A Vámpírok Éjszakája
Tegnap este akik ott voltak az Orfeumban, az ódon kastélyokat megidéző pókhálók és denevérek árnyékában aa vámpírromantika, klasszikus nagy slágerek és az éjszaka szenvedélyes világában merülhettek el. A három kiváló művész, Csengeri Attila, Mahó Andrea és Kovács Gábor évezredek tapasztalatával és dalaiva léptek a színpadra, hogy megigézzék a közönséget.
A koncert koncepciója egyáltalán nem volt szokványos: úgy tűnt, mintha a három előadó – Csengeri Attila, Mahó Andrea és Kovács Gábor – valódi, ősrégi vámpírok lennének. Andrea és Attila az évszázadok bölcsességével léptek színpadra, míg Kovács Gábor, mint fiatal vámpír….aki még tanulja ezt az “életformát,” különleges színt vitt a műsorba. Nem volt kérdés, hogy miért is ő lett a legfiatalabb vámpír…. ez már az első dalánál kiderül. Igazi őstehetség ez a fiatalember és roppant vonzó külsővel és igéző kisugárzással van megáldva. …Fanni, akit a közönség csak a nevéről ismerhetett meg, egyértelműen a három vámpír állandó etetője a takarásban. A fellépők nem vallották be nyíltan különleges kilétüket viszont finom, rejtett utalásokkal és ironikus megjegyzésekkel nyújtottak bepillantást éjszakai lényük világába. Csak a színfalak mögötti kihallatszó párbeszédekből derült ki egyértelműen, hogy kik is ők valójában.
Az előadás hangulata egyszerre volt elegáns és olykor hátborzongató, humorral és a romantika tökéletes egyensúlyával fűszerezve, nem beszélve az ikonikus musicalrészletekről, a nagy klasszikus slégerekről és operadallamokról, amelyeket a művészek csodálatos hangjaikkal szólaltattak meg.
Az Orfeumban a korhűen megalkotott dekorációk mellett a felismerhetetlenségig maszkírozott személyzet is aktívan hozzájárult az élményhez, mintha valóban a sötétség szolgálatában álltak volna.
A közönség szintén kiválóan követte a meghirdetett dresszkódot: fekete, fehér és piros színű ruhákban érkeztek, így mindenki úgy nézett ki, mintha egy titkos vámpírbálra érkezett volna, Az est egyedi és egyedülálló élményt nyújtott… a művészek finoman adagolt humorral oldották a sötétséget… gyakran elmosolyodva, olykor ironikusan utaltak saját „vámpírságukra”. A színfalak mögötti párbeszédekből egyértelműen kiderült, hogy Attila ijesztően fehér arca, Andrea kiváló összeszedettsége, Gábor kérdései és vérfrissítési szükségleteik “valódi vámpírjelek”, és minden kétséget kizártak, hogy bizony ők tényleg vámpírok… de az igazán szerethető fajtából.
A műsorterv valódi mestermű volt, amely a zenei repertoár gazdagságával és a művészek hangjának lenyűgöző erejével mélyen megérintett mindenkit. A választott dalok, amelyek a klasszikus musicalek, slágerek és operák világát idézték, kifinomult ízléssel és tudatos koncepcióval kerültek egy csokorba – mintha minden egyes szám egy-egy kulcs lenne a misztikus, vámpíri világ titkaihoz.
A három előadó, Csengeri Attila, Mahó Andrea és Kovács Gábor, mindannyian egyedülállóan mutatták be a zene és a dráma iránti szenvedélyüket. Attila és Gábor „Az éj zenéje” című duettje (Az Operaház fantomjából) a sötét romantika tökéletes példája volt: a dallamok mélyen belesimultak a misztikus atmoszférába. Andrea „Éjfél” című dala (Macskák) abszolút más megvilágtásba került, épp olyan megható és katartikus volt, mintha a vámpírok szívének minden tiltott szenvedélyét akarná felfedni.
Mahó Andrea színpadi jelenléte és hangja, a tőle megszokott módon, varázslatos és egyedi. Minden dalt és annak minden sorát élettel és érzelemmel töltötte meg, időtlen szenvedéllyel átszőve. Hangszíne tökéletesen illeszkedett a sötét és fájdalmas hangulatú számokhoz, előadásmódjában a nőies lágyság és érzékenység pedig tapinthatóvá vált. Hangja egyszerre volt erőteljes és lírai.. mozgása és arckifejezései mindvégig elmélyítették a zenét, és a közönség egy pillanatra sem vesztette el a kapcsolatot vele. Nőként a misztikus est ékköve volt, aki különleges érzékenységgel vitte magával a közönséget az elegancia világába.
Csengeri Attila olyan természetességgel testesítette meg a vámpíri karaktert, mintha valóban egy hollywoodi produkcióból lépett volna elő – ezt önironikus megjegyzései és humoros beszólásai még hitelesebbé tették. A közönség az első pillanattól fogva érezte, hogy nem csupán egy koncert részesei, hanem egy jópofa játék szereplőivé válnak, ahol Attila a titokzatos éjszaka örök lakójának szerepében kalauzolja őket végig a vágyak és titkos szerelmek világán.Hangja erőteljes és szuggesztív, amely minden egyes dalban érzelmekkel teli intenzitással tört elő… olyan szenvedéllyel és drámaisággal szólalt meg, hogy olykor beleborzongtunk.
Kovács Gábor előadásában az „Adagio” és az „O Sole Mio” is igazi fénypontok voltak. Gábor hangja áttörte az időt és a teret: a fájdalom, a vágyakozás és az elérhetetlen iránti vágy minden egyes hangban ott visszhangzott, és a közönség szó szerint érezte azokat az érzelmi mélységeket, amelyekről a dal szól. A fiatal operaénekes kristálytiszta hangja, annak ereje és érzelmi kifejezőképessége tökéletesen illeszkedett a gyönyörűen fájdalmas dallamvilághoz. Az „O Sole Mio”a dal mediterrán napfényét, az életörömöt és a vágyakozó szenvedélyt olyan természetességgel, könnyedséggel és fájdalommal közvetítette, mintha saját bőrén érezné a napfény örök hiányát.
Az est végén a fellépők közös szelfire hívták a közönséget, majd meghívták őket a februári Vámpírok éjszakájára, ígérve a folytatást. Az Orfeum ismét bebizonyította, hogy tökéletes színtere a valóság átalakításának – ahol a közönség még sokáig emlékezni fog a vámpírok tökéletes eleganciájára.
fotó: Varga Réka Blanka