Sleep Token

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy.

A rejtélyes csapat tavaly augusztusban már adott egy izelítőt programjukból a Budapest Parkban az Architects vendégeként, most első önálló koncertjükre készülnek, és rögtön az MVM Dome-ban!

Az elmúlt évek egyik legnagyobb hype-ját élvező brit Sleep Token, – melynek frontemberét csak Vessel néven ismerjük – 2019-ben, The Night Does Not Belong To God című számával indította el a Sundowning rituálét, azaz kéthetente csütörtökönként, napnyugtakor adta ki debütáló lemezének dalait, megalapozva a Sleep Token rejtélyekkel övezett univerzumát. Második, This Place Will Become Your Tomb című lemezükkel pedig már a műfajokat bátrabban összemosva találták meg a zenekar igazi hangzását.

A Sleep Token iránti érdeklődés gyorsan terjedni kezdett: az Egyesült Királyságban teltházas koncertekkel ment a turnéjuk, felléptek a legnagyobb fesztiválokon, az Architects vendégeként pedig az európai arénákban is. A zenekar híre hamar eljutott más kontinensekre is, így Észak-Amerikában és Ausztráliában is sikerrel koncerteztek.

Amellett, hogy tagjai kilétét rejtély övezi, a Sleep Token fellépések showszerű koncertjeikről is híresek, úgyhogy nem érdemes kihagyni a zenekar első önálló koncertjét 2024. november 13-án az MVM Dome-ban!

Előzenekarként az amerika Bilmuri nyitja meg az estét.A budapesti koncertre elsőként a hivatalos rajongói klub tagjai vásárolhatnak jegyeket április 30-án 10 órától. A regisztrált Live Nation tagok május 2-án, csütörtök délelőtt 10 órától élhetnek elővásárlási jogukkal. A teljeskörű jegyértékesítés  május 3-án 10 órakor kezdődik a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül.

 

További info:

www.sleep-token.com

www.livenation.hu

www.funcode.hu