Napjainkban optimista az, aki át tudja lépni a problémákat anélkül, hogy megoldaná.
A pesszimista pedig rágódik a gondokon anélkül, hogy köze lenne a megoldáshoz.” (Shayat Cout Pho)
Reggelente, mikor a fél álom még együtt botorkál velem a konyha kövén, rendszeresen bekapcsolom a rádiót. Nem a magány elkergetés, esetleg a társas közöny beengedése a célom – pusztán hagyom, had’ hallassa hangját. Nos, kifigyeltem, hogy a fontos mondandók előtt felhívják figyelmemet, hogy már megint nyugtalan vagyok, nincs elég vas bennem, nem elég jó az autóm, eltévedtem az életben és a jólét fokozására már régen probiotikumot kellene szednem, mint azoknak, akik mindig vigyorognak, elégedettek, két szintén vigyorgó gyermeket nevelnek és a kutyájukra tuti akkor tör rá a szükség, mikor odakint esik… Értem én! De akkor is.
Már odáig jutottam, hogy magamban reklám mondatokat agyaltam ki – olyanokat mint: „Ha kávé van, minden van! – mosolyodott el az áram és beleszürcsölt a reggeli biomasszájába…” Vagy egy másik: „Nem elég korán kezdeni! Már gyerekeit is tömje nyugtatóval, felnőtt léttükre olyan nyugodtak lesznek, hogy étel helyett gyógyszeren is elélnek!” Szóval, nagyjából itt tarthattam, mikor rádöbbentem, hogy elhülyültem. Ugyanis, olyan szinten beengedtem magamba garázdálkodni a trend hangját, hogy az el kezdte átprogramozni a gondolatvilágomat. Tudom, ez a cél, de akkor is, én nem szeretnék ilyen lenni! Nekem jó az is, hogy a saját fejem után megveszek mindenféle hülyeséget – nem kell, hogy rávezessenek arra, ami még elkerülte a figyelmemet…
Még be sem vettem a kapszulát, amelyről azt terjesztik, hogy “hatása a régóta fennálló tapasztalaton alapul” – és máris megbuggyanás tüneteit kezdtem érezni magamon. Azt találtam ki, hogy ez a csodaszer úgy hat, hogy reggelre hét leszek…” Ekkor állítottam le magam. Ne engedjék, hogy folytassam! Ugyanis, rövid időn belül megmagyaráznám, hogy azért jó, ha kiadásaim meghaladják bevételeimet, mert vehetek fel kedvező kamatozású kölcsönt. Ez pedig boldogságot hoz a családnak, a rokonságnak, az országnak és a demokráciának. Jó, ha tudjuk, hát mostanában ezért vagyunk ilyen boldogok.
Napokban elruccantam bankomhoz, hogy hitelkártyát kérjek tőlük. Nem nagy terveim születtek! A kényszer vitt rájuk, hisz én még abból a sodrásból való vagyok, aki a hitel helyett húz egyet a nadrágszíjon. Bevallom, nem áhítottam mások kamatos-kamat alamizsnájára, mindössze azt vettem észre, ha nincs hitelkártyám – hiába van pénzem – hiteltelen vagyok. (próbáljanak csak meg egyszer autót bérelni hitelkártya nélkül!) A pult mögött enyhén túlsúlyos hölgy, kedves, fiatal, kivarrt és orrkarikákkal kitűzdelt arcán mosolyt fedeztem fel – befutottam a hálóba. Megnézte pedigrémet és jelezte – szerinte semmi akadálya a projektnek. Hitelképes vagyok. De, ugye legalább két hét, mire azt a plasztik lapot legyártja valami vidéki kisiparos alvállalkozójuk. Vártam. Egy esős és fákat tépő délután ázott borítékot kotortam ki postaládámból. Drága jó bankom értesített, hogy bármikor rendelkezésemre állnak, abban is segítenek, amire még nem is gondoltam – de jelen esetben sajnos nem kapok hitelkártyát. Valaha ezt a grundon sokkal korrektebbül fogalmazták meg: hess-pi€$ába hülyegyerek! Most már beismerem, akkor én elkeseredtem. Előbb azt hittem tévedés. Majd megerősítették, nem. Nem sorolom az általuk felhozott indokokat, mert észszerűtlenek és bagatellek. Később máshol, mástól megtudtam, hogy nem vagyok perspektíva számukra. Nem tudnak nagyot szakítani rólam és nem képesek fogva tartani, rám tenyerelni, hitelezőmmé válni – számukra is hiteltelen vagyok. Hoppá-hoppá! hiszen a pénzem most is náluk van! Ilyen és ehhez hasonló eszementségeken morfondíroztam kínomban mikor rájöttem, le kell nyelnem a harag magját és egy nadrágszíj kapszulát. Ne tervezgessek én itten, mikor velem már nem terveznek… Meglehet, ez a világ már nem nekem készül?
