is megkezdte az új arcának felpakolását (make up). Kicsit fanyarabb, ridegebb, bambább, de bizakodóbb. Az alkulás irányát egy, a napokban megjelent sajtóhírrel példáznám: A Norvég Legfelsőbb Bíróság elnök-helyettese, bizonyos Jens Edvin A. Skoghøy (67) bejelentette, hogy ukrán származású felesége, váratlanul (mit sem sejtve) megmérgezte őt. Az ügy nem is nagyon érdemelne jelentősebb publicitást, ha a hű hitves nem állt volna elő azonnal kézzel markolható magyarázattal. Natalja (41) ugyanis elmondta, hogy tette indítéka teljesen elfogadható, s nem volt más, mint egy sms, melyet ura küldött neki, melyben nem ítélte el kellőképpen a Putyin által kezdeményezett ukrajnai akciót. Természetesen a közvélemény azonnal megértően viszonyult a helyzethez és a sértett hölgy pártjára állt, s bíró urat rendesen elmarasztalták – de legalább életben maradt, egyelőre…
Most pedig vélemény helyett elmesélek egy viccet: Pszicho-terapeuta rendelőjében megjelenik egy férfi, szájában egy vezetékkel (csavart érpáros, Cat6-os kábel). Lekuporodik a sarokba, végi húzza kezét a padló-szegélyléc mentén és cikázó szemekkel méreget. Mester ránéz s megkérdi: – ó, csak nem egy kiskutyával van dolgom? Emberünk egy szót sem szól, majd szép csöndben átkúszik a másik sarokba. – ááá, már látom, hogy sündisznó, vagy éppen egy teknősbéka látogatott meg engem magányomban! Jóember ekkor kiveszi szájából a vezetéket, majd megszólal: Uram, hagyna békében dolgozni!? be szeretném kötni önnek az internetet…
A politika, mint az emberiség paraszt-rapszódiájának karmestere az idén is – a saját szabályainak megfelelően – korrektül viselkedett, mint abba a bizonyos (szakállas) viccben: – haló, ez a telefonszex szolgáltatás? – nem, de mire vágyik az úr?
Legyünk őszinték, mi a hétköznapi emberek (a világ többségét alkotó tömeg – Critical mass, /nem a biciklis!/ kicsivel kevesebb, mint 8 milliárd fő – levonva a döntéshozókat…) az idén is azt láttuk, hogy a felettünk ítélkezők bizony nem a nekünk megfelelő irányban határoztak és tettek lépéseket. Pedig higgyék el, vannak elegen (képviselők, bizottságok, elnökök, tanácsadók, testületek, szakértők, konzultánsok, konzulensek stb. + a mögöttük meghúzódó megmondó-emberek), hogy rendesen átgondolhatták volna a lépéseket. Bennem ilyenkor szokott felmerülni a gondolat: nem meglehet, hogy ezek ottan, mégis jól átgondolták ezt az egészet? és mi itten érezzük csak úgy, hogy nem jó felé haladunk? Lehet ők onnan jobban látják? Tudják, van az a régi mondás: A templom tornyából másként néz ki a falu.
Vegyes érzelmekkel arcunkon hallgattuk például az ex német kancellár (egykori döntéshozó, minden menekült gyámja, tréfa nélküli humorista), nemrég megosztott kulissza titkait, miszerint a Nyugat politikusainak esze ágában sem volt békét keresni Ukrajnában, s az elmúlt nyolc évet arra használták fel, hogy felkészítsék – az önmagától független médiákban egyre többször Puerto Rico sorsára hajazó államként emlegetett – országot a testvérháborúra. Remek – mi meg azt hittük, hogy a demokrácia nem olyan ám, mint a keresztes háborúk, melyek célja az én-elképzelés baltával való kikényszerítése volt.
Ismét egy vicc alá rejtem véleményem: Pszicho-terapeuta tanáccsal látja el páciensét: – uram, azt javaslom, éjszakára ne vigye magával az ágyba problémáit, hagyja kint a folyosón! – gondolja doki, a feleségem hajlandó lenne a lépcsőházban aludni?
Nos, a politikáról ennyit. Ugyanis nem tisztem ítélkezni, így a 2022-es esztendő ilyen tartalmú eseményeiről kerek mondatokat nem tudnék alkotni. Ráhagyom e nemes feladatot a jövő történészeire, akik – minden bizonnyal – ekként fognak summázni: Agresszió áldozata lett a demokrácia – sérelmére. Ádáz harcok folytak, melyekben anyagi és főleg erkölcsi veszteségeket szenvedtünk. Az emberáldozatokat a mellékszereplőkre ruháztuk át.
Most pedig a téma fokozása helyett, ismét elmesélek egy viccet: Pszicho-terapeuta örömmel jelzi páciensének, hogy az rengeteget fejlődött. – Ugyan kérem! ne keserítsen el doki. Egy fél éve még győztes, büszke Napóleon voltam, most pedig egy összetört senki…
A népszerűség az utóbbi esztendőben is megszedte a maga áldozatait…
Az előző évekhez hasonlatosan most sem jutottunk hozzá mindenhez, amit szerettünk volna elérni. Továbbra is érvényben van a gondolat, miszerint, ha gyermekfejjel nem kaptad meg az áhított biciklit, de felnőtt korodban akár Bentley-vel is száguldozol – az a bizonyos kerékpár örökké hiányozni fog a gyerekkorodból.
