JLOvers, Up All Night!

Július 20-án a budapesti MVM Dome nézőtere már a kapunyitáskor zsúfolásig megtelt. A közönség izgatott zsongása, flitteres, csillogó ruháik, J Lo-s csajos frizurák, karika fülbevalók jelezték: ez nem egy átlagos koncert lesz. Regán Lili magabiztos lendülettel melegítette be a közönséget. A kivetítőn 4 napot jelző visszaszámláló miatt csak remélni tudtuk, hogy nem annyit kell majd várni a pop dívára. Hamar kiderült, Jennifer Lopez közelgő szülinapjára indult a visszaszámlálás és alig 40 percnyi késés után fel is lépett a színpadra. Olyan természetességgel, dinamikusan és tekintélyt parancsolóan, mintha csak egy pillanatot késett volna. A nyitó jelenet nyilvánvalóvá tette: ez egy személyes hangvételű, mégis nagyszabású est lesz.

A show látványvilága és dinamizmusa szinte hipnotikus volt. Az est folyamán apró részletekben kidolgozott ruha- és zenei váltások követték egymást: kezdve a kék tornadresszes táncoslányokkal, majd a 2000-es éveket idéző fiúcsapattal, a lendületes koreográfiával, csípő- és fenékrázással hozták a nosztalgikus, ikonikus „J.Lo-életérzést”. A strasszköves mikrofonok színeit szinte észrevétlenül váltogatta – ahogyan ő maga is újabb és újabb szettekben bukkant fel. A villámgyors ruhacserék már-már illuzionista pontossággal történtek: amint ő eltűnt az árkokban pl. vokalistái tökéletes időzítéssel vezették tovább a produkciót, közönséggel énekeltetve. A show gördült, a ritmus nem tört meg  a stábmunka is ötösre vizsgázott.

Az egyik kedvenc koncert pillanat számomra amikor az egész aréna elemlámpát gyújt. Ez az egyszerű, de szívbemarkoló gesztus közösséggé formálta a közönséget egyetlen nagy, világító egységgé váltunk a „All I Have” alatt. A műsor latin blokkja pirosba borult: szambalüktetés, pörgés, temperamentum. Ezt követően J.Lo arany kapucnis szerelésben táncolt, és előjött a szexi dressz is, ami tökéletes átvezetés volt a „Dance Again”-hez. A „Let’s Get Loud” vizuálisan is a csúcspontra ért: plüss toll legyezők, táncosok, színek, fények  egy igazi robbanás volt a színpadon. Apró bakik is voltak: a csillogó bikiniruha eltakarta J.Lo által fitten tartott hasát, és az „I’m Free” alatt az extra csípő nadrág alól kikandikáló harisnya és színpadon lévő nadrághúzkodás sem volt illő személyéhez, de összességében nem vették el a show élményt.Nem maradhatott el a konfetti eső sem, mely azt az érzést keltette, hogy vége a koncertnek. El is kezdtek szállingózni a rajongók, de reményem beteljesült, még visszajött az „El anillo” szám erejéig, színes strasszköves Yankees kalappal a fején.

Végül J.Lo egyik megható üzenetével zárnám soraimat, melyet hangsúlyozott és elvihetünk magunkkal: fókuszunk legyen azokon, akiket szívből szeretünk.

Csengery-Lengyel Tímea