Bánatomban betértem egy alkalmas helyre és felesleges pénzemet ott szerettem volna befektetni, használatra alkalmas eszközre. Eldöntöttem, veszek egy vágódeszkát. Nemvolt vele behatárolhatatlan célom – egyszerűen vágni szerettem volna. Ekkor azonban szembesültem, hogy miért is van szükség a hitelre. Egy 20×30 cm-es fadarab, amelyen felvághatom napi betevőim egy darabkáját közel nyolcezer forintot kóstál. Egy négy tagú családra már harminckét ezret. Nem firtatom, a műanyag olcsóbb, de átgondoltam, hogy a környezettudatosság jegyében az előző plasztik-vágódeszkánk harmadát gyakorlatilag megettük vagdosás közben a róla kikerülő étellel. Azért ugye nem mindegy, hogy műanyagot vagy fadarabkákat eszek!? Napokban hallottam, hogy már az emberi vérben is találtak műanyag molekulákat… Szerintem, egy nadrágszíj kapszula e problémára is remek megoldást kínál!
Bizonyára nem a banki afférom, de még csak nem is a vágódeszka miatt, de kiújult a köszvényem. Ne próbálják ki otthon! Kutya dolog. Értő helyen elmagyarázták, hogy ma már spontán össze lehet szedni az ilyesmit, mint például lábgombát. E nyavalya valaha az úri társaságok betegsége volt, hisz csak ők jutottak olyan minőségi húsokhoz, amelyek képesek voltak kitermelni azt az anyagot (konkrétan, a húgysav), a szervezetben, amelyik ezt a borzalmat kiváltja. Megosztom: évek óta olyan szinten visszafogom a húsfogyasztást, hogy amennyiben rám számítana a ser-ne-vál, a bar-ne-vál és egyéb vágóhíd, még az éjileiőrüket is el kellene bocsájtaniuk, és a bankok rátenyerelnének az ingatlan vagyonukra. Szóval, az én szervezetem már nem a mai ételekhez adoptálódott. Nem nekem készül a kóla, a burger, az energia-ital, a kávé, a … – szóval, szinte semmi. Viszont, az univerzális nadrágszíj kapszula szinte a nullára enyhíti a kellemetlenségeimet.
Miután ismét mosoly került az arcomra, megnyitottam hírcsatornákat és még nagyobbat derültem. Hát meg van! Elkaptam a logika fonalát, melyet egyre többször lehet felfedezni nyugati politikusok kezében gombolyodni. Csak mi, egyszerű földi kalandorok nem jöttünk rá, de itten valami nagyon nagy dologkészül. Titokban, és álcák takarásában beszivárogtatták a köztudatba a nadrágszíj kapszulát, és most úgy hivatkoznak rá, mint régóta fennálló tapasztalaton alapuló csodaszerre. Lényege egy rövidke szlogenben összefoglalható: legyen kevesebb, érezze magát többnek! Közgazdászok – vegyészek, politikusok – celebek, Kertészek pénzügyi guruk, cukrászok – alvilági tökfelsők több évtizedes fáradságos munkájának gyümölcse e profán, csodaszernek nem minősülő gyógyír, mely bármely közszolgálati médiumban ingyen beszerezhető. Lényege abban rejlik, hogy folyamatosan kell fogyasztani. A rendszeresen berögződött mozdulatok olyanok, mint a megszokás-rögeszme kombó (a megszokásból rendszeres tréninggel rögeszmét lehet fejleszteni). Pár nap aktív kapszula szedést követően olyan érzet-mechanizmus alakul ki, mintha megnyugvással konstatálnánk, hogy a dolgok rendje helyreállt, s ami körülöttünk folyik, az csak a látszat, amelyet az ellenséges propaganda sugall. A projektre – mely az „Élj jól, de ne szólj senkinek! Nadrágszíj kapszula-projekt” fantázia névvel lett levédve – EU költségvetési sarokszámokat különítettek el, s az élenjáró zászlóhajó-nemzetek már évekre előre elkölthették a rájuk eső kvóta többszörösét, hogy ne jusson a sor végén kullogóknak…