A kő-gazdagok szlogenje az idén sem változott: mindenem meg van, már csak valami hiányzik. A szegények pedig maradtak egy kasszán a templom egerével. A középréteg ismét elhitte, hogy majd jövőre lesz jobb – addig pedig jól teszi, ha rendesen viseltetik, mert neki még van mit vesztenie. (ellentétben az előző kettővel)
Az idei telet a megszokottnál hidegebbnek fogjuk érezni. De van egy jó hírem is: ennek is vége lesz tavasszal!
Figyeljünk nagyon oda, mert a szobahőmérséklet értéke is megváltozott! Amennyiben a receptura úgy rendelkezik, adjunk hozzá 2 dl szobahőmérsékletű tejet – ma már előtte ajánlatos pár percre feltenni a tűzhelyre, hogy elérjük a kívánt szintet.
Azt vettem észre, mikor a dolgok úgy rendesen átfordulnak a negatív oldalra, kínunkban próbálunk úgy tenni, mintha vidáman adnánk elő, s olykor még a saját hülyeségünkön is tudunk nevetni – csak hogy ne fakadjunk sírva. A napokban osztrák barátomtól kaptam egy kabaré részletet. Egy németajkú sztendap komedista vidámkodva előadta, hogy a német nép igen komoly fejlődésen ment keresztül az elmúlt nyolcvan évben. Míg 1942-ben Sztálingrádig meneteltek a haza erős férfiai, hogy halálra fagyjanak, addig 2022-ben ezt akár úgy is megtehetik, hogy ki sem mozdulnak Németországból. Fanyar humornak szokták ezt nevezni kérem, s fagyos arccal nevetgélünk rajta. Persze, hogy most nem fagy meg senki 😊 Gáz is van, olaj is van, áram is van, erdő is van, makk is van – csak a kis kan nem fog hízni a jövő évben. Gondolhatnánk, hízott eleget az elmúlt nyolcvan évben, tán’ még túl is nőtt a karámon. Most majd egy picit visszavesz.
Bármennyire is nem szeretnénk, elérkezett az ideje, hogy találgassunk, tippelgessünk mi lesz jövőre?
Michel de Nostredame, vagy latinosított nevén Nostradamus, (1503-1566.) a francia reneszánsz neves alakja, gondolkodó, távolba látó úgy fogalmaz, I. Centuria:
„A rabszolga nép énekel és követel,
Miközben hercegeket és urakat tartanak börtönben.
Ide vezetnek a jövőben a fejnélküli idióták,
Kiket isteni fohászként fogadunk.”
Pár sorral arrébb, imigyen fogalmaz:
„Egy józan ész nélküli valami
Saját végzetét okozza mesterségesen.”
(Michel de Nostredame számára idegen, angol nyelvből, hevenyészés közben, saját kezűleg fordítva)
A hétköznapi ember nyelvére lekerekíteném a nagy mester szavait, aki – minden bizonnyal – arra gondolhatott, hogy 2023-ban valami olyasmi fog történni, ami elvonja az emberek figyelmét az érdeklődéstől, s akár az is megtörténhet, ami eddig még soha…
Sajnálattal tudatom, hogy egyéb jövendőmondók az ideológiák viharában belemerültek a feledésbe, vagy önkezűleg elvesztek a részletekben. Nincs tehát könnyű dolgunk, nincs vezérfonal, nincs lángoló kard, nincs Excalibur (walesi nyelven: Caledfwlch), nincsenek fényes szelek, nincs pattogatott vezérszónok, hogy legalább világnézeti alapon sejthetnénk a merre-ösvényt, akár megneszelhetnénk, mi is vár ránk. Ezért javaslom, éljük végig a jövő évet is, és a végén mesélje el mindenki, mire futotta a fantáziájából.
Meglehet mondtam már, de én szilveszternek éjszakáján láttam meg a napvilágot. Nem nagy kunszt, mindössze szüleimen múlott. Apám – tréfás ember lévén – a Szilveszter nevet szerette volna nekem adományozni a keresztségben, de anyám tisztábban látta a világot, hisz nem koccintott azon az éjjelen s kijelentette: nem űzünk csúfságot a gyerekből! Mindezek ellenére, mikor valakinek megemlítem, hogy nekem ma van a születésnapom, a válasz rendre az: – óóó, nézz csak körül, nekünk is – buli van!
Így a végén még kimerítem a türelem idénre tervezett kereteit és kívánok a 2023-as évre érvényes újabb csomag türelmet, kitartásba csomagolva! Egyúttal ne feledjék jövőre sem: Minden vicc és anekdota csak a csattanóig érdekes. Útravalóul pedig annyit: Nem az a fontos mibe keveredtünk, hanem az, hogy miként mászunk ki belőle! Egy tárgyalás során sem az a fontos, mit viszünk oda, hanem az, hogy mit hozunk el.
Na jó, nem rabolom tovább feleslegesen az értékes perceket, mert a végén még feltűnik valakinek a hiány, így megosztom az idei év utolsó orosz anekdotáját.
– Sálom testvérek! (האחים שלום) – mondta a minden hájjal megkent, jól felkészült farkas. Erre a három kismalac – a feltétlen bizalmat megelőlegezve – már kis híján ki is nyitotta neki az ajtót, de ekkor a legrafináltabb röfi kiszólt: – mutasd csak a farkad tesó!