Az előadás friss és izgalmas példája annak, hogyan lehet egy klasszikus operettet a 21. századhoz méltó, korszerű formában újraértelmezni. Homonnay Zsolt rendezése tisztelettel nyúl a hagyományokhoz, miközben bátran használ modern technológiát és cirkuszi elemeket, így a látvány és a színpadi élmény is új szintre emelkedik. Az előadás nem csupán újrahangolja Kálmán Imre ismert művét, hanem komplex művészeti élménnyé alakítja, ahol a hagyományos operett, a cirkusz és a kortárs színház egymást erősítve van jelen.
Objektíven…. Annak ellenére, hogy Sándor Péter nem az klasszikusan megszokott operett hang, kétségtelenül ezúttal is Ő produkció lelke. Nemcsak a főhős titokzatosságát és sérülékenységét hozza meggyőzően, hanem képes a karakter érzelmi mélységeit is úgy megmutatni, hogy azok hitelesen rezonálnak a közönséggel. Játéka nem harsány, mégis erőteljes, jelenléte szuggesztív, a legapróbb gesztusai is jelentéssel bírnak. Hangilag stabil, árnyalt, és ami még fontosabb: sosem öncélú. Tudja, mikor kell visszafogni, mikor kell kiemelni. Mister X nála nemcsak rejtélyes és vonzó férfialak, hanem hús-vér ember, aki a nézők szeme láttára alakul át, törik meg, majd születik újjá. Ritka az olyan színész, mint Péter, aki a prózai jelenetekben és az éneklésben is ugyanolyan meggyőző is kiemelkedik. Kétségtelenül igazi tehetség, és az elmút periódusban érezhetően már egy-két nagy nevet már letaszított a trónról.
A mellette játszó Kiss Diána is nagyon tetszett…. az elegánsan visszafogott Fedórája érzékenyen egyensúlyozott a hűvös távolságtartás és a belső viharok között. Kettejük kapcsolata finoman épült, minden gesztusuk mögött ott munkálkodott az érzelem, ami átjött. A mellékszereplők friss energiát, derűt és dinamikát csempésznek a történetbe, miközben karaktereik is többek, mint egyszerű komikus figurák. Minden szereplő gondosan kidolgozott, minden jelenetnek súlya van.
A cirkuszi elemek nem díszletként, hanem szervesen épültek be a történetbe, a technikai újítások pedig nem tolakodóak, hanem szépen támogatták a látványt és a hangulatot. Összművészeti élmény, amely kortárs színpadi gondolkodásról és valódi művészi ambícióról tanúskodik úgy újít, hogy közben nem veszít semmit az eredeti varázsából. A színpad szinte szikrázott, a látványvilág egyszerre volt lenyűgöző és harmonikus. A fények, a díszletek és a vetítések mesterien egészítették ki egymást, megteremtve azt a mesés, olykor titokzatos atmoszférát, amely tökéletesen illeszkedett az előadás hangulatához. Minden jelenet olyan hatást keltett, mintha egy mozgó festményt látnánk: részletgazdag, gondosan komponált, vizuálisan lehengerlő világ tárult elénk.
A jelmezek valóságos ékszerei voltak az előadásnak. Eleganciát, karaktert és egy csipetnyi nosztalgikus varázst sugároztak. Fedóra klasszikusan nőies ruhakölteményei és Mister X letisztult, ám titokzatos megjelenése különösen emlékezetes maradt. A szereplők szó szerint ragyogtak, a csillogás nem volt öncélú, hanem érzékenyen követte a történet érzelmi íveit, és felerősítette a színpadi jelenlétük hatását.
A koreográfia lendületes és pontos volt, egyszerre kiszolgálta a zene ritmusát és a szereplők jellemét. A mozdulatok szinte észrevétlenül meséltek tovább, ott is, ahol a dal vagy a próza már elhallgatott, a testbeszéd, a gesztusok a szereplők belső világát is közelebb hozták a közönséghez. A táncok, különösen a cirkuszi elemekkel átszőtt jelenetek, új dimenziót adtak az operett hagyományainak.
Végig szórakoztatott, és emlékezetes marad. Kell nekünk az operett és kell nekünk a csillogás! Gratulálok!!
Nálam 10 pontból / 10 pont.
Fotó forrás: Operettszinhaz.hu