El sem hinnék, hogy milyen hatékony és világot megmozgató fejlesztés-mirákulumról van itten szó! Csak hinni kell benne és megoldás köszönt be a pénzügyi, gazdasági, társadalmi, egészségügyi és alvilági problémák háza táján. Rendezi az ember-ember közötti viszályokat. Elsöpri a férfi és nő közötti szintkülönbségeket, a fekete és fehér közötti színkülönbségeket. Hatására egy csapásra megszűnik a Föld kizsákmányolása (is). Zöldbe fordul át minden eddig szürke, fekete, ibolyán inneni és túli sugár – olyan zöld lesz minden, hogy az elavult pettyes katica nem mer majd előjönni rejtekéből, hogy el ne üsse egy zöld-hernyó. Megkérek mindenkit, hogy most tegye szája elé kezét és én elárulom hogyan fogják hívni a végeredményt – hát a kommunizmus! Anélkül, hogy pátoszi magasságokba emelném a fényes jövőt megjegyzem, ha Lenin elvtárs megérhette volna e pillanatot, most biztosan égbe repítené simléderes sapkáját! Marx (elterjedt magyaros formában Marx Károly – Heschel Marx Levi Mordechai rabbik és zsidó kereskedők leszármazottja) és jóbarátja a hentes, valamint Engels (elterjedt magyaros formában Engelsz Frigyes – német kereskedő, társadalomtudós, író, filozófus, gondolkodó, politikai teoretikus) tátott szájjal levegőért kapkodna.
Ne csüggedjünk, ha a fenti eszmefuttatásból mindössze a szavakat és az írásjeleket értettük! Hisz, a kor haladtával a bölcsesség egyre markánsabban kiütközik és a hihetetlenül egyszerű összefüggéseket, hihetetlenül bonyolult lesz megérteni. Egyre többször teszünk hát úgy, mit tyúk a kövesúton – összehúzzuk magunkat és várjuk, hogy áthaladjon felettünk valami.
Régen – mikor nem volt ennyi okos szakember, tudós, s velük legalább egy értelmiségi szinten mozgó influenszer, és közéleti garázda – az az ötlet járta, ha nehéz idők jönnek – nem ám holmi gyógyszer, stresszoldó, depresszió-őr-kapszula! – egyszerűen össze kell húzni a nadrágszíjat. Volt egy történelem tanárom, aki szimbolikusan úgy írta körbe a múlt század „Nagy Gazdasági Világválság” (1929-33) névre hallgató eseményét, hogy „olyan idők voltak, mikor a gatyát madzaggal kötötték fel, mert két sóhaj közzé szuszakolva, mintegy szendvicset megették a bőrszíjat. A kenyérnek csak héja sült és az is csak a kiváltásgosoknak jutott ám! A krumplit pedig héjjáról vetették. Aki nem kapott időben a fejéhez, az csak saját hűlt helyét találta.” Rémséges idők lehettek! De ilyen már nem lesz többé az emberiséggel! Ne is próbálják nekem megmagyarázni az ellenkezőjét!
Nem a levegőbe beszélek. Ezért javaslom idézzük fel, mi is történt majd száz évvel ezelőtt, annak a bizonyos 1929-33-as Nagy Gazdasági Világválságnak idején.
