Számomra a minőség nem a technikai tökéletességet vagy a hibátlan éneklést jelenti. Sokkal inkább azt a mélységet, kisugárzást, amelyben az előadó személyisége, hitelessége és érzelmei találkoznak a művel, dalokkal, közönséggel. Ez az a „plusz”, amit nem lehet megtanulni vagy megjátszani, ez vagy van alapból, vagy nincs. A lényeg az, hogy mi, nézők, ne csak halljuk és lássuk a produkciót, hanem érezzük is azt. Ha a művésznek sikerül eltüntetni a hétköznapok korlátait, akkor megszületik valami új, ami felejthetetlen élménnyé válik. Szinetár Dóra pont ilyen művész aki képes erre. Amellett, hogy gyönyörű hangja van és tökéletesen énekel, ott van az a plusz, ami különlegessé teszi, amitől igazi egyéniség a pályán, hozzáteszem, abszolút megérdemelten. Semmi sallang, semmi manír, semmi csinnadratta… „van benne anyag, minden téren” – egy szép, tehetséges, sikeres nő, aki a jellemével és művészetével a saját jogán lett népszerű. Nem vagyok egy rajongó típus, sose voltam az, de nagyon szeretem és tisztelem a minőséget és azokat az embereket, akik értéket képviselnek.
Dóra Várakozásához nincs szükség semmilyen “show-ra”, hisz a személyisége, hangja és a kiválasztott dalok az advent ünneplésének helyszínévé váltak, melynek aurája beszippantott. A kinti világ zaja elhalt, és a teremben ülők mind a belső csendre és a zene által megidézett békességre hangolódtak. Előadása minden pillanatában érződött, hogy nemcsak a dalokat, hanem saját történeteit és érzéseit is megosztja, őszintén és szívből, amit a teltházas RAM Colosseum egy emberként ünnepelt. Az énekesnő minden szava és éneke mögött érződött az őszinteség, az élet tapasztalatainak bölcsessége és a szeretet. Az Angyal dala és A kis fa meséje egyértelműen a katartikus pillanatok közé tartozott. A finoman rétegzett hangszerelés és zenei kíséret hidat emelt az időtlenség, a jelen és az ünnep között. Dóra egyértelműen bekebelezte a közönséget az adventi várakozásba. Nagyon természetesen, de elegánsan és finoman érintette a családja tagjait és azok felé a mérhetetlen szeretetét és tiszteletét –voltaképpen ez is az adventi időszak lényege. Az ismert dallamok mellett, Dóra új és fülbemászó dalát is élvezhettük.
Vendége, Kasza Tibor volt aki nagyon szépen és elegánsan kapcsolódott a hangulathoz.
Kétségtelen, hogy a művésznő képes hidat építeni a mindennapi zaj és az ünnep csendes misztériuma között. Az este végére a közönség nemcsak többször visszatapsolta, hanem valami mélyebb ajándékot is hazavitt.
Sz. Marianna
Fotók: Lukácsi Barnabás
A kis fa – mese
Mese karácsonyra
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy apró fácska egy magas hegycsúcson. A kis fa arról álmodozott, mi lesz majd belőle, ha megnő. Éjjel a fácska vágyakozva nézett a csillagokra, amelyek úgy szikráztak fölötte, akár a gyémánt, és kiabált nekik:
– Szeretnék kincsesláda lenni! Beborítva arannyal, és telve gyönyörű drágakövekkel. Én leszek a legcsodálatosabb kincsesláda az egész világon!
Múltak az évek. Eső jött, aztán napsütés, és a kis fa egyre nagyobbra és egyre magasabbra nőtt.
Egy szép napon egy favágó ballagott fel a hegyoldalon. Megpillantotta a fát, és azt mondta:
– Csodálatos ez a fa! Éppen erre van szükségem.
És a fa eldőlt a fényesen csillogó fejsze csapásai alatt.
– Most lesz belőlem szép kincsesláda – gondolta a fa –, csodás kincseket kapok majd.
Egy asztalos műhelyében kötött ki. De az asztalos nem gondolt kincsesládára. Gyakorlott keze alól egy jászol került elő. A szép fa nem gyémánttal és drágakövekkel lett tele, hanem fűrészporral és szénával az éhes állatok számára.
Sok-sok nap telt el, és sok-sok éjszaka. A fa már majdnem elfelejtette egykori álmát, amikor egy éjjel angyalok szálltak le, és egy fénylő csillag gyúlt ki éppen az istálló fölött, amelyben a jászol állt.
Vándorok érkeztek, és egy fiatal nő fektette gyermekét a jászol puha szalmájára.
– Bárcsak jobb helyet készíthetnék neki! – sóhajtott fel a férfi, aki mellette volt. Az anya megszorította a kezét és mosolygott. A fényes csillag rásütött a jászol erős fájára.
– Ez a jászol a legjobb hely neki! – mondta az asszony.
És a fa tudta, hogy teljesült az álma: kincsesláda lett belőle, benne volt a világ legnagyobb kincse.
(Norvég legenda)