Éppen befejezték az Első Világégést. Azt mondják roppant nagy szükség volt rá, mert felgyülemlettek a fejekben a mérgek, valamint zsebekben a zsebkések. A végeredmény tiszta fej és tiszta lap – mindenki veszített valamit, amit valaki más megtalált. Az Egyesült Államok például talált egy kormányrudat, amelynek végén pont ott volt a világgazdaság. Új helyzet, ezernyi új ötlet, hozzáértés nulla, de a lelkesedés és a rafkó sok mindent képes ám ellensúlyozni. Kisvártatva meg is jelent a közéletben a csak Hustler Joe (Szélhámos Józsi) néven emlegetett embertípus, és megkezdődött a szabad rablás (finomabban fogalmazva, a világgazdaság megmentése) E társasjáték lényege, hogy két ember szükségeltetik: egy balek és egy gátlástalan spekuláns. Lúzer jóhiszeműen átadja értékeit, szemfényvesztő pedig lenyúlja. Olyannyira intézményesedett a rablás-struktúra, hogy az USA gazdasága napról-napra feljebb és feljebb lendült. A világ másik részét – aki éppen a kifosztás örömét élte meg – ez az élmény olyannyira elégedetté tette, hogy a nagy haszon reményében ingét és gatyáját is befektette az ígéret földjének fellendülésébe. Az pedig csak lendült-lendült, mígnem túllendült önmagán. Közgazdász nyelven: túltermelési válság következett be. A kapzsiság, a fékezhetetlen meggazdagodási vágy elindított egy megállíthatatlan folyamatot. Bedőlt a történet. Ki sem találnák, ki itta meg a szenny vizét? Elárulom: a befektetők. A hitelből finanszírozott termelés nem talált felvevő piacra, fizetőképes keresletre. Mit tesz ilyenkor egy jó spekuláns? lelép, és távoztában felgyújtja a tőzsde épületét. Aki bújt, az elbújt – aki a törmelék alatt maradt, az jobban járt, ha rövidre fogta szenvedéseit és keresett egy gerendát, melyen nadrágszíját átvetve, másik végét nyaka köré tekerve szorosabbra fogta a vérkeringést. Na, de minden jó, ha jó a vége! – mint a mesében. Jött egy jóságosnál is jobb jóember (Franklin D. Roosvelt) aki (fene sem tudja miből, de) meghirdette programját (New Deal – a három R: relief, recovery, reform – megnyugvás, helyreállítás, reform), melynek lényege az volt, hogy innentől jó lesz. És jó is lett. Kicsit olyannak érzem ezt az egész esetet, mint mikor éjszakai rendőrjárőr megjelenik a drog-éria közelében. Rögtön kiderül, hogy mindenki éppen át szeretett volna kompolni a jó oldalra. Ha pedig mond néhány keresett szót – olyanokat mint, na, most aztán… vagy, irgum-burgonya!, akkor üstöllést helyreáll a közrend. A vagyonok azonnal tisztára fehéredtek, a felhőkarcolók kinőttek, a gazdaság rátért a kellemes fejlődés ösvényére. A világ másik része? Őszintén! kifenét érdekel már egy ilyen jólétben, hogy Balmazújvárosban tönkrement a cipészműhely…
Lényeg, hogy a világgazdaság kormányosa kiegyensúlyozott gazdaságpolitikába foghatott és megindult az immáron biztos alapokon terpeszkedő tőke fialtatása. Egy ősi mondás úgy tartja, „ha van elég pénzed, neked szól a harang is”. Európa harangjai 1939. szeptember elsején szólaltak meg igazán, és 1945. május 9-én (Ásziában, Japán kapitulálásával szeptember másodikán) hallgattak el – hisz a legjobb befektetés a háború.
Szóval, semmi pánik, ha valami ideát tönkremegy, azt odaátról egy meghirdetéssel rendbe teszik! Akár száz év elteltével is. Ne vacakoljunk a nadrágszíjjal! Itt van nekünk korunk zseniális találmánya, a nadrágszíj kapszula! Kövessük a használati utasításokat és ne felejtsük el várni a csodát! Továbbá ne kerülje el figyelmünket, hogy a postás (ételfutár, csomagkézbesítők és a víz-gáz-villanyórás) még mindig kétszer csenget! Egyedül a terrorelhárítók nem szoktak csengetni – a maszkon pont olyan magasságban nincs kivágás, ahol a csengő van….
Az orosz anekdota most úgy szól, hogy az Egyesült Államok felajánlotta Kim Dzsongun koreai politikusnak, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vezetőjének, hogy hagyjon fel az atomkísérletekkel és kezdjenek baráti dialógust, melynek végén (akár) szabad elvonulást biztosítanak neki is, mint Moammer Kadhafi és Szaddám Huszein Abd el-Madzsíd et-Tikríti barátaiknak.
Na jó, hagyjuk a politikát! Egy valósághoz közelibb tréfa:
– Jónapot, nyolc óra alvást szeretnék venni,
– csak 7 órásunk van,
– de nekem 8 órásra lenne szükségem,
– ááá, most látom, hogy már csak 6 órás maradt,
– ez, hogy lehet, az előbb még volt 7 órás!
– míg itt akaratoskodik nekem az úr, az idő halad. Már csak 5 órásunk van, de ajándékba adunk egy barna táskát, a szeme alá,
– ugye megérti az úr is, hogy ez nekem édes kevés!
– na jó, legyen 4 órás, és a táska mellé kap grátisz egy levél Algopirint is.
– nagyon ki vagyok szolgáltatva maguknak. Egye fene! elfogadom, mert reggel kelnem kell…